Induljon a balkonszezon!

Igazi balkonszezon az a néhány nyári hónap, amikor az erkélyeken a virágözön van. Okos növényválasztással azonban egész évben lehetnek virágzó növényeink az erkélyen. Márciusban már érdemes készülni a nyárra, összeszedtem, hogy mit tehetünk most a balkon nyári virágpompájáért.

balkonszezon - balkontervezés

Márciusban indul a balkonszezon

A hosszabbodó nappalok, a csábító napsugarak, a madárcsicsergés mind több embert kimozdítanak a szobából. Az erkélytulajdonosok is éledeznek és azonnal belevágnának a kertészkedésbe. A türelem azonban a kertészkedés terén is megtérül. Március csupán csak az előkészületek megtételére alkalmas. A munkák dandárja és a látványos balkonátalakulás csak áprilistól, sőt inkább májustól kezdődhet.

Az időjárás kora tavasszal még nagyon csalóka. A teleltetés során a növényeink (pl. muskátli, leander, citrusfélék, stb) legyengültek, ezért eszünkbe se jusson már most kirakni őket a szabadba. A teleltetett növények kirakásához a lélektani határ a plusz 5 Celsius fok! Akkor rakhatjuk ki őket biztonságban, mikor éjjelente tartósan ennél melegebb lesz. A márciusban még korai kitenni a teleltetett növényeinket a szabadba.

Na de nézzük, milyen munkákkal érdemes készülni a nyári balkonszezonra!

Balkonszezon indítás teendői

Felkészülés

Álmodj és tervezz. A tervezéshez nagyon jó online balkontervező programokat és ingyenesen letölthető balkonterveket is találunk.

Az erkélyen is fő a biztonság, ezért ne halasszuk el az erkélykorlátok ellenőrzését. A faanyag egy idő után elkorhad és balesetveszélyessé válhat. Ezek cseréjét és például az erkély festését is érdemes kora tavasszal, a szinte üres erkélyen megtenni.

Most van itt az idő a szerszámok ellenőrzésére, beszerzésére. Amire minden balkonkertésznek mindenképp szüksége van:

  • metsző olló,
  • ültető lapát,
  • kerti kesztyű – nem csak a körmünk tisztasága miatt fontos, de mérgező növények okozta károkozása ellen is véd,
  • locsoló kanna.

Az alapvető szerszámokon túl beszerezhetjük már az ültetőedényket, a cserepeket, a balkonládákat, valamint avirágföldet és a tápanyagokat is.

Most érdemes a bútorokat beszerezni vagy kicserélni. A felújításhoz, festéshez  szükséges anyagokat is beszerezhetjük, hogy amikor tényleg beköszönt a jó idő, hozzá is láthassunk.

A növények többségének beszerzése még korai. De a kint telelt növényeink egyre több gondoskodást igényelnek. A nappali és éjszakai átlaghőmérséklet növekedésével a balkonon tartott növényeket (örökzöldek, árvácska, tavaszi hagymások, stb) egyre gyakrabban kell locsolni.

Lassan elkezdhetjük a bent átteleltetett növények gyakoribb locsolását is és az élesztős lötyi használata is esedékessé válik.

Magvetés

A magvetéshez a virág-, és fűszermagokat érdemes megbízható forrásból beszerezni. Csak a kellő szakértelemmel tárolt és szállított, gén tiszta vetőmagoktól remélhetsz gyönyörű virágokat és bő termést.

Kezdő balkonkertészként érdemes az igénytelen és ezért könnyű sikert garantáló növényeket vetni. A fűszernövényeink egy része cserépben is nevelhető. A paradicsomot, a bazsalikomot, a kakukkfüvet, és a rozmaringot is bátran ajánlhatom.

A beültetéshez kitűnőek a tejfölös vagy tejes dobozok. A nedves föld tetejére 3-8 magot kell tenni és vékony földréteggel letakarni. A fényrecsírázó növények magjait, pl bazsalikomot, zsázsát, majorannát azonban nem szabad letakarni.

A bevetett magokat rendszeres öntözés mellett 18-20 fokos állandó hőmérsékleten kell tartani. A második dupla levelek megjelenése után kell átültetni a magoncokat nagyobb, kb- 10-12 cm átmérőjű edénybe.

Bár ez már későbbi teendő lesz, de azért leírom, végleges helyükre a 18-22 cm-es cserépbe akkor kell átültetni a palántákat, ha az 5. páros levelek is megjelentek.

Metszés

A dézsába és cserépbe ültetett fásszárú növények nagy részét tavasszal érdemes visszametszeni a fajtára előírt metszési előírásokat figyelembe véve.

A muskátlik tavaszi ébresztésének is fontos teendője a metszés.

A leander metszését viszont érdemesebb ősszel megtenni.

Ha vannak fagyási sérülések, ezeket távolítsuk el. Onnan tudjuk megállapítani, hogy egy ágrész él vagy sem, hogy óvatosan megkaparjuk a körmünkkel a háncsot. Ha zöld, akkor él a bövény rész, ami pedig szürke az elhalt, azt vágjuk le.

Az elnyílt virágokat, terméseket metsszük le. Ezek kiváló búvóhelyei a katicáknak és más rovaroknak télre, de tavasszal már akadályozzák a növény optimális fejlődését. Az edényben nevelt növények számára különösen fontos a megfelelő tápanyagellátás, ezért fokozatosan kezdjük el a tápoldatok adagolását.

A növények átültetéséhez a jobb minőségű balkonföldek közül érdemes választani ültető közeget. A tápanyagot csak megfelelő minőségű földből tudja felvenni a növény. A földek tápanyagot is tartalmaznak, ezért átültetés után 6 hétig nem kell tápoldatozni.

A ládákban a föld tetejét lazítsuk meg, akár le is lehet szedni és kicserélni. Óvatosan, kis lapáttal vagy kézzel dolgozzunk, a gyökerekre vigyázzunk.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük