Házi rétes nyújtás nélkül egyszerűen

Emlékszem még gyerekkoromban a nagyanyáim, majd később az anyukám is a hagyományos nyújtott rétest készítette. Azt az igazit, a hajszál vékonyra kinyújtottat. Igazi művészet volt a csöppnyi tésztát elszakítás nélkül addig húzogatni, rázogatni, amíg be nem terítette az asztalt. Jó pár éve már a sokkal egyszerűbb, nyújtás nélküli, akarom mondani, nyújtogatás nélküli vagy ha jobban tetszik húzogatás nélküli, de legalább annyira finom változatot készítjük. Felőlem akár lehet sodrott rétes is a neve. Finom és kész. Nézzük, hogy készül a rétes nyújtás nélkül, pontosabban húzogatás nélkül!

Rétes nyújtás nélkül

Rétes nyújtás nélkül receptje

A rétes szilveszteri szerencsehozó étel is. A rétessel a hiedelem szerint a boldogságot és az életet lehet hosszúra nyújtani. Minél több benne a töltelék, annál több lesz az öröm az eljövendő esztendőben.

Hozzávalók – 5 szálhoz

Tésztához:

  • 30 dkg liszt,
  • 1 pohár tejföl (2 dl),
  • 1 tojás,
  • kis só.

Tészta kenéséhez:

  • 12 dkg olvasztott zsírt,
  • 6 dkg liszt,
  • zsír a feltekerés közbeni kenéshez.

Házi rétes nyújtás nélkül elkészítése

  • a lisztet, a tejfölt és a tojást egy kicsi sóval összedolgozzuk,
  • kinyújtjuk,
  • a kenéshez a 12 dkg olvasztott zsírt 6 dkg liszttel elkeverjük,
  • a nyújtott tésztára kenegetjük,
  • felcsavarjuk,
  • 1 órát pihentetjük,
  • 5 darabra vágjuk,
  • mindegyiket tepsi hosszúságú, 20 cm széles lappá nyújtjuk,
  • középen megtöltjük a tetszőleges töltelékkel,
  • az alsó szélét a töltelékre hajtjuk,
  • olvasztott zsírral megkenjük,
  • a másik felét ráhajtjuk,
  • tepsibe téve a tetejét is megzsírozzuk,
  • közepes hőfokon világosra sütjük.

Mi általában édes és sós töltelékkel is sütjük. A tölteléket hozzávalóit nem szoktuk mérni, csak úgy találomra készül. A négy legkedveltebbet azért megpróbálom leírni.

Meggyes töltelék:

  • kis zsíron búzadarát pirítunk,
  • kicsi sót, kicsi cukrot és vizet teszünk bele és így megpároljuk,
  • ha kihűlt, kinyújtott és zsíros liszttel megkent tésztára tesszük,
  • friss, mirelit vagy befőtt meggyet teszünk rá,
  • megszórjuk fahéjjal és már tekerjük is fel a sütéshez,.

Túrós töltelék:

  • 1/2 kg túró,
  • 1 tojás,
  • 10 dkg cukor,
  • 1 csomag vaníliás cukor,
  • beáztatott mazsola,
  • 2 kanál tejföl, ezt mind összekeverjük és már mehet is a tésztára.

Káposztás (sós) tötelék:

  • a káposztát lereszeljük
  • besózzuk,
  • 20-30 percig állni hagyjuk,
  • kicsavarjuk a levétől
  • kicsi zsíron megpároljuk, tehetünk bele cukrot is, akkor barnábbra pirul,
  • borsozzuk és szükség szerint sózzuk,
  • töltjük.

Tejfölös (sós) töltelék: – amilyen egyszerű, olyan fenséges

  • 1 pohár tejfölbe sót , borsot teszünk,
  • ezt rákenjük a tésztára,
  • olvasztott zsírral meglocsoljuk és feltekerjük.

Bátran ajánlom kezdő és gyakorlatlan háziasszonyoknak is. Elronthatatlan, gyors és biztos siker.

+1 Tipp:

Az édes réteseket porcukorral megszórjuk. Melegen és hidegen is isteni.

Jó étvágyat!

További rétes receptek

A kígyórétes különleges fonásmódjának és finomságának köszönheti népszerűségét. Bármivel tölthető, amivel a hagyományos rétest szoktuk. Kerülhet belé túró, nyári szezonban, a gyümölcsök érese idején érdemes azonban a cseresznyés, meggyes, almás változatot kipróbálni.

A rétes Magyarországon, Ausztriában és Szerbiában ismert tésztás étel. Feltehetőleg a 16. században török hatásra honosodott meg, elődje a Balkánon ma is létező baklava lehetett. A mai formájú feltekert, töltött rétes a 18–19. század fordulóján alakult ki az Osztrák–Magyar Monarchia területén, azóta hazánkban az ünnepi, lakodalmi étkezéseknél hagyományos édességnek számít. Így készül Irénke házi rétese!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

10 hozzászólás

  1. Rádi Mónika szerint:

    Kedves Jucó, kezdő réteskészítő vagyok, ragaszkodtam a húzós, asztal körül szaladgálós réteshez, de nem nagyon akart sikerülni. A tied teljesen jó lett, nem csucsogott az olajtól, nem ázott el a tészta! Hurrá! Köszönöm szépen! 🙂

    • Nagy Jucó szerint:

      Kedves Mónika!
      Köszönöm a visszajelzést és örölök, hogy neked is bevált. 🙂 Eddig még senki nem csalódott benne.
      Minden jót kívánok: Jucó

  2. Gáliné Kati szerint:

    Milyen vastagra nyújtód a tésztát?

    • Nagy Jucó szerint:

      Vékonyra kell nyújtani, de adja is magát, mert az egyik oldala 20 cm-es, a másik pedig a közepes méretű tepsi hosszával egyenlő.

  3. Fejesilike szerint:

    A máktöltelékre is kaphatunk receptet? Nálunk az a menő!

    • Nagy Jucó szerint:

      Mák töltlék
      40 dkg darált mák,
      20 dkg kristálycukor,
      10 dkg mazsola,
      reszelt citromhéj,
      2 evőkanál baracklekvár,
      1/2 liter tej.

      a töltelékhez a darált mákhoz hozzáadjuk a kristálycukrot,
      belerakjuk a mazsolát és a citromhéjat,
      belekeverjük a lekvárt,
      a tejjel felöntve, kevergetve 10 percig főzzük.

      Sok sikert hozzá!

  4. bodzazsuzsa szerint:

    A 30 dkg liszthez mekkora pohár tejfölt javasolsz? Elég sokféle méretben kapható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük