Évelő balkonnövények az egész éves színpompáért

Az évelő balkonnövények nagyon jó alternatívát jelentenek azok számára, akik egész évben szeretnék zöldellő növényekkel körül venni magukat, ugyanakkor nem nem akarnak vagy tudnak túl sokat bíbelődni a virágokkal. Az igénytelen évelőnövények télen is a szabadban maradhatnak, nem igényelnek teleltetést, beérik a fagymentes napokin adott cseppnyi vízzel. Leginkább a leveleikkel, az ősszel vagy tavasszal nyíló virágaik színpompájával díszítenek. Érdemes beszerezni néhányat, mutatom is évelő balkonnövények leghálásabbjait.

Évelő balkonnövények

Évelő balkonnövények jellemzői

Az évelőnövények többéves, lágyszárú növények, amelyek évente újra és újra kihajtanak és virágba borulnak. A más éghajlatról származó, általában egynyáriként nevelt növényekkel szemben ezek fagytűrőek. A mi teleinket is kibírják, még cserépben vagy balkonládában tartva sem fagynak el.

Az évelőnövények igen változatosak. Vannak köztük feltünő virággal rendelkezők és levéldísznövények is. Utóbbiak kifejezettem dekoratív formájú vagy mintázatú leveleikről kapták a nevüket. Legszebben a nemesítők által erősen befolyásolt ún. díszévelők, például szarkaláb és sásliliom virágoznak.

Sok évelő viszonylag széles bokrokat alkot. A kúszó évelők ezzel szemben tömöttek és kupola, illetve párna formájuak. Mások ugyanakkor lapos szőnyegként és talajtakaróként funkcionálnak.

Elvileg a hagymás és a gumós növényeket is az évelők közé sorolhatjuk, de különleges formájú áttelelő szerveik miatt saját csoportot alkotnak. Másrészt vannak olyan féig vagy akár teljesen elfásodó növények is, amelyeket használatuk miatt az évelők közé sorolunk, ilyen például a levendula és a fenyérfű.

Évelő balkonnövények kiválasztása és gondozása

Az évelők többnyire könnyen kezelhető és egyszerű növények, de nem minden évelő növény alkalmas arra, hogy cserépben és erkélyen neveljük. Mindenképp az alacsonyabb fajtákból válogassunk.

Figyeljünk a megfelelő fény- és talajigényekre.

A legtöbb évelőt ajánlatos késő ősszel vagy kora tavasszal visszavágni úgy, hogy a szárakat 10 cm-rel a talaj fölött rövidítsük meg. A fűfélék vagy a mutatós magállománnyal rendelkező évelők – például varjúháj – esetében jobb, ha a metszéssel megvárjuk a tavaszt, kivel az elhalt növényrészek kifejezetten dekortívak a téli zuzmarában.

Az évek során olykor kissé csökken az évelők virágzási hajlandósága. Ekkor jön el az idő arra, hogy kiássuk és szétosszuk a növényt – ezzel is megfiatalítjuk a növényt. Nme csak új növények lesznek, de dúsabb virágzásra is számíthatunk.

Átültetéshez friss, tápdús földet használjunk.

Mivel a legtöbb évelő növény nem virágzik olyan hosszan, mint sok egynyári növény, ültetéskor ügyeljünk arra, hogy a felhasznált fajták virágzási idej lehetőleg egymás után következzen.

A cserpében tartott növények földje hamar kiszárad, ezért tavasztól őszig reendszeresen öntözzük és májustól szeptemberig két hetente tápoldatozzuk őket. Téli fagymentes napokon adjunk egy kis vizet nekik.

Külön teleltetni nem kell ezeket az évelőket, télen is kint maradhatnak az erkéylen, esetleg egy kis takarással védhetjük őket.

Legnépszerűbb évelő balkonnövények

A speciálisan cserepes nevelésre nemesített évelőfajok száma évről évre nő. Ezek a kerti évelőknél alacsonyabbak maradnak, de virágkoronájuk épp oly látványos. Ezekből válogattam a legnépszerűbbeket.

A törpe őszirózsa csupán 15-34 centire nő. Fehér, rózsaszín, piros, ibolya vagy kék színű, sárga közepű fészkes virágaival szeptemberben és októberben örvendeztet meg.

A tollbuga (asztilbe) rózsaszín, piros vagy fehér, júniustól szeptemberig nyíló érdekes bugái miatt érdemelte ki a megemlítést.

tollbuga, asztilbe

A szívlevelű bőrlevél örökzöld évelő. Rózsaszín, piros vagy fehér harang alakú virágai már márciusban megjelennek. Tojásalakú nagy levelei télen bronzos vagy vöröses árnyalatúra színeződnek.

A csarab örökzöld törpecserje. Bimbójukkal díszítő fajtái nem nyitják ki teljesen virágaikat, így télen is „virágozhatnak”. A rododendronokhoz hasonlóan kell gondozni, tápoldatozni.

A kárpáti harangvirág kecses, kékes-ibolya vagy fehér színű virágai júniustól szeptemberig bókolnak.

A fürtvirágzatú árnyékliliom szépsége a leveleiben is rejlik. A lándzsás vagy szív alakú levelek zöld, kékes vagy sárgás színűek, gyakran fehér vagy sárga rajzolattal.

A tűzeső az egyik legigénytelenebb és legszínesebb levél változatokban előforduló évelő növényünk. Az örökzöld növény késő tavasztól kora nyárig hozza apró fürtös virágait, de színpompás leveleivel egész évben díszít.

Varjúháj fajok és fajták kb. 50-70cm magasra nőnek a bogernyőben nyíló virágaiknak színe a fehértől a rózsaszínen át a vörösig terjednek.

Az októberi varjúháj a virágain túl az őszi színekbe váltó leveleinek is köszönheti népszerűségét.

Októberi varjúháj fejlődése

Az évelő szegfű színes, apró virágai már májusban megjelennek.

További virágos évelők erkélyre, balkonra

Az aláhúzott és eltérő színnel megjelölt növényekről már készítettem részletes leírást, amit a szövegre kattintva érhetsz el.

napos helyre

  • kaukázusi ikravirág,
  • pázsitviola,
  • szarkaláb,
  • füzéres díszcsorba,
  • macskamenta.

napos vagy félárnyékos helyre

félárnyékos helyre

Tipp: Összeültetéshez érdemes különböző időpontban virágzó növényeket párosítani, hogy egész évben legyen miben gyönyörködni.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

2 hozzászólás

  1. Rohonyi Marianne szerint:

    Kedves Jucó!
    Nagyon szépen köszönöm a sok ötletet!
    Üdv. :
    Marianne

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük