Hóvirág (Galanthus) gondozása, a védett tavaszköszöntő szépség

A tavasz egyik első hírnöke a hóvirág (Galanthus), ami szélvédett helyeken gyakran már január elején megmutatja fehér virágait. Magyarországon is őshonos fajtáit a gátlástalan gyűjtőszenvedély veszélybe sodorta, ezért védetté nyilvánították. Erdőkben tilos leszedni a virágait vagy kiszedni a hóvirág hagymákat. A kertekben azonban tartható, cserépbe is ültethető, gondozása pedig igazán egyszerű. A továbbiakban a szaporítása mellett sok érdekességet is elárulok a gyönyörű fehér hóvirágról.

Hóvirág

Hóvirág származása

A hóvirág (Galanthus) az amarillisz félék talán legismertebb növénynemzetsége, hagymás növény. Az enyhén mérgező tavaszhírnök latin neve a Galanthus a „gala” = tej és az „anthos” = virág szavakból származik.

21 faja él, melyek a Pireneusoktól, Közép- és Dél-Európán át, a Kaszpi-tóig, illetve a Közel-Keletig találhatók meg. A legkülönlegesebb faj Görögországban él és októberben virágzik.

A hóvirág a magyar nevét Benkő József (1740-1814) botanikusnak köszönheti, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot. A hazai erdőkben sok helyen találkozhatunk hóvirággal, különösen sok van a Mecsekben. A legnagyobb egybefüggő hóvirág mező Magyarországon az Alcsúti Arborétumban található.

A hóvirág legendája

A tél egyik első hírnöke a hóvirág a remény szimbóluma, amit egy legenda alapozott meg. Amikor Isten száműzte Ádámot és Évát az égből, a földön tél volt és mindent hó borított. Éva nagyon fázott. és sírni kezdett, miközben a mennyei kertekre gondol. Isten nem hagyta el teljesen Ádámot és Évát: angyalt küldött, hogy viygázzon rájuk.

Az angyal felkapott egy hópelyhet, finoman ráfújt, és hagyta, hogy visszazuhanjon a fagyos földre. Minden alkalommal, amikor ezt tette, a hópehely kis virággá változott, olyan fehér volt, mint a hó, amelyre esett. Egészen addig csinálta ezt, míg Évát kis tiszta fehér virágokból álló szőnyeg vette körül.

Az angyal így szólt: – Látod, a tél véget ért, újra nyílnak a virágok, és kisüt a nap. Ez az ajándék, amit neked adok, a remény ajándéka. Az angyal által készített virágok hóvirág néven váltak ismertté, és új tavaszra, új kezdetre és új életre adnak reményt.

Február másodiak Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, és mivel a hóvirág általában ilyenkor virágzik „gyertyaszentelő hrangként” is ismerik.

Legismertebb hóvirág fajták

Fajtától függően 7-től 20 cm-esig nő a hóvirág. Minden növénynek rendszerint két hegyesen összefutó levele fejlődik és egy szára, melyen egyetlen virág nő.

Magyarországon vadonélő hóvirág fajok:

  • a kertekben ültetett pompás (Galanthus elwesii),
  • redőslevelű (Galanthus plicatus),
  • levantei (Galanthus fosteri),
  • az őshonos kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis).

A kikeleti hóvirágból igen kedvelt a ‘Flore Pleno’ telt, fehér virágú és a ‘Viridi-Apice’, fehér, zöld pettyes virágcsúcsú fajta.

A hóvirágdivatnak igen sok új fajtát köszönhetük. Ilyen a széles levelű G. woronowii, az ősszel virágzó G. reginae-olgae vagy a zöld helyett sárga pettyekkel és sárga terméscsomókkal rendelkező nemesítések, pl. ‘Wendy’s Gold.

Élőhelyei az üde, vagy félszáraz lombos erdők, mediterrán és alhavasi cserjések, ritkábban fenyvesek. Hazánk legnagyobb egybefüggő hóvirág mezejét az Alcsúti Arborétumban találjuk. Az itt található 7 hóvirágfaj (pl. levantei, kikeleti, krími, bizánci ) 24 fajtája hatalmas virágszőnyeget képez, ami egyedülálló látvány.

2017-ben az Év vadvirágának választották.

A hóvirág 2005 óta védett növény, természetvédelmi eszmei értéke 10 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.

hóvirág

Hóvirág ismertetőjegyei, főbb jellemzői

A hóvirág földalatti raktározó szerve az 1 – 2 cm átmérőjű hagyma. A fajtától függően ősszel, vagy télen a hagymából két hosszúkás levél hajt ki, majd kifejlődik egy virágzó szár.

Fogyaszthatóság, mérgezőség: nem ehető, minden része, különösen a hagymája mérgező

Magasság: 8-10 cm

Cserépben nevelhető-e: igen, első évben, de utána mindenképp ültessük szabadföldbe

Virágzási idő: február, március, de enyhébb teleken már januárban is előbújnak a levelek, majd a virágok is.

Virágok: A hagymából egy virágzó szár nő ki. A virág jellegzetessége a három, nagy, hófehér külső lepellevél (szirom), és az ugyancsak három, kisméretű, belső lepellevél, amelyek zöld foltokat, vagy rajzolatokat viselnek.  A virágok színe fehér, zöld, illetve ritkán sárga mintázattal.

Habitus: bókoló virágfej

Hóvirág vagy tőzike?

Nem tévesztendő össze a szintén fehérvirágú és védett tavaszi tőzikével (Leucojum vernum). A tőzike virágai harang alakúak, a hat fehér lepellevéllel, a végén zöld vagy sárga folttal, a szirmai egyforma hosszúak. A hóvirágnak ezzel szemben hosszabb és rövidebb szirmai is vannak.

Hóvirág igényei és gondozása

A hóvirág gondozása igen egyszerű, a kertbe ültetett virágokkal szinte semmi teendő nincs. Nagyon száraz időszakban azonban pótolni kell a hiányzó csapadékot. Főleg a növekedési időszakban fontos a csapadék, nagyon hálás az ilyenkor kapott vízért.

Nyugalmi időszakban jól viseli a száraz nyarat, de gyakran ágyásokban jobban nő, mint a fák alatt, ahol nyáron sokkal jobban kiszárad a föld.

Tápanyag hozzáadsára nincs szükség, csak hagyjuk zavartalanul növekedni.

A cserépben nevelt növények földje hamar kiszárad, így azokat rendszeresen kell locsolni.

A fűbe ültetett hóvirágokat csak akkor vágjuk le, ha a levelek maradéktalanul visszahúzódtak.

Helyigény

Lombos erdők, mediterrán és alhavasi cserjések, ritkábban fenyvesek virága. Igyekezzünk a kertben is hasonló körülményeket teremteni. Félárnyékos, árnyékos helyre ültessük.

Öntözés, tápoldatozás

Mérsékelten vízigényes, 2-3 naponta elegendő öntözni. A virágzás kezdete után egyszer tápoldatozzuk.

Hóvirághagymák ültetése

Az aprócska hagymák hamar kiszáradnak, ezért vásárlásnák figyeljünk, hogy friss és lédús hagymákat válasszunk. Vásárlás után azonnal ültessük őket. A kiszáradt hagymák már nem hajtanak ki újra.

Legkésőbb szeptemberben el kell ültetni a hagymákat, ha tavasszal virágzó növényt szeretnénk látni a kertünkben. Cserépbe is ültethetjük. A hagymákat ne ültessük szorosan egymás mellé, hagyjunk helyet a növekedésre és a sarjhagymák kifejlődésére.

Az ültetési mélység 5-8 cm, ültetési távolság 10-15 cm.

Hóvirág teleltetése

A hóvirág extrém módon fagytűrő, így nincs vele teleltetési teendő. Amikor a gyenge növény egy jeges éjszaka után ellankad, azt gondolhatnánk, hogy elfagyott. De semmi gond, a hóvirág a mímusz fokokban cukortartalmú vegyületet termel, amitől a támasztószövet a hőmérséklet emelkedése esetén újra felegyenesedik.

Az ősszel cserépbe ültetetett növényeket télre fagymentes, sötét helyre tegyük. Ügyeljünk arra, hogy a föld ne száradjon ki. Kihajtás után tegyük világos vagy félárnyékos helyre.

Hóvirág szaporítása

A hóvirág önvetéssel és sarjhagymákkal is gondoskodik az utódlásról. Elterjedéséhez, szaporodásához a hangyák is hozzájárulnak, amikor a hangyabolyhoz viszik és közben elszórják egyik kedvenc csemegéjüket a hóvirág magokat.

Szaporítása magról, tőosztással vagy hagymákkal egyaránt lehetséges. A kertben békén hagyva, nem bolygatva magától is szaporodik. A hagymák kis sarjhagymákat hoznak, így évről évre egyre több kis növényünk lesz.

A hóvirág töveket még tavasszal, a levelek hervadása előtt szétoszthatjuk, majd rögtön utána ültessük el.

A magvaknak egy hideg időszakra van szükségük a csírázáshoz, és 4-5 évbe telik, amíg elérik a virágzási méretet.

Kártevői, betegségei

A hóvirágnak kimondott kártevői nincsenek, jól ellenáll a betegségekkel szemben is. Időnként nárciszlégy, csiga és szürkepenész károsíthatja.

Hóvirág felhasználása

Csoportosan ágyásokban vagy szegélyekben,fák alatt vagy előtt, geypen vagy mezőkön is jól mutat. A hóvirág különösen szép, ha vele egyidőben nyílő tavaszi hagymásokkal, krókuszokkal, havasi szellőrózsákkal és tavaszt hozó téltemetőkkel ültetjük össze.

Vágott virágként is használhatjuk, vázába téve napokig szép marad. Szárításával nem érdemes kisérletezni.

Mivel minden része mérgező, fogyasztása tilos.

Hóvirág védettsége

A hóvirág a rendszerváltás előtt a Nőnap legtöbbet ajándékozott virága volt. A vadon termő példányokról szedték le a virágokat és árulták. A virágok szedésénél nem kímélték a hagymákat sem, gyakran tövestől kihúzták a növényt, ami a pusztulásához vezetett. Főleg a Mecsekben csappant meg az állomány. A súlyos károkat felismerve 2005-ben védetté nyilvánították.

Természetvédelmi eszmei értéke 10 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.

Tények és érdekességek a hóvirágról

2000-ben engedélyeztek egy Alzheimer-kórra használatos gyógyszert, amely galantamint tartalmaz. Ez az alkotóelem a hóvirág hagymájában fordul elő, és ma már tisztán ipari környezetben állítják elő. A hatóanyag egy, a szervezetben előforduló stimulálást támogat, ezzel erősíti a memóriát és javítja az Alzheimer-betegek hangulatát.

A hóvirágnak 21 faja és több mint 2000 fajtája lézetik világszerte, és ez a tendencie emelkedik. Hiszen a szenvedélyes hóvirágkedvelők, akikket galatofileknek nevezünk, fáradhatatlanul munkálkodnak, és minden évebn új kreációkkal állnek elő.

A hangyák szeretik a hóvirág magját, amiket a hangyabolyhoz vezető útjukon szétszórnak, ezezl támogatva a növény természetes szaporodását.

1850 fontba, vagyis több mint 800 ezer forintba került az eddigi legdrágább hóvirághagyma. A „Golden Tears”-t 2022-ben adták el Angliában.

8-10 fokkal melegebb van egy hóvirág közelében, mint a talaj más részein, ezért van az, hogy a szár környékén elolvad a hó. Ennek magyarázata az, hogy a hóvirág hagyma a biokémiai folyamatok révén hőt termel. Ennek köszönhető extrém fagytűrő képessége is.

További olvasnivalók a hóvirágról

A Vértes hegység lábánál, a Vál-völgyében fekszik a 40 hektáros Alcsúti Arborétum. Óriásira nőtt idős fái és csodálatos növényei az év minden időszakában kellemes sétára csalogatnak. Február középétől a hazánkban egyedi méretű, 2 és fél hektáros hóvirágmező varázsolja el a látogatóit.

https://kozelestavol.hu/alcsuti-arboretum-es-a-csodalatos-hoviragmezo/

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük