Így teleltesd a muskátlit, ha kevés a helyed

muskátli az egyik legkedveltebb és leghálásabb balkonnövényünk. Élénk színein és dús virágzásán túl ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy az ára is igen kedvező. Az sem csappantja meg nagyon a pénztárcánkat, ha minden évben új töveket vásárolunk. Mondhattuk ezt eddig, de az energia árak elszabadulása a kertészeteknek is betett. Szinte biztos, hogy jövőre jóval drágábban árulják majd a muskátli töveket. Most még lehetőséged van arra, hogy teleltesd a muskátlit, már is elmondom, milyen egyszerűen mentheted meg a muskátlit évről évre akkor is, ha kevés a helyed.

msukátli sárgulás

Így teleltesd a muskátlit, ha kevés a helyed

A muskátli következő évre való átmenekítése nemcsak várható drágulás miatt lehet érdekes. A hozzáfűződő érzelmeink és sikerélmény is sokat nyom a latba. Sokan a hely hiány miatt kénytelen lemondani az átteleltetésről. Ennek most vége, itt a megoldás!

A muskátli teleltetés egyik bevált módja, hogy a cserépéban vagy virágládájában hagyva fagymentes helyen tartjuk. Nem tápoldatozzuk és kevés öntözés mellett, hűvös helyen hagyjuk pihenni tavaszig. Ennek a módszernek elég nagy hátránya a helyigénye. A lakótelepi épületek szűk folyosóin a tűzvédelmi előírások miatt többnyire nem helyezhetők el a ládák.

Ilyen esetben megoldás lehet, ha a ládákból kivéve, két méter feletti magasságban, függesztve tároljuk a muskátli töveket. A szárazon való teleltetést ugyanúgy átvészelik a növények, sem gondozást. sem sok helyet nem igényelnek. 

Muskátli teleltetése szárazon

Wolf Márta elmesélte, hogy csinálta Ő a muskátli teleltetést, amikor helyszűkében volt.

“Én azt csináltam régen, amikor abszolút nem volt helyem, hogy kivettem a cserépből a növényt. Csomagolópapírba csavartam (lehet az nagy újságpapír, vagy nagy papírzacskó), spárgával áttekertem, vigyázva, hogy ne roppantsam össze az ágait. 

Hagytam egy akasztható fület a spárgán, és felakasztottam a falra egy tárolóban. Tavaszig nem kellett vele foglalkozni. Tavasszal, amikor már nem volt fagy, kicsomagoltam. Az elszárad ágakat levágtam metszőollóval és friss földbe, ládába elültettem. Elkezdtem locsolni, és ha már legalább 10 fok volt éjjel-nappal, ki tettem a szabadba és rendszeresen locsoltam. Mindig szépen áttelelt, nekem mindig sikerült.”

Nagyon köszönjük Wolf Mártának a hasznos tanácsokat!

További olvasnivalók a muskátli gondozásról

Muskátli téli gondozása, teleltetése

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük