Élő fenyő választás megfontolandó szempontjai
A családi körben töltött hagyományos karácsonyi ünnep elképzelhetetlen karácsonyfa nélkül. Semmiképp nem hagyhatjuk ki a számításból, ha a boldog gyermekkor ünnepeinek varázsát szeretnénk gyermekeinknek, unokáinknak, szeretteinknek átadni. Most az élő fenyő választás dilemmáit jártam körbe, remélve, hogy így egyszerűbb lesz a döntés.
Élő fenyő választás szempontjai
A karácsonyfa választékra igazán nem lehet panaszunk. Az alapanyag lehet vágott fenyő, konténeres vagy épp műfenyő. De nagy divatja van a növényekből vagy újrahasznosított anyagokból készített stilizált fenyődíszeknek is. Megvehetjük, kiültethetjük, bérelhetjük, visszavihetjük, évekig használhatjuk. Épp milyen tetszik.
Mint előzőleg már írtam, én a vágott fenyő híve vagyok. Imádom és óvom a természetet és nem vagyok híve az értelmetlen pusztításnak sem, még is az élő fenyőfa vásárlása mellett érvelek. Tény, hogy az élő fenyővel sokkal több teendő, gond van, mint egy műfenyővel. Már a hazacipelése, tárolása, talpba faragása sem egyszerű feladat, hogy az ünnepek utáni „hogy szabaduljak meg a fától” kérdésről ne is beszéljek.
A lehulló tűlevelek, a ragacsos gyanta miatt a takarítás is sűrűbb és nehezebb feladattá válik. A jellegzetes kissé fanyar vagy citrusillatú gyanta illatot, az élő fával elérhető miliőt viszont egy műfenyő nem tudja pótolni.
Az élő fenyő választásná nálam első szempont, hogy Magyarországon termesztett legyen. A magyar fenyő ugyanolyan jó minőségű, ugyanolyan szép és honfitársaink megélhetését szolgálja. Nem mellesleg a környezetet is kímélem azzal, hogy nem a messziföldről ideszállított árut veszem.
Fenyőfa fajták
Az igazi klasszikus, a lucfenyő, ami sokáig Magyarországon az egyetlen elérhető karácsonyfa alap volt. Csúcsos alakja, jellegzetes gyanta illata, mély zöld színe és kedvező árfekvése miatt méltán népszerű manapság is. Hátránya, hogy gyorsan szárad, a lehulló, szúrós tűlevelek beterítik a lakást és nagyon gyúlékony.
A feketefenyőt is egyre többen vásárolják karácsonykor, annak ellenére, hogy nem hagyományos formájú. Felfelé törő, ritkás ágai és hosszú tűlevelei miatt kecses és elegáns összhatást nyújt, de nehéz szépen feldíszíteni. A lakás száraz levegőjét is jól bírja és az egyik legolcsóbb fajta.
A duglászfenyő már a drágább fenyők közé tartozik. Alakja, megjelenése a lucfenyőhöz hasonló, de nem olyan terebélyes, kicsit karcsúbb. Levelei puhábbak, fonákján viaszcsík látható. Gyenge, hajlékony ágai miatt csak könnyű díszekkel dekorálható. Szép, hosszantartó fajta. A megdörzsölt levelek citrusillatot árasztanak.
A drága kategóriába sorolható ezüstfenyő kékes-ezüstös tűlevelei sűrűn helyezkednek el a dekoratív, merev ágakon. Elegáns, tartós, de nagyon szúrós.
A nordmann vagy más néven kaukázusi jegenye fenyő az egyik legtartósabb, de egyben a legdrágább fenyőfajta. A fényes sötét zöld tűlevelek fonákján két ezüst csík látható. Tűleveleit szárazon sem hullajtja le. A megdörzsölt levelek citrusillatúak. Szép formája és tartóssága még a meglehetősen magas ára ellenére is népszerűvé teszi.
Kolorádói jegenyefenyőt, ami Kaliforniában a „karácsonyfa”, viszonylag ritkán láthatunk az árusoknál. Az ára borsosnak mondható. A megdörzsölt levele intenzív citrusillatú. Tűlevelei a száraz szobalevegőn is hetekig megtartják színüket. Hónapok múlva sem hullanak le, hanem az ágakon száradnak sárgává.
Választék van tehát bőven. Mind minőségben, mind méretben, mind árban megtalálhatja mindenki a számára megfelelőt. Mint évek óta mindig én az idén is vágott lucfenyőt választottam. Az erkélyen várakozik, hogy 24-én méltó helyére kerüljön és a nappali dísze lehessen.
Élő fenyő kezelése
Talán a legfontosabb, hogy olyan fát válasz, ami minél frissebb, nem hetekkel előtte vágták ki. A tűlevelek csillogjanak, ne legyenek szárazak, ha a kezed végig húzod rajtuk, ne hulljanak le. A fák legtöbbjét már november végén , december elején kivágják. Ha otthon hűvös, levegős, nem napsütötte helyen tudjuk tárolni, – pl. erkélyen, vagy pincében -, akkor már hó elején hazavihetjük. Ha megoldható, legjobb vízbe állítani, hogy minél tovább friss maradjon. Jó ötlet a vízzel tölthető karácsonyfa talp használata is.
A hűvös helyről bevitt fát ne kezdd el azonnal díszíteni. Az ágaknak kell egy kis idő, hogy aklimatizálódjanak, ne törjenek le a díszek súlya alatt. Amennyiben vízbe állíthatós karácsonyfa talpad van, célszerű a törzs aljából néhány centit levágni, így jobb lesz majd a vízfelvevő képessége.
A takarítástól sem kell félni. A fenyőfagyantát kis tejjel vagy majonézzel el tudod távolítani a kezedről, parkettáról, stb. A ruháról, szőnyegről, bármilyen textilről pedig legegyszerűbben tiszta szesszel oldható fel.
Ha nem szeretnél elpusztítani egy élő fát, de ragaszkodsz a fenyőillathoz, akkor földlabdás fenyőfa a legjobb választás. Ígí egyszerre lehet környezettudatos és természetes a karácsonyod. Megfelelő gondozással a földlabdás fenyőfa évekig megmarad és gyönyörködhetsz örökzöld koronájában.