Hagyományos lángos egyszerűen receptje krumplival
Hagyományos lángos receptet hoztam, azt a megunhatatlant. A kívül ropogós, belül puha klasszikus lángos otthon is egyszerűen elkészíthető, nem kell a piacra vagy a strandra vagy piacra menni, ha épp megkívánjuk. Egy kis krumpli hozzáadásával lesz tökéletes. Nincs kész öt perc alatt, mert a krumplinak hűlni, a tésztának pedig kelni kell. A házilag készült krumplis lángos ugyanúgy bármivel felturbózható, tehetünk rá fokhagymát, sajtot, tejfölt vagy épp amit megkívánunk. Elfogyasztása garantáltan sokkal rövidebb ideig tart, mint az elkészítése.
Hagyományos krumplis lángos receptje
A lángos a magyar konyha hagyományos, lágy kelt tésztából készülő, sült lepénye. Az élesztőt kevés cukorral és langyos tejjel felfuttatják, majd hozzágyúrják a lisztet, sót, langyos vizet és egy kevés olajat. Egyes feltételezések szerint egyéb ételekkel együtt a lángos is a török hódoltság idején került a magyar konyhákba, mások szerint ókori római az eredete.
A lángost leginkább piacokon, strandokon, szabadtéri rendezvényeken és gyorsbüfékben árulják. Ezért is terjedt el a strandos lángos vagy a piacos lángos megnevezés. Önmagában, vagy többféle ízesítéssel kínálják, legjellemzőbb a fokhagymás-mártás, a sajtos, a tejfölös, a sajtos-tejfölös, kolbászos. Békéscsaba környékén a juhtúrós a legnépszerűbb.
Hagyományos lángos hozzávalói
- 1 kg liszt,
- 2 db főtt burgonya,
- főtt burgonya leve,
- 2 evőkanál tejföl,
- 5 dkg élesztő,
- kicsi cukor,
- 1 tojás,
- 1 dl tej,
- 1/2 dl olaj,
- só,
- olaj a sütéshez
Házi lángos elkészítése
- a krumplit megfőzzük és hagyjuk kihűlni,
- a levét nem öntjük ki, mert arra is szükségünk lesz,
- az élesztőt a tejjel és pici cukorral felfuttatjuk,
- a hozzávalókat összekeverjük,
- kidagasztjuk,
- kb fél órán át kelesztjük,
- kiszaggatjuk,
- ismét kelesztjük,
- olajos kézzel kellő nagyságúra nyújtjuk,
- forró olajban kisütjük.
Jó étvágyat!
További lángos receptek
Amikor megláttam a krumplilángos, azaz a laska fotóját, palacsintának néztem. Aztán elolvastam Veronika ajánlását és egyértelmű lett, hogy ez az a finomság, amiről apukám olyan sokat áradozott. Náluk is a platnin készült és sose felejtette el a gyermekkori ízt. A krumplilángos receptje a régi, de sparhelt híján serpenyőben is készíthető.
A fesztiválok, vásárok kedvenc magyaros étele a kenyérlángos házilag is elkészíthető. Van aki parasztlángosként ismeri, de a langalló, a töki pompos is pont ugyanezt a laktató és finom ételt takarja. A hagyományos, zsírban sült strandos lángoshoz semmi köze. Már is mutatom a kenyérlángos receptjét.
A nemeskeresztúri lángos recepjéről azt állítja az olvasónk, hogy csak is úgy lesz tökéletes lángos belőle, ha mindent a leírtak szerint hajtunk végig. Hát tegyük azt!
Minek kell s krumpli leve??????
A krumpli leve jobb állagúvá, lágyabbá teszi a tésztát.
Ezt a lángos tésztát is le lehet fagyasztani?
Én magam lefagyasztani még nem próbáltam a tésztát, de olvasóm már igen.
Azt mondta, hogy kiolvasztás után ugyanolyan finom volt.
Legközelebb én is próbálom és beszámolok az eredményről. Jucó