Mikor kerülhetnek ki a teleltetett növények a szabadba?

A gondos és okos kertész egyik fő erénye a türelem. Tisztában van a természet törvényeivel és tisztelve azokat nem harcol az elemekkel, mindent a maga idejében tesz. Nem dől be az első napsugarak csábításának és nem teszi ki ideje korán a még szunyókálásra vágyó leandereit és egyéb teleltetett növényeket ideje korán a szabadba. Tudja, mikor kerülhetnek a teleltetett növények a szabadba és nem sokkolja a növényeit a türelmetlenségével. Olvass tovább és legyél te is okos és türelmes kertész!

mikor kerülhetnek a teleltetett növények a szabadba?

Ekkor kerülhetnek a teleltetett növények a szabadba

Kezdem rögtön a lényeggel. Hiába süt hétágra a nap és mutat plusz tíz fokokat nappal a hőmérő higanyszála, az éjszakák még hűvösek és a növények pihenésre vágynak.

Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy hiába kicsi az országunk, az egyes vidékek között gyakran 5-10 fok különbségek is lehetnek. Tehát az, hogy az ország melegebb területein nem fagynak el a növények, nem jelenti azt, hogy a magasabban fekvő tájakon, a hidegebb zugokban sem fognak.

Márciusban és áprilisban még lehetnek komoly fagyok, a május elejei fagyos szentekről nem is beszélve. Azzal sem teszünk jót a növényeknek, ha ki-be hordjuk őket. Az állandó hőingadozás megviseli a téli pihenőidőszakban legyengült növényeket.

A leander, a muskátli, a murvafürt és a többi bent telelő növény csak akkor vihető ki biztonsággal a szabadba, ha a nappali hőmérséklet tartósan 5-10 fok felett van és éjszaka tartósan nem megy 0 fok alá a hőmérséklet. A tartósan alatt nem egy-két napok értek, hanem minimum 1-2 hetet.

Mi általában óvatosak vagyunk, de pár évvel ezelőtt az április elejei szabadba rakást is megsínylette a pálmánk. Az enyhe márciusi napok megtévesztettek és túl korán kiraktuk a kertbe. Április közeépn jött a hó és a fagy. A szívünk szakadt meg, amikor le kellett vágni az elfagyott, fekete ágakat és szinte csak a közepe maradt meg.

De ne csak én papoljak. Nézzünk néhány olvasói intelmet is!

Gyakorlott kertészkedő olvasók intelmei és tapasztalatai

Pribelszki Mária: „Minden évben megírom ezt a posztot, mert az emberek merényletet készülnek elkövetni a virágok ellen:-((((( Mindenkit óvok attól, hogy a téli álmukat alvó növényeket kitegyék és sokkos állapotba kerüljenek. Még alszanak a teleltetőben.

Mindaddig nem lehet kirakni Őket amig a kinti ÉJSZAKAI hőmérséklet TARTÓSAN!!! el nem éri azt az értéket, amelyen bent tartottátok. Ez a kora tavaszi idő nagyon csalós. A föld vizes, sáros, nedves minden, még nincs olyan ereje a napnak, hogy kiszáritotta volna, hiszen a múlt héten még hó volt és kemény fagyok. Mire kienged a föld fagya és megszikkad a talaj kell pár esőmenten nap és hét.

A virágoknak még kb. 1 hónap kell a teleltetőben, ameddig úgy beindulnak gyökérről is, hogy a kártevőkkel szemben védetté lesznek. Csak óvatosan a kirakodással!!! Tavaly április 19-én 4 napig takartam, mert esett a hó és fagy volt. Szétidegeskedtem az agyam. 100 leanderrel nem lehet ki/be ugrálni.

téli leander gondozás

Rein Tünde: „Teljesen igazad van Mária. Hajlamosak vagyunk az első melegebb napon kitenni a virágokat, aztán csodálkozunk, hogy megfáztak. Még áprilisban is vannak hideg éjszakák, nemhogy márciusban. Én a déli fekvésű erkélyre rakom ki őket „szoktatni”, ahonnan könnyen be tudom hozni éjszakára.”

Kovács Anikó: „Így van! Az én nagymamám soha nem pakolta ki még a leandereket sem március 20-dika előtt. És soha, de soha nem ment neki tönkre egy virága sem. Ő is azt mondta, hiába van meleg, csalóka az idő. És igaza is volt, mert előfordult, hogy április elején vissza kellett venni még a télikabátot is, főleg ha húsvét is volt. Csodálkozva olvasom, hogy egyesek mennyi mindent kipakoltak hirtelen. Aztán mérgelődnek majd, ha esetleg jön egy hideg. Türelem.”

Berencsiné Czomba Katalin: „Én is csodálkozva olvasom, hogy már ki akarják tenni a bent telelő növényeket. Várjunk még!”

Takács Ildikó: „Nem kell sietni, mindennek eljön az ideje. 🌹”

Gerber Gabriella: „Nem mindegy, hogy milyen teleltető helyről visszük ki a leandereinket. Hideg, sötét helyről arra ajánlatos ügyelni, hogy lehetőleg ne napsütéses időben tegyük ki őket, de a hideg nem lesz újdonság számukra, és nincsenek veszélyeztetett friss hajtások. A még alvó növénynek kevésbé árt a fagy, de azért legyünk ilyenkor is óvatosak.

Nagyobb veszélyben vannak a melegebb helyen már hajtásnak indult leandereink, egyrészt a hidegebb körülmények, főleg éjszaka, sokkolhatják őket, tehát ebben az esetben ne siessünk nagyon a kihordással, bár ezt nehéz megállni éppen azért, mert a beinduló hajtásokat szeretnénk mihamarabb szabad levegőn tudni. Pedig ezek a friss hajtások nagy veszélynek vannak kitéve, hiszen a legkisebb éjszakai fagy is komoly kárt tehet bennük, elfagyásuk esetén az egész növény korcsosulhat.

A másik nagy veszélyforrás a napégés, ezért a kitelepítést követően 2-3 hétig, amennyiben közvetlen déli napfényt kapnak, érdemes hálót szerelni föléjük, de lehet őket úgy elhelyezni, hogy csak délelőtti, vagy délutáni napot kapjanak, igaz, olyan részeken hidegebb van.” – idézet egy leander szakoldalról és az én tapasztalataim szerint is így van.”

Visky Kati:  „Tavaly a begóniákat a május hideg napok előtt megvettem, mert nem nyugodtam, augusztusban tértek magukhoz, úgyhogy inkább óvatosan!!!”

Hamari Imréné: „Persze hogy ellentmondásosak a kommentek, mert bármilyen kicsi ez az ország, azért vannak különbségek az időjárásban. Nézz szét a közvetlen környezetedben, és kérdezd azt a szomszédasszonyt, akinek a legszebbek a virágai a környéken. Én is mindig azt hiszem, hogy azzal korábban lesz tavasz, hogy kirakom a virágokat, aztán meg takargatom őket.”

Fazekas Bori: „A korai kivitelnek is megvannak a maga előnyei és persze a hátrányai is, ha szerencséd van, és jó idő lesz, nem tudod pótolni ezt a korai időben megélt fejlődést, a friss, de gyenge napsugarat, a friss levegőt, hátránya az, hogy lehet még fagy, ilyenkor fel kell készülni, mely növényeket húzom be a házfal mellé, a teraszra, melyeket az előszobába és melyekre dobok rá egy takarót, papírdobozt.”

Palotás Lilla: „Én is félek még a fagyoktól így nem teszem ki őket. Nálunk sajnos szokott lenni később is. De bárcsak jönne már a jégtörő, sugaras,
gallyat lombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle madarakat
víg versre tanító tavasz! 😍💗🌸”

Nagyon köszönöm a hasznos olvasói tanácsokat!

Az okos más kárán tanul. Légy türelmes! Majd eljön a kipakolás ideje is!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük