Vendégváró trifle receptje

A vendégváró trifle kitűnő nyári, villantós édesség. A receptre nem mondhatom, hogy egyszerű, hisz a gyümölcsös desszert elkészítése kicsit pepecselős, de a végeredmény és a vendégek dicsérő szavai mindezt azonnal feledtetik.

Vendégváró trifle tálban

Vendégváró trifle receptje

Többször készítettem már trifle-t, (egy rétegezett desszert, mely elsősorban a brit konyha specialitása) mindig másképpen, más gyümölcsökkel, főleg ami éppen frissen kapható. Készítettem már egzotikusan eperrel és fekete erdő módra is meggyel.

Vendégvárásra készült a mostani. Ebben a nagy forróságban valami hűsítőt, hideget, de mégis finomat szerettem volna kínálni a vendégeimnek. Kapóra jött a trifle receptje, nagy sikert arattam vele.

Hosszú a leírás, de….a végén minden falatot megér a belefektetett idő és munka, ezt megígérem. 😉 – ajánlotta a kitűnő desszertet Illésné Nagy Mária.

Hozzávalók: (6 – 8 személyre), kb. 6 literes tálhoz

Kakaós piskótához:

  • 2 tojás
  • 5 evőkanál víz
  • 10 dkg kristálycukor (nádcukor) vagy cukorhelyettesítő
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • csipet só
  • 12,5 dkg liszt
  • 1,5 evőkanál natúr kakaópor
  • 8 gr sütőpor

Csokoládés krémhez:

  • 20 dkg étcsokoládé (lehet cukormentes)
  • 50 dkg mascarpone
  • 8 evőkanál porcukor
  • 6 dl tejszín
  • 1 citrom reszelt héja
  • A tejszínes réteghez:
  • 2 dl tejszín
  • 1 evőkanál porcukor
  • 1 tasak habfixáló
  • fél citrom reszelt héja

Szükséges még hozzá:

  • Kb. 50-60 dkg áfonya,
  • 1 konzerv őszibarack (lehet frisset is használni),
  • locsoláshoz, áztatáshoz rum(rumaroma) vagy bármilyen ízű likőr kb. 0,5 dl,
  • 1 maréknyi durvára vágott dió,
  • áfonyadzsem,
  • étcsokoládé (1 tábla)
  • tetejére, díszítéshez: gyümölcsök
  • 1,5 dl tejszín, 1 vaníliás cukor, 1 tasak habfixáló

Vendégváró trifle elkészítése

  • Először a piskótát készítjük el.
  • A tojások sárgáját a cukrokkal habosra keverjük, hozzáadjuk a kimért vizet.
  • A lisztet, a sütőport és a kakaóport összekeverjük és a tojásos masszához adjuk, elkeverjük.
  • A tojásfehérjéket csipetnyi sóval keményre verjük, beleforgatjuk a masszába.
  • Egy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, elsimítjuk és 180 fokon megsütjük. Hűlni hagyjuk.
  • A csokoládés krémhez, vízgőz felett felolvasztjuk a csokit, hűlni hagyjuk.
  • A mascarponét elkeverjük a porcukorral, reszelt citromhéjjal, a lehűlt csokoládéhoz keverjük
  • A tejszínt kemény habbá verjük és a krémhez keverjük.
  • A tejszínhez adjuk a habfixálót, a porcukrot és a reszelt citromhéjat, kemény habbá verjük.
  • A kihűlt piskótát kockákra felvágjuk.
  • A csokis krémből 2 evőkanálnyit egy nagyobb, mély üvegtál aljára kenünk, rászórjuk a kockákra vágott piskóta 1/3 részét és meglocsoljuk rummal/aromával/likőrrel. Mehet rá egy maréknyi áfonya.
  • Erre kerül a csokis krém 1/3 része, megszórjuk áfonyával, csokidarabkák és a felszeletelt/darabolt őszibarackból tetszés szerint rétegezünk rá.
  • Erre szórjuk a következő réteg piskótát, én meglocsoltam pici alkohollal felhigított áfonyadzsemmel a piskótát + a rumaromás locsolás. Rákentem a csokikrémet, áfonya + durvára vágott dióval megszórtam.
  • Ezután a tejszínes réteggel befedtem.
  • Jöhetnek a maradék piskótakockák, locsolás, csokidarabok, áfonya és végül a maradék csokis krém a tetejére. Elsimítjuk.
  • Hűtőszekrénybe tesszük és tapasztalatból mondom….egy éjszakán át hűtjük, így lesz tökéletes állagú, jól lehűl és összeérnek az ízek, aromák.
  • Mielőtt tálaljuk, ízlés szerint díszíthetjük tetszőleges gyümölcsökkel.
  • A végén kb. 1,5 dl tejszínt 1 tasak vaníliás cukorral és 1 tasak habfixálóval felvertem, habzsákba töltöttem és csillagcsöves kinyomóval, díszeket nyomtam a gyümölcsök köré.
  • A hűtés nagyon fontos, 1 éjszakán át hűtve lesz élvezetes, tökéletesen jó állagú a trifle.

Remélem sikerül elkápráztatni a vendégeket, családtagokat ezzel a finom desszerttel.

Jó nassolást kívánok!😍😋

Nagyon köszönjük a receptet Illésné Nagy Máriának!

További trifle receptek

Fekete erdő trifle egy egyszerű krémdesszert. Bolti piskótát is használhatunk hozzá, akkor még sütni sem kell. Olvass tovább és ismerd meg olvasónk kiváló receptjét!

Az eperszezon közepén egy kitűnő villantós desszertet ajánlok, akár vendégváráshoz is. Már a neve is elég elegánsan hangzik: egzotikus epres trifle. Olvasónk már is elárulja, hogy készítette a család kedvencét. Itt az egzotikus epres trifle receptje.

Ez is érdekelhet

Tetszett a cikk? Oszd meg!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük