Cukkinis-diós sütemény – energiaszegényen is

Ha úgy gondolod, hogy szinte már minden cukkinis receptet kipróbáltál, akkor lehet, hogy tévedsz. Sütöttél már például süteményt cukkiniből? Most megteheted. Máris mutatom a  cukkinis-diós sütemény receptjét. Sőt azt is elmondom, hogy lehet ebből energiaszegény, diétázók és cukorbeteg által is fogyasztható változatot készíteni.

Cukkinis-diós sütemény

Cukkinis-diós sütemény hozzávalói

  • 40 dkg cukkini,
  • 3 egész tojás,
  • 30 dkg cukor,
  • 1 csomag vaníliás cukor,
  • 1 csipet só,
  • 2 dl napraforgó olaj,
  • 35 dkg rétesliszt,
  • 10 dkg darált dió,
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj,
  • 1/2 csomag sütőpor,
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna.

Cukkinis-diós sütemény elkészítése

  • a cukkinit megmossuk, meghámozzuk, magját kikaparjuk, 
  • finomra reszeljük, (a nagyon gyenge cukkinit nem kell meghámozni, héjastól is reszelhetjük),
  • a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral, valamint a sóval fehéredésig keverjük,
  • hozzáadjuk az olajat, majd a cukkinit,
  • a lisztbe belekeverjük a darált diót, a sütőport, a szódabikarbónát és a fahéjat, 
  • a lisztes keveréket beleforgatjuk a tojásos masszába,
  • kikent, lisztezett, nagyobb, magas falú tepsibe töltjük a tésztát,
  • 10 percig erős, majd takaréklángon sütjük, 
  • ha a teteje nagyon pirulni kezdene, fóliával letakarva sütjük tovább,
  • tűpróbával ellenőrizzük,
  • deszkára borítva kihűtjük,
  • ha már hideg, ketté vágjuk,
  • finom házi lekvárral megkenjük.

Porga Júlia, akitől a receptet kaptuk diabetikus házi süteményeket készít kistermelőként. A recepteket úgy alakítja át, hogy megpróbálja az alapanyagokat kiváltani lassú felszívódásúval és egyáltalán nem felszívódóval. Elmondta, hogy lehet ebből a süteményből energiaszegény változatot készíteni. A fotókon is ez a változat látható.

Cukkinis-diós sütemény energiaszegény változatban

“A cukrot négyszeres erejű édesítővel váltom ki, nincs felszívódó szénhidrát tartalma, a liszt pedig itt fele sima, fele teljes kiőrlésű rozsliszt volt, a vaníliát aromával helyettesítettem. :)”

Nagyon köszönöm a receptet és a fotót Porga Júliának!

Tipp: Ha egyszerre túl soknak találjuk az elkészült mennyiséget, dobozba vagy alufóliába csomagolva le is fagyaszthatjuk. Jól fog jönni, ha nincs időnk sütni. Egyszerűen vegyük ki a fagyasztóból hagyjuk felengedni szobahőmérsékleten.

További cukkinis receptek

  • 245
  •  
  • 6
  •  
  •  
  • 245
  •  
  • 6
  •  
  •  

Nézd meg ezeket is!

Szívesen megosztanád te is kedvenc receptedet? Küldd el egy jó minőségű fénykép kíséretében a nagyjuco@balkonada.hu email címre vagy töltsd fel Kertemből tálalva Facebook csoportunkba és hamarosan megjelenítem itt a blogon.
Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek eljussanak hozzád!

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × öt =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás