Így válassz virágokat az erkély fekvése alapján

Az erkély növényeinek kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont az erkély tájolása, azaz, hogy melyik égtáj felé fekszik. Más növények érzik jól magukat egy északi, egy keleti, egy déli és egy nyugati fekvésű balkonon. Csak helyes növényválasztással lehet egész nyáron zöld oázisunk. Már is mutatom milyen összefüggésben van az erkély fekvése és a virágok kiválasztása és milyen fekvésű erkélyre milyen virágok kerülhetnek.

erkély fekvése és a virágok

Fotó: Ildikó Katalin Cserna Scholle

Erkély fekvése és a virágok kiválasztása

Igazán szerencsések a dél-keleti, dél-nyugati erkéllyel rendelkezők, hisz Magyarországon ez az erkély, a terasz legideálisabb iránya. Hatalmas társas házakat igen nehéz lenne úgy tervezni, hogy minden lakás és erkély tájolása déli irányú legyen. Minden fekvéshez meg lehet azonban találni azokat a növényeket, amelyek jól érzik magukat az adott viszonyok között.

Ha nem a tájolásnak megfelelő növényeket választunk, azok csak szenvedni fognak. Érdemes tehát olyan növényeket választani, amelyeknek valamennyi igényét biztosítani tudjuk . Ez alapvető fontosságú ahhoz, hogy az adott helyen szépen fejlődjenek és egész szezon alatt örömünket leljük bennük.

A cikkben felsorolt növények többségéről már van egy külön cikken is, amit a növény nevére kattintva érhetsz el.

Déli fekvésű erkély virágai

A dél felé néző erkélyeket gyakorlatilag egész nap érik a nap sugarai. Tavasszal és ősszel ez igen kellemes, nyáron azonban már túl sok lehet, ezért érdemes az árnyékolásról gondoskodni. Forróbb napokon a növények napi kétszeri öntözést igénylenek.

A déli, dél-nyugati fekvésű erkélyekre elsősorban mediterrán származású növények ajánlottak reggeli és esti öntözéssel:

Nyugati fekvésű erkély virágai

A nyugati tájolású erkélyre csak kora délután érkeznek meg a napsugarak. Az erős szél és az eső jelenthet problémát. Érdemes fehér vagy sárga virágú növényeket választani, amelyek színe még alkonyatkor is ragyogónak tűnik,

Napfény- és félárnyék kedvelő, de pangó vízre nem érzékeny növények számára ideális:

Keleti fekvésű erkély virágai

A keletre néző erkélyen élvezhetjük a nap első sugarait. Dél után csökken a hőmérséklet és megjelennek az árnyékok.

Félárnyék kedvelő növényeket válasszunk, a szél szárító hatása miatt gyakoribb locsolás ajánlott:

Északi fekvésű erkély virágai

Az északi tájolású erkély a déli ellentéte. Előfordulhat, hogy egyáltalán nem jutnak ide a napsugarak, ennek előnye, hogy a forró nyári napokon is hűsítő a levegő.

Árnyék és félárnyék kedvelő növények jöhetnek szóba:

Napos, félárnyékos és árnyékos balkon növényei

Igazán nincs okuk panaszra azoknak, akiknek az erkélyét több órán keresztül érik a napsugarak. A napos balkon növényei közt dúskálni lehet. Gazdag szín- és formavilágú virágok közül válogathatunk és még illatosak is akadnak a napimódó növények között. Fotókon is mutatom a leghálásabb cserépbe is ültethető napimádó növényeket.

Ezek a napos balkon növényei – fotókkal és videóval

A napos erkély igazi kánaán, de egyes balkonnövények félárnyékos erkélyre is ültethetők, sőt vannak olyanok is, amelyek naptól védett helyen érzik igazán jól magukat. A legelterjedtebb és legtöbb sikerélménnyel kecsegtető félárnyékos helyet kedvelő növények sorát hoztam. Videón is mutatom őket, hogy könnyebb legyen a választás.

Árnyéktűrő balkonnövényt jóval kevesebbet találunk, mint napimádót, vagy épp félárnyékot kedvelőt, de azért az árnyas erkélynek sem kell üresen tátongania. Az árnyékos balkon növényei kevésbé színpompásak, de mindenképp érdemes bezöldíteni a legkisebb erkélyt is.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük