Régi karácsonyi sütemények – nosztalgikus receptek
A gyerekkori karácsonyaim nagyon mások voltak, mint a maiak. Nemcsak azért, mert gyermek szemmel a karácsonynak is más a varázsa. Egyszerűen a lehetőségek, az adottságok voltak teljesen mások. Egyáltalán nem jobbak. Sőt! Változó világunkban talán csak a régi karácsonyi sütemények maradtak a régiek. Ugyanaz az íz, ugyanaz a kulináris élmény… Most egy nosztalgikus személyes írással gondolok vissza ezekre az időkre és persze megmutatom a gyerekkori karácsonyok süteményeinek a receptjeit is.
Változtak a szokások, az életritmus. Szinte minden átalakult gyerekkorom óta. A karácsonyi sütemények receptje azonban megmaradt a régi időkből. Többségük még 50 év távlatában is hozzátartozik az ünnepünkhöz. Fotóim a régi karácsonyokról sajnos nincsenek, így csak a nosztalgiázás maradt.
Szinte mindegyik gyerekkori karácsonyi sütemény receptjét leírtam már, hogy így is fennmaradjanak.
A sütemények nevére kattintva megtalálod a receptjüket is.
Gyerekkori ízek
Kisiskolás koromban apai nagyszüleimmel egy kis Baranya megyei faluban, Kölkeden éltünk együtt egy családi házban hatan. Ugyan mi csak ketten voltunk testvérek, de igazi nagy családként éltünk. Az unokatestvéreim gyakran jöttek át a nagymamához és a nagypapához. A nagymamám mindig jó sokat főzött, hogyha bárki betoppan, meg tudja kínálni valamivel. A szintén a faluban élő 10 unokatestvérem közül mindig akadt egy, aki a boltba menet vagy az iskolából hazafelé benézett a nagyiékhoz. A nagymama – aki a neve alápján is Nagy mama volt -, pedig mindig tudott valami finomsággal szolgálni.
Akkoriban az „aki szeret etet” jelenségnek még nem volt külön neve, de igen népszerű volt. Mai szófordulattal már azt mondhatjuk, hogy a nagyi szeretetnyelve az etetés volt. Csupa olyan dolgot sütött, főzött, amelyek hozzávalói megteremtek a kertben vagy elérhetőek voltak egy kis falusi boltban is.
Hetente többször sütött pogácsát és kelt tésztákat. Bár anyukám sajtos pogácsájával és a másik nagymamám túrósbélesével nem tudott vetekedni, de azért igen finomak voltak a lekváros buktái és a túrós batyui. Sajnos a legendás túrósbéles receptje nem maradt fenn. Talán épp ezért igyekszem mostanában minél több receptet leírni…
A mamánál minden finomabb volt. Nem egyszer előfordult, hogy a keresztanyám beállított egy nagy fazék étellel, amit nem akartak megenni otthon a gyerekek. Bezzeg a nagyinál, nem sejtve a turpisságot minden elfogyott. Ott egész más íze volt az anyukájuk által készített paprikás krumplinak és a kakaós gombócnak is.
Karácsonyok is mindig mozgalmasak voltak. Szenteste és 25-én mindenki szűk családi körben ünnepelt, 26-án ebéd után viszont mindenki jött hozzánk. A mama és anyukám pedig készült rendesen, hogy mindenki találjon kedvére való süteményt és rágcsálni valót.
Elsősorban olyan sütemények készültek, amelyek napokig elálltak és már az ünnepek előtt el lehetett készíteni őket. Az udvaron álló diófa és sárgabarackfa bőségesen termett, sosem maradt el nyáron a házi baracklekvár készítés. Sőt mákot is termeltünk, így a karácsonyi sütikhez is biztosított volt az alapanyagok jelentős része.
Régi karácsonyi sütemények
A zsírral készült, omlós diós és bejglinél jobbat azóta sem ettem. Ezt a mai napig minden év karácsonyára megsütjük a jól bevált recept alapján, jó sok töltelékkel. Mert csak is így az igazi. Az se baj, ha a sok tölteléktől kicsit megrepedezik. Egyébként is amíg meleg a tészta, azon tudunk igazítani.
A bejgli zsírral és sok töltelékkel az igazi. Úgy, ahogy nagyanyáink készítették anno. Bár a margaringyártók megpróbálják kiszorítani a zsírt és a vajat a konyhából, szerintem a zsírral és vajjal készült sütemények sokkal finomabbak és egészségesebbek is. A legjobb bejgli recept másik titka a zsír mellett a sok töltelék.
A zserbó – persze ez is jó sok töltelékkel – mindig anyukám reszortja volt, csak úgy, mint a csokimázas mézes-krémes. Ezeket karácsonykor már nem igen sütjük, aminek egyetlen oka, hogy megszüntek a nagy közös karácsonyozások. Ha viszont vendégek érkeznek az év bármelyik szakában, akkor ezek gyakran betöltik a vendégváró sütemény szerepét.
Nagyanyáink ünnepeinek elmaradhatatlan süteménye volt a zserbószelet. Szinte minden falusi udvarban ott díszelgett az árnyat adó diófa és a fenséges gyümölcsöket termő sárgabarackfa, amelyek jobb években megtermelték a zserbó két legfontosabb alapanyagát. Elronthatatlan és megunhatatlan zserbó receptet hoztam, ilyen a zserbó sok töltelékkel.
A megmaradt tojásfehérjékből pedig kívül roppanós, belül puha habcsókok készültek.
Amit nagyon nem sírok vissza, az ostyalap szaloncukor töltelékkel. Szerintem csak a kedvünkért, amolyan marketing fogásként adták a krémnek a szaloncukor töltelék nevet a szüleim, hátha így jobban fogy. A tejből és cukorból főzött édes masszának semmi különösebb íze nem volt. Csak édes volt, de az nagyon. Ezzel volt töltve a bolti ostyalap. Hát mit mondjak, nem nagyon dolgoztatta meg az ízlelőbimbókat.
December elején mindig levágtunk egy általunk nevelt disznót, így volt sertésháj a hájaskiflihez. Na annak nem volt párja. Mostanában néha készítünk hamis hájast házi lekvárrral, de a kettő össze sem hasonlítható.
A hamis hájas kifli egy egyszerű és nagyon finom retró sütemény újragondolt változata. Sertésháj helyett sertészsír és margarin kerül a tésztájába, finom házi lekvárral, dióval vagy mákkal egyaránt tölthetjük. Évek óta ezt viszem a Balkonada találkozókra is, mert napokig eláll, akár két nappal előtte is elkészíthető, nem romlik el, egyszerűen bekapható, nem lesz maszatos tőle az ember keze. Egy részét mindig japánbirsből készült lekvárral töltöm. Többeknek ígértem, így most mutatom az egyszerű és nagyszerű receptet.
Nem tudom miért, de mézeskalács ritkán készült nálunk gyerekkoromban. Nem is bántam. Azonnal puha volt, én inkább ropogósként szerettem volna. Mióta rátaláltam a ropogós mézeskalács receptjére, egyik évben sem hagyjuk ki az elkészítését.
Gyerekkoromban egyáltalán nem szerettem a mézeskalácsot. Most már tudom, hogy azért, mert nem volt túl jó a recept, ami alapján készült. Az édes, puha tésztában semmi különlegeset nem találtam. Aztán lassan már húsz éve ez egyik volt kolléganőm saját készítésű mézeskaláccsal lepett meg bennünket karácsonyra. Ennek semmi köze nem volt az emlékeimben élő mézeskalácshoz. Zamatos és ropogós volt, pont olyan, mint amilyennek szerintem lennie kell. Így készül a ropogós mézeskalács!
Manapság az egyik karácsonyi kedvencünk a dupla narancsos torta, amit 50 éve csak nagyon kiváltságos emberek engedhettek meg maguknak. Már annak is örültek a szüleink, ha egyáltalán hozzájutottak pár szem narancshoz és a gyerekeknek tudtak adni egyet-egyet az egzotikus déli gyümölcsből.
A karácsony egyik kedvenc gyümölcse a narancs. Ma már nehéz elhinni, hogy ez nem volt mindig így. Az én gyermekkoromban is igen ritkán volt kapható. Gyorsan terjedt a hír, ha valahova banán vagy narancs érkezett és az embereknek órákat kellett sorban állniuk, hogy hozzájuthassanak a ritka gyümölcshöz. Ma pedig szinte minden karácsonyra sütünk egy finom narancsos tortát. Itt a duplán narancsos torta receptje!
A másik kedvencünk pedig a karácsonyi fahéjas-túrós torta.
Karácsonykor különösen fontos, hogy minden sütemény a legjobban sikerüljön. A karácsonyi fahéjas-túrós torta egyszerűen elkészíthető. A tél ízeit nagyon jól visszaadja, talán épp ezért lesz rögtön az egész család kedvence. Nálunk legalább is az lett.
Ennyi édesség után kellett egy kis sós íz is, ezért egy jó nagy tálnyi sajtos tallér vagy ahogy akkor hívtuk kohász ropogós várta a vendégeket. Erről pár éve megtudtam, hogy a nevét onnan kapta, hogy a speciális sütőformáját kohászok készítették.
A békebeli sajtos ropogós, vagy más néven sajtos tallér a gyerekkori karácsonyaink sós süteménye volt. Kicsit macerás elkészíteni, de imádtuk és testvéremmel szívesen besegítettünk a sütésbe. Nem tudom honnan ered a név, de gyerekkoromban mindig „kohász ropogósnak” hívtuk.
Ilyet manapság sosem szoktunk sütni, mert sokkal finomabb a napokig ropogós sajtosrúd és a sós-diós vendégváró. Ez utóbbi biztos készült volna 50 évvel ezelőtt is, ha ismertük volna a receptet.
A sós-diós vendégváró falatok az egyik kedvenc sós süti, amit rendszeresen készítünk. A napokig elálló rágcsa megunhatatlan, nagyon jó vendéglátáshoz, partikra, házi bulikra, borkóstolókra, ugyanis nagyon jól felszívja az alkoholt. Nem mellesleg pedig nagyon finom. A tetéjén a dió is sült íz kap és nagyon finommá válik. De szezámmag, mák, napraforgó vagy akár sajt is kerülhet a tetejére. Mutatom is a receptet!
https://www.izorzok.hu/turos-beles/ probaltam keresni neked, regi receptet, amit talan edesanyad is es nagymamad is elkeszitett.
Köszi szépen Valéria!
Elképzelhető, hogy ez a recept az. Kipróbálom majd és ha visszaadja a régi ízeket, akkor leírom majd ide a blogra is a receptet.
Minden jót kívánok! Jucó