Laska, azaz krumplilángos receptje

Amikor megláttam a krumplilángos, azaz a laska fotóját, palacsintának néztem. Aztán elolvastam Veronika ajánlását és egyértelmű lett, hogy ez az a finomság, amiről apukám olyan sokat áradozott. Náluk is a platnin készült és sose felejtette el a gyermekkori ízt. A krumplilángos receptje a régi, de sparhelt híján serpenyőben is készíthető.

Laska (Krumpli lángos)

Krumplilángos vagy krumplis lángos? Mi a különbség?

Tisztázzuk rögtön, hogy krumplilángos nem azonos a krumplis lángossal. A krumlilángos nem élesztős kelt tésztából készül, mint a strandokon, piacokon is árult lángos. Mindkettőbe kerül burgonya, azaz krumpli, de míg a krumplilángos fő alapanyaga a burgonya, addig a hagyományos lángosba csak 1-2 krumplit rakunk, hogy javítsunk az állagán.

Kordics-Ujvári Veronika ajánlása: „Nagymamám a sparhelt platniján készítette. Nagyon szerettük, mi már csak serpenyőben tudjuk elkészíteni. Lehet sósan és édesen is fogyasztani, én lekvárral szeretem.”

Krumplilángos hozzávalói – 8 főre, elkészítési idő: 30+45 perc

  • 1 kg burgonya,
  • 30-35 dkg liszt,
  • ízlés szerint só,
  • szükség szerint étolaj a sütéshez.

Elkészítése

  • a burgonyát megpucoljuk, megmossuk, felkockázzuk,
  • sós vízben puhára főzzük,
  • ha megfőtt, leszűrjük és krumplinyomóval átnyomjuk,
  • lisztezett deszkára halmozzuk,
  • langyosra hűtjük,
  • hozzáadjuk a lisztet,
  • összedolgozzuk,
  • henger alakúra nyújtjuk,
  • egyenlő darabokra szeleteljük,
  • gombócokat formálunk belőlük,
  • kör alakúra nyújtjuk,
  • egy serpenyőbe kb. egy evőkanálnyi olajat öntünk,
  • felforrósítjuk és beletesszük a kinyújtott tésztát. (A liszttől kicsit maszatos lesz a serpenyőnk.),
  • mind a két oldalát megsütjük.

Nagyon köszönjük Kordics-Ujvári Veronikának a receptet!

Jó étvágyat!

Hagyományos lángos egyszerűen receptje krumplival

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük