Savanyú káposztás-krumplis egytálétel
Nem véletlenül népszerűek a magyar háziasszonyok körében az egytálételek. Gyorsan, egyszerűen elkészíthetők és ráadásul laktatóak is. Az olvasónk által megosztott savanyú káposztás-krumplis egytálétel mellé csupán egy friss, ropogós kenyér kell és máris jól lakik a család.
Az egytálétel mindig jó választás. Ahogy azok az ételek is, amelyeket egy kis előkészítés után csak be kell tolni a sütőbe és további teendőt nem igényelnek, így míg készül az étel, haladhatunk a többi házimunkával is.
Kordics-Ujvari Veronika ajánlása: „Olvastam, elkészítettem és ajánlom. Egyszerű az elkészítése és nem utolsó sorban nagyon ízletes egytálétel.”
Savanyú káposztás-krumplis egytálétel hozzávalói
- 50 dkg savanyú káposzta,
- 2 szál parasztkolbász,
- 1 kg burgonya,
- 1 fej vöröshagyma,
- ízlés szerint őrölt kömény,
- ízlés szerint magyaros fűszerkeverék,
- 10 szelet szalonna,
- 1 dl víz.
Elkészítése
- a káposztát jól átmossuk és apróbb darabokra vágjuk,
- a kolbászt felkarikázzuk,
- a burgonyát vékony szeletekre vagdossuk,
- egy serpenyőben kevés zsírt hevítünk,
- a hagymát megpirítjuk pár karika kolbásszal,
- rátesszük a káposztát,
- ízesítjük és kb. fél óráig pároljuk,
- a sütőt 200°C – ra előmelegítjük,
- a burgonyát, a káposztát és a kolbászt összeforgatjuk és egy tűzálló tálba/tepsibe terítjük,
- Kb. 1 dl vizet öntünk rá és a tetejét kirakjuk a szalonnacsíkokkal,
- alufóliával lefedjük, így sütjük kb 50 percig,
- majd a fóliát eltávolítjuk és felső sütésre kapcsolva egy kicsit rápirítunk a tetejére.
Jó étvágyat!
Nagyon köszönjük a receptet Kordics-Ujvari Veronikának!