Tehéntúrós gombóc receptje

Egy finom leves után nagyon jó desszert lehet egy finom gombóc. Tapasztalatom szerint a felnőttek és a gyerekek egyaránt szeretik. Már is itt a tehéntúrós gombóc receptje.

tehéntúrós gombóc receptje

A gombóc a hagyományos magyar konyha jellegzetes édes tésztaétele. Többnyire magas keményítő tartalmú, héjában főtt áttört krumpliból készül, liszttel gyúrva. A szabályos négyzetekre vágott tészta közepére pedig szilvát, barackot, kakaót vagy lekvárt tesznek. A gombócokat vízben kifőzve, pirított zsemlemorzsába vagy mákba hengergetve szokás tálalni. A túrós gombóc nem krumpliból készül.

Tehéntúrós gombóc receptje

Hozzávalói

  • 0,5 kg tehéntúró,
  • 3 kanál búzadara (gríz),
  • 1-2 tojás,
  • zsemlemorzsa (prézli),
  • só,
  • cukor,
  • olaj.

Elkészítése

  • a túrót összenyomkodjuk,
  • majd összekeverjük a grízzel és a tojássárgájával,
  • addig keverjük, míg összeáll,
  • a túrók különböző minőségűek, ezért, ha az állag megkívánja, adjunk még hozzá grízt,
  • a tojás feherjét habbá verjük,
  • lassan belekavarjuk a túrós masszába, ettől puhább lesz,
  • lehet úgy is, hogy a tojást egészbe adjuk hozzá, nem verjük fel külön a fehérjét, de akkor nem lesz olyan laza az állaga,
  • vizet forralunk kevés sóval,
  • közben egy kevés olajon megpirítjuk a zsemlemorzsát (prézli),
  • mikor forr, kézzel kis gombócokat formálunk és a vízbe tesszük,
  • addig főzzük, míg feljön a tetejére,
  • kiszedjük és az olajon pirított prézlibe forgatjuk,
  • megszórjuk porcukorral.

Tálalhatjuk édes tejföllel vagy finom házi lekvárral.

7 hónapos kortól csecsemőknek is adható, de ilyenkor hagyjuk ki a tojásfehérjét, és nem forgassuk meg a pirított zsemlemorzsába.
Nagyon köszönöm a receptet Szeles Olgának!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük