Legjobb palacsinta receptek a palacsinta világnapjára

Palacsinta receptek sorát hoztam a legjobbakból válogatva a palacsinta világnapjára. Bizony, ennek a világszerte ismert és kedvelt, sósan és édesen is fogyasztott sült tésztának is van már világnapja. Még pedig nem fix dátumra esik, hanem farsang utolsó napján, a változó dátumú húshagyó kedden tartjuk.

flódni palacsinta

Legjobb palacsinta receptek

„A palacsinta folyékony tésztából készített, serpenyőben mindkét oldalán megsütött, tésztája ízesítése szerint édes vagy sós étel. Összetevői aszerint különbözőek, hogy melyik országban készítik. Alapvetően liszt, tojás, só és/vagy cukor, valamint víz, szódavíz és tej felhasználásával készített folyékony tészta, melyet serpenyőbe vékonyan kiöntve megsütnek.

Általában valamilyen töltelék kerül rá, négyrét hajtják, vagy feltekerik, esetleg tortaformát készítenek belőle és ilyenkor szeletelve tálalják. Tölteléke szintén nagyon sokféle lehet a tájegységek ízlésvilága szerint. Európában az egyik legismertebb meleg tészta, de világszerte ismerik és kedvvel fogyasztják önmagában és más ételek körítéseként is. Számos nemzet vallja a maga specialitásának, ami annak köszönhető, hogy eredete egy közös pontba, a Római Birodalomig vezethető vissza.” – írja a wikipédia egyéb más érdekességek mellett.

Na de nézzük a lényget, a legjobb palacsinta recepteket!

A recepteket a palacsinta nevére és a fotóra kattintva éred el.

Palacsinta alaprecept

Sokáig azt hittem, hogy nem létezik olyan ember, aki ne szeretné a palacsintát. Mert a tökfőzeléket és a pacalt azt lehet utálni. Na de a palacsintát? Aztán találkoztam valakivel, aki állítja nem szereti a palacsintát. Máig sem értem. Nálunk mindenki akár naponta is megenné. Ezért is gondoltam, hogy a palacsinta alaprecept megérdemel egy bejegyzsést, hogy ne legyen több elrontott, kidobott palacsinta.

palacsinta alaprecept

Almás palacsinta

Gyerekként az alma nem tartozott a kedvenc gyümölcseim közé. Csak úgy nyersen nem voltam hajlandó megenni. Az almás palacsinta azonban bármikor jöhetett, csakúgy, mint a sült alma, vagy az almakompót. Az almaszeletek csodás ízt adnak a palacsintának, ráadásul a recept is gyors és egyszerű.

almás palacsinta

Akácvirágos palacsinta

Elég régen volt már, amikor először kipróbáltam az akácvirágos palacsinta készítését. Egy darabig minden évben készítettem, aztán mivel nem volt elérhető közelségben szennyeződés mentes akácfa, szépen el is felejtettem. Olvasónk most eszembe juttatta és el is árulja, hogy készíti ő.

akácvirágos palacsinta

Bodzavirágos palacsinta

Ha május akkor bodzavirágzás és az elmaradhatatlan bodzás palacsinta. A bodzás palacsinta pofon egyszerűen elkészíthető, az íze pedig fenséges. Vanília fagyival megbolondítva igazán különleges, mennyei aromájú desszertet kapunk.

bodzás palacsinta

Sült túrós palacsinta

A sütőben sült túrós palacsinta másik közismert neve bécsi palacsinta. Csupán pár tökéletes palacsinta kell, egy kis túró töltelék, és már mehet is sütőbe, majd az éhes szájakba.

sült túrós palacsinta

Szent György-hegyi palacsinta

A palacsintát nem lehet megúnni. Legyen az sima túrós, házi lekváros vagy épp kakaós, bécsi túrós vagy amerikai, mindig jó választás.

Szent György-hegyi palacsinta

Flódni palacsinta

A flódni palacsinta egy igazán laktató finomság. Egy könnyű leves után második fogásnak is megteszi.

flódni palacsinta

De jöjjön a sós változat. Az igazi magyar kedvenc.

Hortobágyi húsos palacsinta

Hortobágyi húsos palacsintát étteremben ettem először előételként. Aztán már nem is kívántam a következő fogást, olyan tartalmas és laktató volt. Izgalmas ízvilágú étel, de valamiért a családban sosem készült ilyen. Talán mert túl macerás az elkészítése… Most itt a receptje és el is döntöttem, hogy egyszer neki is fogok az elkészítésének.

hortobágyi húsos palacsinta csirkehúsból

Végül álljon itt az amerikai változat.

Amerikai palacsinta

Az egyszerű és gyorsan elkészíthető ételeket szeretem leginkább. Ha még a hozzávalók is olyanok, amik szinte állandóan megtalálhatók otthon, akkor az maga a csúcs. Hirtelen betoppanó váratlan vendég sem okoz gondot, ha van egy gyors recept. Az amerikai palacsinta ilyen. Gyors, egyszerű és nagyon finom.

Jó palacsintázást kívánok!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük