Fűszernövény kisokos – a magvetéstől a felhasználásig
Nyáron tobzódunk a fenséges ízekben. A kert és a balkon fűszernövényei magukba szippantják az éltető napsugarakat és illatok és ízek formájában adják tovább nekünk. Fűszernövény kisokos összeállításával szeretném segíteni a saját fűszerkert kialakítását az erkélyen vagy kertben. Mindent beleraktam, amit tudni érdemes a fűszernövényekről a magvetésüktől a tartósításukon át a felhasználásukig. Azt is elmondom, hogy az ínséges téli hónapokban hogyan gondoskodhatsz a fűszer-utánpótlásról.
Fűszernövény kisokos – vetéstől a felhasználásig
Örömmel tapasztaltam, hogy az olvasók szeretik azokat a bejegyzéseket, amelyeket egy-egy tematikára építek fel. Készítettem már kisokost többek között rózsáról, levenduláról.
Most is egy ilyet hoztam, még hozzá a fűszernövényekről. Itt a fűszernövény kisokos!
Fűszernövények vetése, gondozása
Ahogy megpróbálunk egyre egészségesebben élni, étkezni és többek között egyre kevesebb sót fogyasztani, úgy értékelődnek fel a házilag termesztett fűszernövények. Ha a konyhasót különböző, elsősorban zöldfűszerekkel helyettesítjük, nem csupán egészségesebb étel kapunk, hanem a különféle fogások is sokkal ízletesebbek és érdekesebbek lesznek általa.
Fűszerek a balkonon is könnyen nevelhetők, sőt egyszerű gondozásuk miatt kezdő kertészeknek is kifejezetten ajánlottak. Ha sikerül találnunk egy napos vagy félárnyékos sarkot az erkélyen a fűszereknek, akkor semmi sem ment meg bennünket attól, hogy a zamatos ételek és italok megfűszerezői, megbolondítói csak egy karnyújtásnyira legyenek. A hosszadalmas nagvetés helyett érdemes fűszernövény palántákat beszerezni és azokat nevelni tovább.
A magvetés a növények szaporításának egyik leggyakoribb módja. A szobanövényeknél ritkábban alkalmazzuk, de a fűszer- és zöldségnövények, a balkonnövépnyek, valamint kertbe kerülő egynyári és évelő növények jelentős része szaporítható magról. De mikor és hogyan kell elvetni a magokat, milyen eszközökre van szükség hozzá és hogyan kell nevelni a magoncsokat és a palántákat? A magvetés fortélyait összefoglaló írásom mindezekre választ ad és segít, hogy a nyárra gyönyörű növényeid legyenek.
A fűszernövények ültetése egyszerű és hálás feladat. Egyszerű gondozásúak, mutatósak és még az ételeinket is megízesítik. Vannak köztük egynyári és évelőfajták is. Igényeik azonban eltérőek lehetnek, ezért nem minden fűszernövény illik egymás mellé. Elmondom, hogy melyik fűszernövényt melyik másikkal érdemes összeültetni, illetve mely növények társítását kell mellőzni.
A cserépben nevelhető fűszernövények száma igen nagy, szinte minden illatozó haszonnövény megél cserépben vagy balkonládában is. A cserepes fűszerek üde és illatozó színfoltjai lehetnek a kerteknek, főleg, ha stílusos kaspóban tartjuk azokat. Sinka Erika a Zöld Pagonyban nagy kerttel rendelkezik, még is előszeretettel neveli cserépben a fűszereket.
A fűszerspirál nemcsak dekoratív, de nagyon praktikus megoldás is kertbe. A dísznövények mellett érdemes egészséges gyógy- és fűszernövényekkel benépesíteni a kertet. A saját termesztésű fűszerekkel mindig friss ízeket varázsolhatunk a konyhaasztalra. A saját kezűleg is elkészíthető spirálisan kialakított fűszerkert helytakarékos, illatos és szemet gyönyörködtető. Videón mutatom, hogy kezdj hozzá.
Akár egymás mellé ültetjük a fűszernövényeket, akár spirális fűszerkert kialakításával kisérletezünk, biztosak lehetünk benne, hogy bármikor van hova nyúlni, ha friss zamatokkal dobnánk fel ételeinket. A spirál alak még látványosabbá teszi az illatozó és szemet gyönyörködtető fűszerkertet. Olvasónk fotókkal illusztrálva megmutatja, hogy alakította ki kis aromás kertjét, milyen fűszernövényeket érdemes ültetni és milyenné lett egy év alatt. Valamint videóval is segítem a saját illatozó fűszerkerted kialakítását.
Sokoldalúan felhasználható és egészeséges gyógy- és fűszernövényeket akár az erkélyen is nevelhetünk. Mivel itt különösen fontos, hogy minden négyzetcentiméternyi hellyel jól gazdálkodjunk, a felfelé terjeszkedés lehet a megoldás. A fűszertorony készítése nem bonyolult, és amellett, hogy nagyon jól kihasználhatjuk vele a teret, nagyon jól mutat is. Olvasónk elmondja, hogy csináld.
Fűszernövények tartósítása
A téli hónapokban sem kell lemondani a friss fűszerek zamatáról, mert fűszernövények a lakásban is nevelhetők. A házilag termesztett fűszernövények amellett, hogy garantálják az ételeink frissességét és vegyszermentességét, látványként sem utolsóak a szürke téli napokon. Túl sok gondoskodást nem igényelnek, érdemes beszerezni néhányat.
A fűszernövények raktározása egyre aktuálisabb feladattá váilk. Míg a nyár az ínyenceknek igazi kánaán, addig az ősz és a tél elég szegényes időszak. Nyáron elég csak kimenni a kertbe vagy az erkélyre és már szedhető is a friss, zamatos fűszer. Augusztus végén, amikor a fűszernövényeink még tele vannak illatozó, aromás hajtásokkal ideje egy kicsit a friss ízektől mentes téli napokra is gondolni. Jöjjenek hát a jól bevált tartósítási praktikák!
A kertben vagy az erkélyen nevelt fűszernövények sajnos nem örökéletűek. Egy részük átteleltethető, mint pl. a chili paprika, a petrezselyem, a snidling, azonban a legtöbb fűszernövény friss zamatáról télen le kell mondanunk. Olvasóink meséltek arról, hogy milyen praktikák váltak be nekik a fűszernövények konzerválása terén, hogyan gondoskodnak ők az ínséges hónapok a fűszer-utánpótlásáról vegyszermentesen.
A nyár az ínyenceknek igazi kánaán, elég csak kimenni a kertbe vagy az erkélyre és már csipegethetünk egy kis friss, zamatos fűszert. A fűszernövény tartósítás nem ördöngösség, már is mutatom a legjobb módszereket!
A fűszernövények illóolaj tartalma nyáron a legmagasabb. Kár ezeket a napsugaras, finom ízeket veszni hagyni. A fel nem használt fűszernövények tartósítása szárítással oldható meg a legegyszerűbben. A téli hónapokban pedig igazi áldás, ha a nyár ízeit belecsempészhetjük egy-egy ételbe. A fűszernövények szárítása igen egyszerű, miért ne biztosítanánk így a téli ízeket?
A kertben vagy az erkélyen nevelt fűszernövények sajnos nem örökéletűek. Egy részük átteleltethető, mint pl. a chili paprika, a petrezselyem, a snidling, azonban a legtöbb fűszernövény friss zamatáról télen le kell mondanunk. Olvasóink meséltek arról, hogy milyen praktikák váltak be nekik a fűszernövények konzerválása terén, hogyan gondoskodnak ők az ínséges hónapok a fűszer-utánpótlásáról vegyszermentesen.
Receptek fűszernövények felhasználásához
A fűszerolaj készítése házilag szinte gyerekjáték. Sokoldalúan felhasználható a konyhában, de nagyon jó ajándék is lehet belőle. Nyáron akár egy kerti partira is vihetjük, de szépen becsomagolva karácsonyi ajándék is válhat belőle.
Medvehagymás fűszervaj készült bazsalikommal olvasónknál, kihasználva a rövid medvehagyma szezont. Szuper ötlet, érdemes elkészíteni ezt a receptet is!
A legunalmasabb levest is feldobja, ha a levesbetétbe teszünk egy kis csavart, akarom mondani a kertünk színes, ehető növényeit. A tészta fűszernövényekkel és virágokkal ízesítve nemcsak az ízlelőbimbóinkat kényezteti, a látványa a szemünknek és a lelkünknek is jót tesz.
A bazsalikom pesto receptjét még tavaly osztotta meg olvasónk. Akkor én ki is próbáltam és meg kell mondjam, egyáltalán nem okozott csalódást. Sőt! Nagyon finom volt. Idén elővettem a receptet, hogy ismét elkészítsem.
A petrezselymes tészta nagyon olcsó és laktató tésztaétel. Talán nincs is még egy ilyen gyorsan elkészülő étel és ilyen olcsó étel. Főleg, ha a tésztát sem magunk gyúrjuk, csak kifőzzük a boltban vásárolt kész tésztát. Mutatom a villámgyors receptet.
Hűsítő ital balkonnövényekből is készülhet, sőt egyáltalán nem bonyolult. A nagy sikerre való tekintettel a nem rég bemutatott bodzás üdítő és citromfű szörp után újabb szuper fűszernövényes üdítőital recepteket hoztam. Bár szomjoltásra a tiszta víz a legjobb, a változatosság kedvéért érdemes néhány egyszerűen elkészíthető italt is kipróbálni. A balkonon nevelt eper, bazsalikom, citromfű vagy menta mellé csak édesítőszer és citrom vagy lime szükséges. Ugye jól hangzik?
Fűszernövény kisokos – egyes fűszernövények gondozása, felhasználása
Több fűszernövényről is készítettem már bejegyzés, akár a gondozásukról, akár a hasznosításukról. Folyamatosan készítek újabb tartalamakat is.
Ha egy konkrét fűszernövényre vagy kíváncsi, egyszerűen írd be a nevét és a Keresés gomb megnyomása után a Balkonada blogon található összes olyan bejegyzés megjelenik, ami az adott fűszernövénnyel kapcsolatban készült.
- Fűszernövény tartósítás – bevált házi módszerekA nyár az ínyenceknek igazi kánaán, elég csak kimenni a kertbe vagy az erkélyre és már csipegethetünk egy kis friss, zamatos fűszert. A fűszernövény tartósítás nem ördöngösség, már is mutatom a legjobb módszereket! Fűszernövény...
- Tárkony termesztése, jótékony hatásai és felhasználási módjaiA tárkony (Artemisia dracunculus) egy aromás, évelő növény, amelyet főként fűszerként használnak. Jellegzetes ánizsos íze miatt a francia konyha elengedhetetlen alapanyaga. De nemcsak ízével, hanem számos jótékony hatásával is felhívja magára a figyelmet. A...
- Kövér porcsin (Portulaca oleracea), az alábecsült gyógynövényA kövér porcsin (Portulaca oleracea), más néven porcsinfű, sok kertész számára csak egy kiírthatatlan gaz, gyomnövény. Azonban ez az alábecsült növény ehető és számos egészségügyi előnnyel rendelkezik. Tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal és antioxidánsokkal....
- A zeller gondozása, vitaminjai és felhasználásaA zeller (Apium graveolens) egy ropogós, frissítő zöldség, melynek íze enyhén fűszeres és kissé édes. Szára, levele és gumója is fogyasztható, és évszázadok óta népszerű konyhai és gyógyászati célokra. Ez a blogbejegyzés bemutatja a...
- Mángold, a tápláló és sokoldalú kerti növényA mángold (Beta vulgaris), amelyet gyakran mangoldként vagy leveles céklaként is ismernek, egy rendkívül tápláló és sokoldalú zöldség. Különleges íze és tápanyagtartalma miatt egyre népszerűbb a konyhakertekben és az egészséges táplálkozás hívei között. Egyszerű...
- Chili paprika: gondozása, tápanyagértékei és felhasználásaA chili paprika nemcsak a fűszeres ételek kedvelőinek egyik legfontosabb alapanyaga, hanem egy könnyen termeszthető növény is, amely otthon is remekül megél. Ebben a bejegyzésben részletesen bemutatjuk, hogyan gondozhatjuk a chili paprikát, milyen vitaminokat...
- Bíborlevelű kasvirág (Echinacea purpurea) gondozásaA bíborlevelű kasvirágot legtöbben a latin nevén, az Echinacea (Echinacea purpurea) néven ismerik. A gyönyörű és hasznos növényt mind a kertészetben, mind az alternatív gyógyászatban széles körben használják. Ez a Észak-Amerikában őshonos lila virágú...
- A mézontófű (Facélia) gondozása, gyógyhatásai és felhasználásaA mézontófű (Phacelia tanacetifolia), ismertebb nevén facélia, egy rendkívül sokoldalú növény, amelyet elsősorban zöldtrágyaként és méhlegelőként használnak. A belőle készülő méz az egyik legfinomabb. Gyönyörű, lila virága nem csak esztétikai értékkel bír, hanem számos...
- Fekete berkenye (Aronia prunifolia), a természetes csodaszerA fekete berkenye (Aronia prunifolia) egy rendkívül értékes, sokoldalúan felhasználható gyümölcs. Nemcsak ízletes, de számos gyógyhatással, egészségügyi előnnyel is rendelkezik. Ebben a bejegyzésben részletesen bemutatjuk a fekete berkenye gondozását, szaporítását, gyógyhatásait és felhasználási módjait....
- Rozmaring gondozása, szaporítása és felhasználásaA rozmaring (Salvia rosmarinus) az egyik legnépszerűbb gyógy- és fűszernövény, melyet az ókorban memória javítóként tiszteltek. A régiesen rozmarin vagy antosfű néven ismert növény gyógyító hatásairól a középkorban számtalan feljegyzés született. A magyarság virágai...
- Diólevél: a természet ajándéka a gyógyuláshozA diófa nem csak finom dióterméséről, sokoldalúan felhasználható féjáról, de gyógyhatású leveleiről is ismert. A természetes gyógyászatban a diófalevél hosszú ideje ismert és kedvelt alapanyag, mely számos jótékony hatással bír. A diófa (Juglans regia)...
- Kamilla, orvosi székfű gondozása, felhasználásaA kamilla, más néven orvosi székfű (Matricaria chamomilla) az egyik legismertebb és legkedveltebb gyógynövény, mely nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem. Számos gyógyhatással rendelkezik, és nem mellesleg rendkívül egyszerűen gondozható. Ebben a bejegyzésben bemutato, hogyan...
- Lestyán gondozása és felhasználásaA lestyán (Levisticum officinale), más néven gyömbérgyökér, egy népszerű fűszernövény, melynek íze csípős, citrusos és enyhén édes. Ázsiában évszázadok óta használják kulináris és gyógyászati célokra, de mostanában a nyugati világban. Nálunk is egyre népszerűbb,...
- Csombor, borsfű, borsika fű gondozása, felhasználásaA csombor (Satureja hortensis), más néven borsfű vagy borsika fű, egy illatos és ízletes gyógynövény, amelyet gyakran használnak a konyhában és a gyógyászatban is. Az erdélyi konyha jól ismert fűszerét nálunk ritkábban használjuk, pedig...
- Erdei szeder, a vadon élő finomságErdei szeder (Rubus fruticosus) nem csupán ínycsiklandó ízével kápráztat el, de gondozása sem bonyolult, és rengeteg vitamint is tartalmaz. Ez a vadon élő növény bármelyik kert ékessége lehet, és számos módon hasznosíthatjuk: tápláléknövényként és...
- Leggyakoribb fűszernövények, amelyek megízesítik az életetAhogy megpróbálunk egyre egészségesebben élni, étkezni és többek között egyre kevesebb sót fogyasztani, úgy értékelődnek fel a házilag termesztett fűszernövények. Ha a konyhasót különböző, elsősorban zöldfűszerekkel helyettesítjük, nem csupán egészségesebb étel kapunk, hanem a...
- Oregánó (szurokfű, vadmajoránna) gondozása, felhasználásaAz oregánó (Origanum vulgare) vagy más néven szurokfű vagy vadmajoránna egyike azon növényeknek, amelyek nemcsak díszíthetik kertünket, de kiválóan felhasználhatóak konyhánkban is. Az aromás fűszernövény a mediterrán konyha elengedhetetlen kelléke. Jellegzetes illata és íze...
- Mire jó a levendula? – ennyi mindenre használhatodA levendula (Lavandula) egy rendkívül sokoldalú növény, amely évszázadok óta nagy népszerűségnek örvend. Gyönyörű lila virágai és kellemes illata miatt nemcsak a kertek kedvelt dísze, hanem számos területen hasznosítható is. Ez a mediterrán eredetű...
- A kapor: fűszer- és gyógynövény a konyhában és a patikábanA kapor (Anethum graveolens) a zellerfélék családjába tartozó egynyári növény, mely fűszerként és gyógynövényként is ismert. Már az ókortól fogyasztják, és számos kultúrában szent növénynek tartják. Jellegzetes, ánizsos illata és íze miatt a magyar...
- Kerti sarkantyúka (Tropaeolum majus) gondozásaA kerti sarkantyúka (Tropaeolum majus) igen sok néven ismeretes: hívják sárog sarkantyúnak, sárga tőcséresnek, pücülőnek, pücőknek, kapucinusvirágnak is. Gyakran sarkantyúvirág névvel illetik, amiből adódóan összetévesztik a piros sarkantyúvirággal (Centranthus ruber) és a hegyesszirmú sarkantyúfűvel...
- Friss zöldség az erkélyről: tépősaláta és metélősaláta gondozásaMilyen jó is az, amikor egyszerűen ki tudunk ugrani az erkélyre egy kis friss ízért az ebédhez. A tépősaláta vagy metélősaláta gondozása nem bonyolult, kis ápolással egészen őszig folyamatosan szedhetjük külső leveleit. Mindkettő ideális...
- Illatos macskamenta (Nepeta cataria) gondozása, felhasználásaAz illatos macskamenta (Nepeta cataria) vagy más néven macskagyökér az egyik legismertebb gyógy- és fűszernövény, a macskák kedvence, a kertészek álma. Leveleinek aromás illata elriasztja a kártevőket és teljesen megbabonázza a cicákat, innen kapta...
- Menta, a frissesség és a gyógyítás illataA menta, vagy tudományos nevén Mentha, egy friss illatú és ízletes növény, amelyet konyhai és gyógyászati célra egyaránt használhatunk. A mentát gyakran termesztik kertekben vagy cserepes növényként, és számos fajtája létezik, mindegyik kicsit más...
- Hársfa: a méhek kedvence és a torok hűséges társaA hársfa (Tilia spp.) nem csupán gyönyörű, illatos díszfa, de a népi gyógyászat egyik kincsesbányája is. Virágait, terméseit és levelét évszázadok óta alkalmazzák a legkülönfélébb panaszok enyhítésére. Ismerd meg a hársfa gyógyhatásait és felhasználási...
- Így nevelj fűszernövényeket az erkélyen!Az erkélyek ideális helyszínt biztosítanak a friss fűszernövények neveléséhez. Nem csak színes és illatos kiegészítői lehetnek otthonunknak, de praktikusak is, hiszen mindig kéznél vannak, amikor szükség van rájuk a főzéshez. Íme néhány hasznos tipp...
- Ezekre a tényezőkre figyelj oda, mielőtt belevágnál a paprikatermesztésbeMiért éri meg a paprikatermesztés? A megművelt földeken a termésátlag folyamatosan nő a technológiának köszönhetően, miközben a paprikafajták fogyasztói ára is jelentősen emelkedik a stabil fogyasztás mellett. Magyarországon 3 okból termesztenek paprikát: friss fogyasztás,...
- Pongyola pitypang: a gyógynövények királynőjeA pitypang, más néven gyermekláncfű (Taraxacum officinale) mindannyiunk által jól ismert. Gyermekként csokrot kötöttünk, láncot fontunk belőle, bóbitáját levegőbe fújtuk. Napjainkban csak kevesen gondolunk élelemként vagy gyógynövényként rá, pedig endkívül sokoldalú növény, amely nemcsak...
- Piros árvacsalán (Lamium purpureum) gondozása és felhasználásaA tavasz egyik első virágzó vadnövénye a piros árvacsalán (Lamium purpureum). Egyszerűen gondozható, gyorsan terjedő talajtakaró, amely ideális árnyékos kerti részekbe. Nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy a piros árvacsalán ehető növény...
- Medvehagyma felismerése, jellemzőiA medvehagyma nagyanyáink újra felfedezett, sokoldalúan felhasználható fűszernövénye. Felismerése a jellemzői, ismertetőjegyei ismeretében nem bonyolult, könnyen beazonosítható és megkülönböztető az egyéb növényekből. Levelei, virágai, gyökérzete és illata egyaránt elárulják a növényt, ezek alapján kétséget...
- Medvehagyma, a fokhagyma ízű csodaszer gondozása és felhasználásaA medvehagyma (Allium irsium) napjaink egyik slágernövénye. A lombhullató erdőkben, főként a bükkösökben a medvehagyma húsos, zöld levelei a tavasz első hírnökei közé tartoznak. Összetéveszthetetlen aromája fokhagymára és hagymára emlékeztet. Sokoldalúan felhasználhatjuk, többek között...
- Cickafark (Achillea) gondozása, szaporítása, felhasználásaAz élénk színekben díszelgő és igénytelen cickafark (Achillea) vagy más néve egérfarkfű tökéletes választás a meleg, déli fekvésű kertbe, teraszra. Számtalan illatos virággal teli ernyővirága méh- és lepkecsalogató, rengeteg rovart magához vonz. Legismertebb fajtája...
- Gyógynövény kisokos – a gyűjtéstől a felhasználásigA gyógynövények ősidők óta az emberiség legfőbb táplálékai és segítői a különböző fájdalmak enyhítésében és a bajok megelőzősében. A föld lakosságának kb. 80%-a egyéb lehetőség híján csak gyógynövényekkel kúrálja magát. Bármennyire hasznosak is ezek...
- Fekete retek: téli kedvenc csodálatos gyógyerővelA nem túl vonzó külsejű fekete retek egy igazi íz- és vitaminbomba, a tél egyik kedvelt zöldsége. A fekete gumó hófehér húst rejt magában. Íze zamatos, az egészségre gyakorolt hatása pedig fantasztikus. Többek közt...
- Metélőpetrezselyem gondozása, felhasználásaA petrezselyem fontos és gyakran használt fűszernövénye magyar konyhának. A folyton új leveleket hozó változatát, a metélőpetrezselymet akár erkélyen is nevelhetjük és egész évben folyamatosan lesz friss, zamotos ízesítőnk az ételeinkhez. Minden tudnivalót összegyűjtöttem...
- Bazsalikom gondozása, felhasználásaA bazsalikom (Ocimum basilicum) az olasz konyha egyik alapfűszere, a paradicsom legjobb barátja. Ízlelőbimbóinknak nagy örömet szerez, elképzelhetetlen nélküle egy jó kis olaszos tészta vagy pizza. A fűszerek királyának tartják, ezlrt szokták királyfű néven...
- Ízletes gyógyteák meghűlés ellenAz őszi, téli hűvös idő gyakran okoz megfázást. A meghűlés megelőzésére érdemes kipróbálni a nép gyógyászatban jó eredménnyel alkalmazott gyógynövényeket. Az ízletes gyógyteák meghűlés ellen is hatásosak, komplex módon hatnak. Melegen kortyolgatva megtizedelik a...
- Fehér fagyöngy, a varázserejű élősködőA fagyöngy dekoráció alatt karácsony este elcsattant csók mindörökké tartó szerelmet ígér. De mi is az a fehér fagyöngy, és hogy lett a szerelmesek kedvence a félparazita, fehér bogyókkal ékeskedő örökzöld? A karácsonyi dekorációk...
- Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus), a gyom- és gyógynövényA vérehulló fecskefű (Chelidonium majus) a kertekben leggyakrabban előforduló gyom- és gyógynövény. Nevét onnan kapta, hogy sárga virágait letépve vagy bárhol megsértve narancssárga színű tejnedvet ereszt. Tejnedve jótékonyan hat szemölcsökre, ekcémára, tyúkszemre. Erősen mérgező...
- Kakukkfű (Thymus vulgaris) gondozása, felhasználásaA fűszeres, aromás illatú kakukkfű nem csak kitűnő fűszernövény, de kiváló immunerősítő gyógynövény is. Kezelhető vele a köhögés, a hörgő- és a szájüregi gyulladások is. Már az egyiptomiak és a görögök is használták fűszerként....
- Aranyeső, aranyvessző, aranycserje – melyik melyik?Aranyeső, aranyvessző, aranycserje, aranyág, aranyfa. Öt megnevezés, amit sárga virágú növényekre használunk. Többnyire helytelenül. Az öt kifejezés valójában három teljesen különböző származású és habitusú növényt takar. Tegyük rendbe, hogy melyik kifejezés melyik növényt takarja!...
- Vinka (Catharanthus roseus) gondozása, szaporításaA vinka (vinca) az utóbbi években igen népszerű a napos erkély tulajdonosok körében is. Az igénytelen, gyorsan terjedő és sokszínű növényt igen kevesen hívják hivatalos nevén, ami rózsameténg vagy rózsás meténg. Íme a vinka...
- Ételízesítők, krémek és szószok télireNagy mulasztásomat törlesztem most, amikor a befőzési kisokos és a házi savanyúságok gyűjteménye után ételízesítők, krémek és szószok télire való eltevéséhez mutatok ötleteket. Ételízesítők, krémek és szószok télire A fűszernövények raktározása egyre aktuálisabb feladattá...
- Közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) gondozásaA közönséges orbáncfű – melyet lyukaslevelű orbáncfűnek vagy egyszerűen orbáncfűnek is neveznek a Kárpát-medence gyakori őshonos növénye. Gyógyhatásai mellett egyre több helyen előfordul dísznövényként vagy csokrokba kötve. Közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) származása A közönséges...
- Metélőhagyma gondozása, jellemzéseA metélőhagyma vagy snidling (Allium schoenoprasum) a hagymaformák legkisebb méretű faja, a tavasz első zöldülő hírnöke. Friss, üde íze és dekoratív virága miatt igen kedvelt, amit akár erkélyen is nevelhetünk. Zsenge szára nyersen is...
- Kerti mályvarózsa (Alcea rosea) gondozása, szaporításaA mályvarózsa (Alcea rosea) változatos színvilágú, már a magasságával is feltűnő kerti dísznövény. Óriási termete miatt főleg kerítések vagy házfalak mellé érdemes ültetni, de jól mutat alacsonyabb egynyáriak hátteréül is. Gondozása egyszerű, virágzása a...
- Bemutatkozik a fűszerpaprika sokszínűségeA fűszerpaprika a világ egyik legkedveltebb fűszere, köszönhetően a sokszínűségének. A világ minden táján előszeretettel főznek vele, legyen szó csípős vagy édeskés ételekről. A chilipaprika, vagy másik nevén Capsicum annuum, az a fajta, amiből...
- Rózsa felhasználása, gyógyhatásaiHa valaki statisztikát készítene, melyik a kertekben leggyakrabban előforduló virág, minden bizonnyal a rózsa állna a lista élén. Már elődeink is igen nagy becsben tartották. Fontos kiegészítője volt az ókori ünnepeknek is. A rózsa...
- Tippek és receptek a levendula felhasználásáhozOrszágszerte megkezdődtek a levendula szüretek, de egyre több kis kertben is nagyobb mennyiségű levendula terem, amit érdemes hasznosítani. A levendula a népszerűségét a díszítőértékén túl a sokoldalú felhasználhatóságának is köszönheti. Gyógy-, és fűszernövényként is...
- Levendula gyógyhatásai, gyógynövényként való felhasználásaNapjainkban kevés olyan kertet találunk, ahol ne lenne legalább egy tő levendula. Többnyire csak díszítő értéke és kellemes illata miatt tartják, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a leveldula az egyik legsokoldalúbban felhasználható növényünk....
- Muskotályzsálya (Salvia sclarea) gondozásaA muskotályzsálya (Salvia sclarea) nagyon látványos virágzatú gyógy- és fűszernövény. Szépségén túl gyakran illóolajáért termesztik. Gondozása egyszerű, a többi kétnyári növényhez hasonlóan termeszthető. Muskotályzsálya (Salvia sclarea) származása A kerti zsályához hasonlóan a muskotályzsálya (Salvia...
- Közönséges levendula (Lavandula angustifolia) gondozása, felhasználásaA közönséges levendula (Lavandula angustifolia), amit a köznyelvben francia levendulaként ismerünk a legkedveltebb, legegyszerűbben nevelhető levendula fajta. Díszítő értéke mellett sokoldalú felhasználhatósága – gyógy- és fűszernövényként is alkalmazható – miatt is igen kedvelt. Az...
- Fekete bodza, a sokoldalúan használható gyógynövényA fekete bodza (Sambucus nigra) az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógynövény. A májusban megjelenő fehér virágok flavonoidokat, szaponinokat, illóolajat, némi cukrot és C-vitamint tartalmaznak. A friss vagy szárított virágzatból frissítő tea és üdítőital is készíthető....
- Kerti körömvirág (Calendula officinalis) gondozása, jellemzéseAz élénk narancs- vagy citromsárga virágait májustól októberig hozó kerti körömvirág (Calendula officinalis) gondozása nemcsak a látványa miatt éri meg. A mi éghajlatunkon a leghálásabb erkélyen, teraszon, illetve kertben nevelhető egynyári növények közé tartozik,...
- Rozmaring, az agyfrissítő gyógynövény – olvasói tanácsokRozmaring (Rosmarinus officinalis) igen illatos fűszer- és gyógynövény, amit többek között agyfrissítő hatással is bír. Olvasónk készített egy leírást a rozmaring élettani hatásáról és metszéséről, hogy másoknak is kedvet csináljon a mediterrán fűszernövény termesztéséhez....
- Szegfűszeg, a sokoldalú egészségőrLegtöbben igen ritkán használjuk a szegfűszeget. Leginkább csak télen, a karácsonyi ünnepek táján kerül elő a mézeskalács, gyümölcsleves vagy a forralt bor ízesítőjeként esetleg illóolajként párologtatva. Pedig sokkal többre lenne érdemes használni, hisz nem...
- Fűszernövény kisokos – a magvetéstől a felhasználásigNyáron tobzódunk a fenséges ízekben. A kert és a balkon fűszernövényei magukba szippantják az éltető napsugarakat és illatok és ízek formájában adják tovább nekünk. Fűszernövény kisokos összeállításával szeretném segíteni a saját fűszerkert kialakítását az...
- Fűszernövények szárítása – tartósítás szárítássalA fűszernövények illóolaj tartalma nyáron a legmagasabb. Kár ezeket a napsugaras, finom ízeket veszni hagyni. A fel nem használt fűszernövények tartósítása szárítással oldható meg a legegyszerűbben. A téli hónapokban pedig igazi áldás, ha a...
- Levendula ápolás és felhasználás fortélyai – tanácsok az olvasóktólA levendula az utóbbi évek egyik slágernövénye. Ezen nincs is mit csodálkozni. Az egyszerűen gondozható és sokoldalúan felhasználható illatos szépség jól illik a hagyományos és a modern kertekbe egyaránt. A levendula ápolás és felhasználás...
- Így nevelhetők fűszerek a balkononFűszerek a balkonon is könnyen nevelhetők, sőt egyszerű gondozásuk miatt kezdő kertészeknek is kifejezetten ajánlottak. Ha sikerül találnunk egy napos vagy félárnyékos sarkot az erkélyen a fűszereknek, akkor semmi sem ment meg bennünket attól,...
- Orvosi zsálya (Salvia officinalis), a halhatatlanság füveAz orvosi zsálya (Salvia officinalis) az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozó kesernyés, aromás fűszer és gyógynövény. Kerti vagy patika zsálya néven is ismert. Számtalan variánsa létezik. A középkorban úgy tartották, hogy a „halhatatlanság füve” örök...
- Ezek voltak a kedvenc növények 2021-benPár bejegyzéssel ezelőbb megmutattam, hogy melyik ételrecepteket olvasták a legtöbben 2021-ben. Ideje, hogy a blog másik fő témájáról, a növényről is ejtsünk pár szót, ezért most megmutatom, melyek voltak a kedvenc növények 2021-ben a...
- Vedd fel a harcot gyógynövényekkel a betegségek ellenSokaknak – beleértve sajátmagamat is – ideje lenne többet tenni az egészség megőrzéséért. Kezdve az étkezéssel, mert a legjobb gyógyszer a megfelelő táplálkozás. Hajlamosak vagyunk a kívánatos, ízfokozókkal, színezékkel dúsított ételeket választani a vitamindús,...
- Aromaterápia – Illóolajok hatásai és felhasználásukAz aromaterápia, azaz az illóolajok gyógyító célú alkalmazása egyidős az emberiség történetével. Az illóolajok idegrendszerünkre és érzelmeinkre kifejtett hatásairól a sikeres légyottokról és szerelmi csábításokról szóló írások tanúskodnak. Érdemes megismerni az illóolajok hatásait és...
- Így használható a banánhéj a kertben – olvasói tapasztalatokA kertészkedők örök vágya, hogy csodálatos növényeik legyenek és mindezt a legegyszerűbben, legtermészetesebb módon és költséghatékonyan valósítsák meg. Az élesztős tápoldat tapasztalatai után most arról meséltek az olvasók, hogy használható fel a banánhéj a...
- Gyógynövények szárítása szakszerűenA gyógynövények szárítása épp oly meghatározó folyamat a növényi részek felhasználhatósága szempontjából, mint begyűjtésük. Nem elég, hogy kellő szaktudással leszedtük a gyógynövényt, fontos, hogy a szárítást is szakszerűen végezzük, hisz csak így óvhatjuk meg...
- Gyógynövények gyűjtése szakszerűenA gyógynövények használata egyidős az emberiséggel. A vadon élő gyógynövényeknek nagyon fontos szerepük van az egészségmegőrzésben, a betegségek megelőzésében és a gyógyításában. Megfelelő használatuk életet menthet, de csakis akkor, ha a gyógynövények gyűjtése és...
- Fitoterápia, azaz a gyógynövények alkalmazásaA fitoterápia, azaz a gyógynövények gyógyászati alkalmazása több ezer évre tekint vissza. A gyógynövények megfelelő ismeretek birtokában terápiás céllal, – tehát nem folyamatosan, hanem az aktuális problémát kezelve – eredményesen használhatók. Nem megfelelő alkalmazásuk...
- Gyógyteák levendulábólA levendula az egyik legkedveltebb gyógy- és fűszernövényünk, amit legtöbben csak gyönyörű lila vagy fehér virágaik miatt tartanak. Pedig sokkal többre hivatott ennél. Különösen a francia konyhában használják fűszerként, a gyógynövényként való hasznosítása is...
- Mikor szedjük le a levendula virágait?A levendula virágzásának kezdete az időjárástól, a növény fajtájától és a helyszíntől is függ, így a levendula szedés és szárítás is eltérő időpontban kezdődhet. Mindezt árnyalja, hogy a különböző felhasználási módokhoz különböző nyílási stádiumban...
- Vadontermő gyógynövények gyűjtése szakszerűen – 10 főszabályA vadontermő gyógynövények gyűjtése nemcsak hasznos, de kellemes időtöltés is, amit a család együtt is űzhet. A természetet járva, a szabadban mozogva, a jó levegőn, jó hangulatban szedhetjük a természet gyógyító kincseit. A fizikai...
- Fekete nadálytő – Az Év Gyógynövénye 2021A fekete nadálytő nedves területeket kedvelő, bíbor, rózsaszín vagy fehér virágú, évelő növény. A gyógyászatban elsősorban a gyökerét hasznosítják, hátfájás, ízületi fájdalom, húzódások és zúzódások kezelésére. 2021-ban elnyerte az év gyógynövénye címet. Fekete nadálytő...
- Alvásproblémákat is gyógyít a levendulaBár hazánkban a levendulát többnyire csak dísznövényként tartjuk, esetleg süteményekhez használjuk, nem feledkezhetünk meg gyógyító hatásairól sem. A valódi vagy más néven keskenylevelű levendula (Lavandula angustifolia) több ezer éve ismert és alkalmazott gyógynövény. 2018-ban...
- Fekete bodza gyűjtése és felhasználásaA fekete bodza az egyik legkedveltebb gyógynövény, amelynek nyáron nyíló fehér virágját és ősszel beérő fekete bogyóit is hasznosíthatjuk. De vajon mindent tudunk róla? Összeszedtem mindent, amit a fekete bodza gyűjtése és felhasználása témakörben...
- Illatozó spirális fűszerkert biztosítja a zamatotAkár egymás mellé ültetjük a fűszernövényeket, akár spirális fűszerkert kialakításával kisérletezünk, biztosak lehetünk benne, hogy bármikor van hova nyúlni, ha friss zamatokkal dobnánk fel ételeinket. A spirál alak még látványosabbá teszi az illatozó és...
- Fűszerspirál kialakítása kertbenA fűszerspirál nemcsak dekoratív, de nagyon praktikus megoldás is kertbe. A dísznövények mellett érdemes egészséges gyógy- és fűszernövényekkel benépesíteni a kertet. A saját termesztésű fűszerekkel mindig friss ízeket varázsolhatunk a konyhaasztalra. A saját kezűleg...
- Növények cserépbe ültetése – olvasói tanácsokA növények cserépbe ültetése egyszerű feladatnak tűnhet, de mint mindent ez is lehet még jobban csinálni. A kertek rendelkezőknek is ajánlom, hogy azokat a növényeket, amelyek cserépben is tarthatók, ne ültessék ki a sazbadföldbe....
- Borsmustár, azaz rukkola (Eruca vesicaria) gondozása, felhasználásaA borsmustár (Eruca vesicaria) vagy ahogy jobban ismerjük, a rukkola gondozása hasonló a szintén a Földközi-tenger vidékéről származó saláta- és fűszernövények ápolásához, például a bazsalikomhoz. Fogyasztása főleg mediterrán vidékek ételeivel elterjedt. Származása: borsmustár (Eruca...
- Illatozó fűszerkert az erkélyenIllatozó fűszerkert az erkélyen is egyszerűen kialakítható. Ha van helyünk, érdemes legalább néhány alapvető gyógy- és fűszernövényt is nevelni a balkonon, hogy mindig legyen aromás fűszernövény az ételeink ízének felfrissítésére. Illatozó fűszerkert az erkélyen...
- Medvehagyma gyűjtése biztonságosanMost, hogy az erdőkben előbújtak a medvehagymák és elindult a szezon, a medvehagyma gyűjtése is aktuális kérdéssé vált. Gyógyhatásának és széleskörű gasztronómia felhasználhatóságának köszönhetően egyre többen indulnak el saját maguk beszerezni a fokhagyma illatú...
- Csodatévő gyógynövények a konyhábanKedvelt fűszernövényeink egy része egyben gyógynövény is, amivel egészségesebbé varázsolhatjuk minden napjainkat. A csodatévő gyógynövények segítségével egész évben – így a vitaminszegény téli hónapok után is – egyszerűen felturbózhatjuk a szervezetünket és búcsút inthetünk...
- Magról való szaporítás – olvasói tanácsokA magról való szaporítás egyszerű feladatnak tűnik. Amikor megvesszük a zacskónyi magot, lelki szemeink előtt már látjuk a gyönyörű virágokat vagy a zamatos zöldségeket. Pedig azért van pár buktatója a magvetésnek. Az olvasók azonban...
- Fűszernövények a lakásban – tippek és trükkökA téli hónapokban sem kell lemondani a friss fűszerek zamatáról, mert fűszernövények a lakásban is nevelhetők. A házilag termesztett fűszernövények amellett, hogy garantálják az ételeink frissességét és vegyszermentességét, látványként sem utolsóak a szürke téli...
- Petrezselyem hajtatása télen a konyhábanTélen méginkább vagyunk a friss, zöld ízekre. A mi éjhajlatunkon nem sok ilyen alapanyagot találunk. Jó megoldás lehet ilyenkor a petrezselyem hajtatása a konyhában. Az egyszerű módszerrel – nagyanyáink méltánytalanul elfelejtett trükkjével – állandóan...
Sok sikert kívánok a fűszernövény kisokos praktikáinak gyakorlati alkalmazásához!