Őszi virágok a színpompás balkonhoz és kerthez

A nyár elmúltával sem kell lemondani a virágzó növények színpompájáról. A színes virágládák egynyári kedvenceitől ugyan búcsút kell vennünk, és a nyári virágözön sem varázsolható vissza, de néhány új, ősszel virágzó, hidegtűrő növény beszerzésével különleges hangulatot alakíthatunk ki. Az őszi virágok száma nyomában sem ér a tavasszal kínáltaknak, de ez semmit sem von le szépségükből. Olyan évelő vagy ősszel ültethető növényeket gyűjtöttem össze, amelyekkel biztosítható az őszi színkvalkád az erkélyen és a kertben. Sőt még téli erkélyek sztárjai is lehetnek, megszépítik a hideg téli napokat.

őszi virágok a balkonon

Őszi virágok a színpompás balkonhoz és kerthez

Ha gondosan választjuk meg az erkély lakóit, akkor hónapokkal meghosszabbíthatjuk a nyárias színpompát.

Akár milyen fekvésű és adottságú is a balkon, megfelelő gondozással nüövényeink csak késő ősszel, sőt akár enyhe télben sem térnek nyugovóra.

Árvácska

Mi mással kezdeném a sort, mit az egyik legnagyobb kedvencemmel, az őszi árvácskával. Mindent elsöprő színkavalkádot érhetünk el különböző színű árvácskák egymás mellé ültetésével. Az önmagukban is színpompás virágok igénytelenek, a balkonokon is áttelelnek. Hidegebb napokon úgy tűnnek, mintha megfagytak volna, de semmi pánik.Az első enyhébb napon aztán felélénkülnek és újra megmutatják szépségüket.

Krizantém

A krizantém az egyik legismertebb őszi virágunk. Ragyogó színekben és változatos formákban érhetők el. Évelő fajtái igénytelenek, évről-évre egyre nagyobbak és szebbek lesznek.

Tévhit, hogy csupán „temetői virág” lenne, remek dísze a kertnek az erkélynek is. Világos vagy fényárnyékos helyet keressünk számára.

Pompás varjúháj

A pompás varjúháj igen igénytelen, több színben pompázó évelőnövény. Magvetéssel vagy tőosztással is szaporítható, a laza talajt kedveli.

A szárazságtűrésükről és igénytelenségükről ismert pozsgás növények közé tartozik. Napos sziklakertekben, ágyásszegélyekben és balkonokon is egyre kedveltebb. Színes virágait nagyon szeretik a méhek is

Októberi varjúháj

A varjúhájak között igyen kedvelt az októberi varjúháj, amely apró színes virágait október közepén hozza, innen ered a másik neve, a terézke is. Az idő múlásával a levelei is beszíneződnek, és csodálatos színekben pompáznak.

Vadszőlő

A vadszőlő igen hálás, igénytelen növény, ami kert mellett a balkonon is tartható. Érdemes jó nagy méretű edényt választani részére. Gyorsan nő, hamar felkapaszkodik a falra, és ilyenkor már nem szerencsés bolygatni. Nyáron zöld levelei ősszel csodálatos vöröses színre váltanak.

Díszkáposzta

A közönséges káposzta nemesített változatának színes levélzete lenyűgöző a kopár téli napokon. Mivel kétnyári növény, ideális választás a kertbe, de a teraszon, balkonládában is megél. A száraz, őszi időben öntözzük, de a fagyoktól érdemes megóvni, mert ha megfagy, büdös lesz.

A díszkáposzta ehető zöldségnövény, az őszi kertekben, balkonokon mégis színes fodros levelei miatt, mint dísznövényt tartjuk. A hőmérséklet csökkenésével, napos helyen tartva a díszkáposzta egyre színesebbé válik. Csoportosan ültetve a legmutatósabb.

díszkáposzta

Örökzöldek

Az örökéletet szimbolizáló örökzöldekkel egész évre biztosíthatjuk a természet közelségét, a természetes színfoltot. Nem kell azonban a tujákhoz ragaszkodni, érdemesebb nálunk is őshonos örökzöldeket választani. A tiszafa például piros bogyóival is díszít.

tiszafa

Vöröslevelű juhar

Üde színfoltunk lehet, ha zöld növények mellé vöröslevelű változatokat is ültetünk. Ezek jellegzetessége, hogy egész évben színesek a leveleik, nemcsak az őszi időszakban. Jó választás például a vöröslevelű juhar.

vörös levelű juhar ősszel

Csarab

A csarab vagy seprűvirág a hanga félék családjába tartozó, évelő növény. Savanyú talajba ültessük, lágyvízzel locsoljuk. Szereti ha a földje nedves, de a víz ne álljon rajta. Balkonládába ültetve különösen fontos a rendszeres öntözés és tápanyag utánpótlás. A csarabon télire a virágok megszáradnak, de színüket megőrzik, így a virágoknak egész télen örülhetünk.

Skóciából származik, ahol a szerncse jelképének tartják, s mint ilyen a menyasszonyi csokrok elmaradhatatlan szereplője.

Vékony Erika 

Az ősz egyik slágernövénye a vékony erika (Erica gracilis), a bokros felépítésű, alacsony vagy közepes termetű, örökzöld félcserje. Az alpesi erikától eltérően nem viseli el a fagyokat, ezért inkább egynyáriként tartjuk, bár a gyakran a hidegben is megtartja mutatós, bokros formáját. Gondozása szinte csak az öntözésre korlátozódik. Savanyú talajon, lágy vízzel vagy esővízzel folyamatosan nyirkosan tartva lesz szép.

Alpesi erika

Alpesi erika (Erica carnea) vagy alpesi hanga laza bokrot alkotó fagytűrő cserje, rózsaszín vagy fehér virágai tömött fürtökben télen nyílnak. Gondozása nem bonyolult, akár igénytelen növénynek is nevezhetjük.

Kúszó fajdbogyó

A kúszó fajdbogyó (Gaultheria procumbens) vagy más néven kúszó mirtuszhanga igen kedvelt őszi növény, köszönheti ezt elsősorban annak, hogy piros bogyóival egész ősszel és télen díszít. Az örökzöld törpecserje gondozása egyszerű, de azt érdemes figyelembe venni, hogy csak savanyú talajban marad meg.

Tűzföldi mirtuszhanga

Tűzföldi mirtuszhanga gondozása nagyban hasonlít a fajdbogyó gondozásához. Szintén savanyú talajt kíván és feltűnő termésdíszével hosszasan díszít. 

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük