Bókoló amaránt (Amaranthus) gondozása, szaporítása

Amaránt származása

A disznóparéj vagy amaránt (Amaranthus) a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjébe tartozó disznóparéjfélék (Amaranthaceae) családjának névadó nemzetsége. Dél-Amerikából származik, de a világ számos részén elterjedt. Körülbelül 100 faj tartozik ide. Nálunk legnépszerűbb fajtáját bókoló amarántnak hívják.

A növény tudományos neve a görög amarantos (Αμάρανθος vagy Αμάραντος) szóból származik, melyek jelentése: ami sose hervad, vagy a nem hervadó (virág).

További magyar nevei: rókafarok, disznóparéj, amarantusz, csüngő amarant

Amaránt története

Története az azték és inka kultúra hajnalán, úgy 6000 évvel ezelőtt indult. Az utolsó azték uralkodóval, Montezumával kapcsolatban feljegyezték, hogy évi 5000 tonna kukoricát és 3700 tonna amarántot szedett be adóként – ebből látszik, hogy élelmiszerként tekintettek rá.

A kultikus növényt a spanyol hódítók irtották ki az amerikai kontinens meghódítása után, amikor megtudták, hogy az őslakosok vallási szertartások alkalmával vérrel keverve fogyasztják. Ezután hosszú ideig csak kisebb, eldugottabb falvakban maradt fenn mind a termesztése, mind a hozzá kapcsolódó mítoszok.

Újrafelfedezése az 1970-es évekre tehető, amikor amerikai kutatók vették górcső alá, ám hosszas vizsgálatok során sem találtak negatívumot az amaránttal kapcsolatban. Ezután ismerte meg Amerika és Európa az étkezési célra is alkalmas növényt.

A Mexikóban őshonos araránt hazánkba a 18. században került és hamar elterjedt, az egyik legszívósabb gyomnövényként vetette meg magát.

Bókoló amaránt jellemzése, ismertetőjegyei

Ismertetőjegyei: legtöbb fajtája, így a bókoló amaránt is nálunk egynyári növény, világos zöld levelei josszú tojásded alakúak, fonákján molyhosabb, főleg az erek mentén.

Virágok: felálló, piros vagy lila, rózsaszínes, vastag, húsos, hosszan lecsüngő virágok, rajta rövid szőrök találhatók, melyek a növény öregedésével együtt kopnak.

Fogyaszthatóság, mérgezőség: nem mérgező

Magasság: 40 – 75 cm

Habitus: feltörő, bokros, nagy lándzsás, ovális levelekkel, gyorsan nő

Cserépben nevelhető-e: igen, balkonláda helyett inkább nagyobb cserépbe ültessük, de földje hamar kiszárad, így gyakori öntözést igényel,

Virágzási idő: júliustól október

Tenyészhely: napos, meleg, közepes vízigényű

Termése: magja kb. 1 milliméter átmérőjű, kissé lapított gömb alakú. Egyes fajok magja fekete, míg másoké zöld. Bőtermőnek számít, egy ötméteres sor nagyjából 1 kg magtermészt hoz.

Társítás: jól társítható sárga virágú csillagszemmel vagy farkasfoggal

Sokan a jövő gabonájának tartják, ezért kísérleti jelleggel négy államilag elismest fajt termesztenek és nemesítenek Magyarországon. A négy faj az Edit, Enikő, Réka és a Róza nevet kapta.

Bókoló amaránt igényei, gondozása

A napos, ám védett helyet kedveli, kevés árnyékot még elvisel.

Amaránt szaporítása

Magvetéssel szaportíhatjuk  március-áprilisban cserépbe ültetve. Csírázási hőmérséklete 15-18 fok. Szabadföldbe ültetése május végén esedékes 30 – 40 cm tőtávolságra.

Kártevők, betegségek

At aramánt jól ellenáll a betegségeknek és kártevőknek. A vegyszerekre viszont érzékeny. így szinte csak biomódon lehet termeszteni.

Amaránt felhasználása

Nálunk főleg dísznövényként használjuk, de főleg Ázsiában és Amerikában számos faját a levele és a magja miatt termesztik.

A levelükért temesztett alfajoknak a magja fekete, míg a magjáért termesztett fajoké világosabb színű. levelét a spenóthoz, mángoldhoz hasonlóan fogysztaják nyersen vagy főzve.

Az amarántmag teljes értékű fehérjét és növényi rostokat tartalmaz, ásványi anyagokban gazdag (vas, magnézium, réz és mangán). Vastartalma kiemelkedő, kalciumtartalma meghaladja a tejét, illetve biológiai hasznosulás szempontjából a legjobb kalciumforrás. Rendszeres fogyasztása segít a csontritkulás megelőzésében, illetve magas rosttartalma miatt a székrekedés kezelésében is hatásos. Ezek mellett pedig nem tartalmaz glutént, így a gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatják, a gluténmentes diétákban is fontos szerpet kaphat. .

Fontos tápláléknövénye volt az inkáknak, az Andokban ma kiwicha néven említik. A régi aztékok is ismerték, ők huautli-nak nevezték, rituális italokat és táplálékokat készítettek belőle.