Mit számít a szép fű? Legyen inkább hóember a kertben!
Örök dilemma a kerttulajdonosok körében, hogy télen mit kell tenni a fűvel, hogyan tudjuk megóvni a gyepet a károsodástól. Egyes vélekedések szerint vétek télen a fűre lépni, mert azzal veszélyeztetjük a következő év tökéletes fűszőnyegét. Olvasónk is állást foglaltak a szép fű kontra hóember a kertben kérdésben. Álláspontjukban nagy szerepet kapott az érzelem, és egyértelműen győzött a józan ész, a csillogó gyermek szempárok és a hóember.
Szép fű kontra hóember a kertben
Sokunkat meglepett Molnár Gábor Éva, füvesasszony határozott kijelentése, hogy „új füvesítésnél SZIGORÚAN TILOS fűre lépni, a régiek esetében NEM AJÁNLOTT hóval borítottan használatba venni.”
Kíváncsi voltam az olvasók véleményére is, ezért szavazást indítottam a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportban. A végeredmény egyáltalán nem lepett meg, fölényesen (90%-10% arányban) győzött a hóember a fűvel szemben. Többen meg is indokolták döntésüket.
Vadady Mária: „Akinek családja van egyértelműen a hóembert választja. Azt akkor kell csinálni amikor van hó és van kivel örülni annak amikor végre esik! Soha vissza nem térő alkalom, a füvet meg rendbe lehet hozni később is, főleg hogy vannak rá szerek.🙂A kert értünk van és nem csak azért hogy fotókon gyönyörködjünk benne. A gyerekek felnőnek, kiröppennek, a hóember építések pedig életre szóló közös élményeket adnak. Nincs az a szép gyep ami ezeket pótolná.”
Széllné Baji Gabriella: „Azt a nevetéssel teli hóember építést még 20 év múlva is emlegetni fogja a család. Boldog emlék lesz.”
Sinka Erika: ” Én a nagyobbik fiammal (!) tavaly decemberben készítettem hóembert, azóta is azon röhögünk! Klassz élmény volt! Ja! 22 Éves! „
Takács Ildikó: „Hóember és gyep…ha elég sok hó van, nem lesz baja. Nálunk minden évben készül hóember, annak ellenére, hogy a fiúk már felnőttek. :)”
Fruhstuck Matilda: „Mindkettőnek megvan a varázsa, szóval kell ez is az is.”
Bartáné Tünde: „Gyepet választjuk.”
Kettős Tímea: „A füvet a kutya amúgy is tönkreteszi!
Legyen hóember a kertben!
Valahogy abban a pár napban, amikor egyáltalán esélyünk van hóembert építeni és örülhetünk a hóval borított kertnek, sosem jutott még eszembe, hogy kímélni kellene a füvet. És Éva kemény szavai után sem ez lesz az első gondolatom…
Sokkal inkább előjönnek a gyermekkori emlékek a hóban futkosásról, a hógolyó csatákról és a sárgarépa orrú, szenes szemű hóemberekről. Felsejlenek azok a napok, amikor már felnőttként a napi gondokat félretéve ismét gyermekké váltunk és önfeledten görgettük a hólabdákat, hogy összeálljanak a nagy művé.
Az együtt töltött, boldog, szempár-csillogtató pillanatokról kár lenne lemondani azért, hogy nyáron szép füvünk legyen. A fű az én szememben egyik évszakban sem egy érinthetetlen dísztárgy, amit csak a külsőségek miatt gondozunk. A fű, ahogy a kert többi része is értünk van, a mi kikapcsolódásunkat, jó közérzetünket szolgálja. És hogy lehetne jó a közérzet, ha bármiben is korlátozva vagyunk?
Sosem felejtem Sydney parkjainak tábláit a „Fűre lépni szabad” felirattal. Számomra ez az igazi szabadság. És az az igazi fű, amiben nyugodtan lehet hancúrozni vagy épp hóembert építeni.