Muskátlit minden erkélyre!

Amikor elkezdem tervezni a balkonom adott évi kinézetét és kitalálni, milyen növények legyenek az uralkodók, mindig arra jutok, hogy a muskátlikról nem vagyok hajlandó lemondani. Nemcsak azért, mert évről évre teleltetem és szaporítom őket. Nagyon hálásak. Remélem, hogy olvasónk csodálatos fotói és tanácsai hozzájárulnak ahhoz, hogy az idén ne maradjon erkély muskátli nélkül. Muskátlit minden erkélyre!

Muskátlit minden erkélyre!

Muskátlit minden erkélyre!

Viczai Károlyné Vicuska az egyik legrégebbi olvasóm. Sajnos személyesen még soha nem találkoztunk, de évek óta mindig irigykedve nézem a patyolattiszta és virágoktól roskadozó erkélyét. Most elárulta, mitől olyan szépek a muskátlijai a szezonban, azaz fél éven át.

Talán többeknek is hasznosak lehetnek a 10 év alatt kitapasztalt tanácsaim. Az erkélyem 7. emeleti, nyugati fekvésű, így napnyugtáig tűzi a nap a virágokat. Délután kettőtől az ablakokat éri, fél négytől az erkélyt.

A több év tapasztalata, csak a muskátli viseli el ezt a tűző napot nálam a korláton. Az erkély belső részén vannak más virágok is, de ott is ki kellett tapasztalni melyikek bírják ezt a meleget.

Ha nagyon nagy kánikula van, akkor a muskátli silányabb virágzásán meglátszik, de a levélzete akkor is nagyon szép.

Mindig speciális muskátli földbe ültetem őket és nem keverem mással, mert ezt mindent tartalmaz, ami a muskátlinak kell. A muskátlikat megbízható helyen, kertészetben veszem.

A tápozást saját módszer szerint csinálom. Minden második locsolásnál teszek a vízbe. Öt liter vízhez egy kupakkal öntök. Régebben egy német tápot használtam, de 2018-ban áttértem a Wolldüngerhez. Ez szintén német, de olcsóbb mint, amit előzőleg használtam.

A locsolás sűrűsége nálam elég volt másnaponta. Mindig néztem a föld vizességét is, mert a muskátli nem szereti a túl sok vizet sem.

Valószínű azért is elég nálam a ritkább locsolás, mert agyaggranulátumot is teszek a föld tetejére. Azért tettem rá, mert még amikor kicsik a virágok tavasszal – a szél telefújta mindig földdel az erkélyemet, illetve az ablakokban az eső is az ablakra verte a földet. De arra is jó lett, hogy nem száradt ki a föld olyan hamar.

Agyaggranulátumot több minőségben lehet kapni. Van kicsit silányabb, ami kicsit földesebb és van dísz granulátum is, az egy kicsit vöröses színű és tisztább. Az első nem olyan feltűnő. A fotón a díszgranulátum van.

A képek hat különböző évben, eltérő hónapokban készültek júniustól decemberig.

2012. augusztus 26. Felső sorban bukó muskátli van – az alsóba futómuskátlit tettem.

2014. június 19. Itt csak a felső sorban van muskátli, bokros de nem paraszt muskátli. No ebben az évben kísérleteztem, alulra nem muskátlit tettem, a tűző nap ki is égette.

2015. szeptember 13. Itt is felül állómuskátli, alul futómuskátli van. A nagy melegtől kevesebb a virág rajta.

2016. augusztus 8. Fent bukó és közte petúnia van, lent futómuskátli.

2017 július 5. Itt mind két sorban bukó muskátli van.

2018 október 21. Szintén mind két sorban bukó muskátli van. Októberben lett ilyen szép, előtte a melegben alig volt virág rajta. Lásd a következő képet.

Ez szeptember 6.-i kép

2018. október 21.

2017 december 3. Ilyen is volt, nekem nagyon tetszik.

2018 május 14. Ezt a képet a ládák miatt tettem fel. Nekem 270 cm hosszú az erkély rácsom, két sorban vannak a virágok. Fent 5 db 50 cm-es fehér műanyag láda van és két tő muskátli van a ládákban. Alul 4 db 60 cm-es láda van és 3 tő muskátli van bennük.

Egy kicsit hosszúra sikeredett a tanácsom, talán nem lesz baj.”

Nagyon köszönjük Vicuskának a tanácsokat!

Annyit még hozzátennék, hogy a muskátli az egyik legolcsóbb virág. Vicuska minden évben új töveket vásárol, de akinek van megfelelő helye hozzá, akár át is teleltetheti egyszerűen.

De szép is lenne, ha minél többen rákapnának a muskátlira és nem maradna egyetlen erkély sem muskátli nélkül!

Muskátli gondozása hónapról holnapra – videó

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük