Sült kápia paprika télire receptje

Sült kápia paprika télire készítése kitűnő ötlet: most csupán egy kis munka, télen pedig csak elő kell kapni a polcról és már élvezhetjük is a nyár ízeit.

sült kápia paprika télire

Illésné Nagy Mária küldte a szuper receptet:

„Történt, hogy gyönyörű, érett kápia paprika „jött velem szembe” a piacon ú, na akkor ebből muszáj vásárolni…. Több mint 2 kg-ot válogattam össze, most már csak az a kérdés, hogy milyen formában dolgozzam föl?
Végül is, menet közben: kialakult 

Sült kápia paprika télire hozzávalói – 2x kb. 3,5 dl – es üveghez

  • 50 dkg megsütött, tisztított kápia paprika,
  • 5 dl víz,
  • 3 evőkanál 20 %-os ecet,
  • 1 teáskanál só,
  • 6-7 teáskanál cukor (ízlés szerint),
  • 1/2 teáskanál egész kömény,
  • 1/2 teáskanál mustármag,
  • kevés frissen őrölt fekete bors,
  • 1 gerezd fokhagyma

A paprika előkészítése, sütése:

  • alaposan megmostam,
  • sütőrácsra egymás mellé rakosgattam,
  • alá tepsit tettem, mert folyni fog a leve sütés közben,
  • 200 fokos sütőbe tettem,
  • kétszer megforgattam őket, hogy mindenhol jól átsüljenek,
  • a végén, kb. 20 perc környékén grill fokozaton megpirítottam egy kicsit,
  • kivettem és rögtön alufóliával körbe burkoltam, hogy gőz képződhessen, mert így könnyű eltávolítani a héját (lehet tálba tenni, nylont húzni rá),
  • amikor már kicsit „kézmelegre”  hűlt, egy késsel a csumája felől, körben lehúztam a héját,
  • ezután lefektettem a paprikahúst és óvatosan lekapartam róla a magokat.

Kész…kicsit pepecselős munka, de megéri 

Sült kápia paprika télire elkészítése

  • egy mélyebb edénybe tettem a megtisztított paprikákat, levet fog engedni, és az is kell ám hozzá,
  • a vízhez adtam az ízesítő anyagokat,
  • a fokhagymát szeletekre vágtam, beledobtam,
  • a levet felforraltam,
  • levettem a tűzről,
  • ezután a paprika szeletekből vékonyabb csíkokat tépkedtem és a léhez adtam, kicsit felforrósítottam,
  • egy késhegynyi Na-benzoát-ot tettem bele,
  • steril üvegekbe pakoltam,
  • befőző fóliával lekötöztem, száraz dunsztba tettem (ágyneműtartó, takarók között).

Lehet frissen elkészítve is fogyasztani, kihűtve, hűtőben 1 órát érlelni hagyni és utána lehet pl. húsok mellé fogyasztani. Pici olívaolajjal meglocsolhatjuk, ízlés szerint.
Jó szorgoskodást kívánok! 😊

Nagyon köszönjük a kitűnő receptet Illésné Nagy Máriának!

Jó étvágyat!

További receptek paprika tartósításához

A savanyú paprika az egyik legegyszerűbben elrakható savanyúság. A hidegen készíthető felöntő levével bármilyen zöldségfélét elrakhatunk télire. A vegyes vágott savanyúsághoz is kitűnő, amibe a paprika is jól illik.

A káposztával töltött paprika készítése egyszerű. Leginkább az szokott gondot okozni, hogy a paprika megpuhul vagy beszürkül. Olvasónk elmondja, hogy készül nála a ropogós és színét megtartó finom savanyúság.

A házi paprikakrém télire eltevése megéri a minimális időráfordítást. Vegyszermentes, mert tartósítószerként csak sót használunk hozzá. Akár két évig is eláll és mindig kéznél van, ha főzés közben egy kis ízesítésre van szükség. Olvasók árulták el a bevált receptjeiket.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük