Így védekeznek az olvasók az amerikai lepkekabóca ellen

Az amerikai lepkekabóca azok közé a vendégek közé tartozik, akiket nem szívesen látunk a kertünkben. Ahogy a nevéből is sejthető, ez is távoli földrészről érkezett az idehozott növényekkel, legnagyobb bánatunk viszont a természetes ellenségeit otthon felejtette. Olvasóink meséltek arról, hogy védekeznek az amerika lepkekabóca kártevései ellen.

amerikai lepkekabóca

Amerikai lepkekabóca elleni védekezés módjai

Méhész Ibolyától kaptunk egy kérdést.

“Néhány hét alatt az erkélyemen viruló növényeim rohamosan veszítették el a leveleiket, nem hozták a virágaikat, azóta kókadoznak, pedig előírás szerint locsolom, tápozom őket. Valamik gyilkolják az én drága virágaimat! Nem kellett sok nap, hogy kinyomozzam, kik a tettesek. Az amerikai lepkekapócák! 🙁
Utánaolvastam, és szomorúan állapítottam meg, hogy nincs természetes ellensége, behurcolt kártevő, és tehetetlenül kell végignéznem, hogy az agyondédelgetett virágaim tönkremennek. 🙁 Itt is volt már erről szó, de akkor még nálam nyoma sem volt. Ti mit tettetek ellene? Tudnátok ebben segíteni? Köszönöm előre is!!!”

Persze ne kell tehetetlenül tűrnünk a garázdálkodását, a tapasztalt olvasók erre is tudják a gyógyírt.

Czabai Anita:  “Mospilan vagy Spilan jó. Hetente kétszer permetezni, ha nagyon elszaporodtak. Egyébként heti egyszer is elég, mert felszívódó, 10 napig tart a hatása. Nálam bevált, már 3 éve ezzel védekezek.”

Kuraliné Laczhegyi Ivett: “Én karate és Mospilan +pici mosogató keverékkel csináltam tegnap. Ma egy darab sincs.”

Vass Orsi: “Lehet elítélendő, nekem a rózsámat lepték meg. Olyan mérges lettem, hogy lefújtam őket szúnyog-légy-svábbogár irtószerrel jó alaposan. Szerencsére a virágoknak semmi baja nem lett, de ezeket azóta nem láttam.”

Sinka Erika: “Mospilan+Karate koktél, 10 nap múlva ismételni! 🤗 Nálam bevált! Bár még mindig vannak, de jóval kevesebben! Rendszeresen kell permetezni! Kiirthatatlan!”

Vadady Mária: “Ezek a dögök mindenhol vannak, majdnem minden növényre rámennek, de nagyon sokra nem. Nálam azok a növények lettek csúnyák, azokat kellett visszavágnom, vagy extrán megtápoznom, amiken egy darab se volt a dögökből. Nincs olyan, hogy helyes előírás szerinti tápozás. Tápozni, locsolni igény szerint kell és érdemes. 40 fok volt az elmúlt hetekben, embert, állatot, növényt megviselt a forróság. A legkézenfoghatóbb, legolcsóbb lehetőség a káliszappanos permetezés: 1 liter vízbe 1 evőkanál káli ( kenő) szappant elkeverni. Nem felszívódó, de hatásos.”

Ráb Éva: “Ha csak az erkélyen van sima vízzel is permetezheted, vagy az udvaron slaggal, elmenekülnek a víztől. Na jó, hogy később jönnek újabbak, de ez is egy SOS megoldás.”

Kovács Krisztina: “Ha mozgatható és kezelhető mennyiségű növényed van, zuhanyozd le jó alaposan, ne legyen olyan csúnya látvány. Aztán permetezd rendszeresen. Két permetezés között figyeld, ha látsz valahol új csomókat, papírtörlővel könnyen le lehet törölni. Végeláthatatlan, nagy munka, de ez van.”

Kőnigné Metz Éva: “Eső és lehűlés alkalmával kevésbé szaporodnak. Mi most a permetszerek mellett slaggal végigmossuk a növényeket. Minden oldalról sövénykerítésünk van, tűztövis és mindenféle lombos fa, ami sok év alatt belekerült és kihajtott. Onnan indulnak és támadnak. Hatalmas munka a permetezése és a lemosás is.Egyelőre élnek még a növények, egy rózsabokor kivételével.”

Fel van adva a lecke rendesen. Egyik sem egy vendégmarasztaló megoldás az biztos. De mint látjuk, nem lehetetlen ki tessékelni a kertből az amerikai lepkekabócákat sem. Kitartást és sok türelmet hozzá!

Nagyon köszönöm az olvasóknak a tanácsokat!

Köszönöm a megosztásokat!
  •  
  • 7
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 7
  •  

Nézd meg ezeket is!

Szívesen megosztanád te is kedvenc receptedet? Küldd el egy jó minőségű fénykép kíséretében a nagyjuco@balkonada.hu email címre vagy töltsd fel Kertemből tálalva Facebook csoportunkba és hamarosan megjelenítem itt a blogon.
Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek eljussanak hozzád!

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük