Marikánál a kerítés leanderből van
Mediterrán országokban járva gyakran elcsodálkozunk azon, hogy utak mentén milyen szépen virítanak a leanderek. Sőt az sem ritka, hogy a családi házaknál a kerítés is leanderből van. Marika budapesti kertjében nyaranta több mint száz leander illatozik, egy részük a kerítés szerepét is betölti.
Kerítés leanderből
Mielőtt nagyon belelkesednél, rögtön leszögezem, hogy a mi éghajlati viszonyainkon csak is nyáron lehet leanderből a kerítés. A fagyérzékeny növényt télre fagymentes helyre kell menekíteni teleltetésre.
De nézzük Marika csodálatos leandereit és a hozzájuk fűződő viszonyát!
Az én kertem speciális klímával rendelkezik. Egy hat házból álló, összefüggő hőhíd 5. tagja vagyunk, így a kertben külön mikroklíma alakult ki. Ez azt jelenti, hogy télen is és nyáron is pár fokkal melegebb van, mint máshol az utcában. Ha nyáron belocsolom a növényeimet, akkor a napi napsütéses óráknak köszönhetően egy páraréteg képződik a kert felett és ezt a leanderek nagyon szeretik. Ha nem is tengeri levegő, de páradús.
Talán a gyökereknél kezdeném, hogyan is szerettem meg a leandereket. Az anyai nagymamámnak volt két növénye egy dupla fehér és egy dupla bordó. Ilyett azóta sem találtam sehol, majdnem fekete volt és illatos.
Nem csinált velük semmit, ősszel levitte őket a borospincébe, ahol tök sötétben, víz nélkül teleltek. Tavasszal amikor felhozta őket, nem tett velük semmit, sem át nem ültette, sem nem locsolta. Néha, ha eszébe jutott löttyintett rá egy kis vizet és annyi volt. Az a két virág majd megszakadt a nyílásban. Tavasztól őszig virított, és olyan illata volt, hogy sosem felejtem el. Miután minden nyarat ott töltöttem, volt időm beléjük szeretni.
Kb. 20 évvel ezelőtt vettem meg az első saját leanderemet, egy dupla sárga Luteum Plenumot, amit én csak Bézsnek hívok. Azt mindig tavasszal kiültettem a kertbe, csodaszép volt, de sosem virágzott. Ősszel felvettem, cserépbe tettem és teleltettem. Ez így ment 8 évig.
Aztán az internet segítségével bekerültem egy leanderes csoportba, ahol elmesélték nekem, hogy azért nem virágzik, mert rosszul tartom. Ha kiültetem minden évben előbb gyökérre gyúr, és mire virágot hozna, be kell vinnem, mert sajnos nem mediterrán országban élünk.
Nálunk a fagyok miatt teleltetni kell, ellentétben a mediterrán országokkal, ahol az autópálya mellett vadon teremnek, szinte óriási fák. Ott minden metszés és különösebb gondozás nélkül is remekül elélnek talpig virágban, hiszen a tenger párája pótolja a nedvességet, amit a talajból kellene felvennie. Az ottani leandereknek sokkal nagyobb gyökerük van, akár több méteres is, mert a mélyen lévő talajvizet csak így tudják felvenni.
A csoportban aztán a nálam sokkal régebben 30-40 éve leanderező társaktól sok-sok mindent megtanultam, amit ezúton is, innen is megköszönök. Nélkülük nem ment volna❤.
Többek között ráébredtem arra, hogy mennyiféle fajta leander létezik, és beleszerettem újra a növénybe, melyet gyűjteni kezdtem. Válogatás nélkül. Egészen addig, míg el nem értem a 160 db-ot. Akkor megálltam, mert figyelmeztettek, hogy ezek nőnek is, és akkor kétszer akkora kertre lesz szükségem.
Így leredukáltam az állományt 100-ra, ez az alapkészlet, ezek közül nehezen tudnék megválni bármelyiktől is. A szomszéd felől két sorba rakott leander sorfal adja a kerítést. Hátuk állnak a magasabb növésűek, elöl az alacsonyabbak. Így szinte egy sűrű sövényt alkotnak. Rengeteg gondozást igényelnek, de megéri.
Millió szeretet, beszélgetés, személyes kontaktus mindegyikkel, külön, név szerint. Reggel felkelek az első dolgom az, hogy pizsamában kiszaladok hozzájuk és megkérdezem Tőlük, hogy aludtak? Megnézem melyik hozott új virágot az éjszaka, hogy meglepjen reggel a friss nyílással.
Az elszáradt virágokat leszedegetem, és közben elbeszélgetek velük a napi dolgokról. A Berry kutyám a sarkamban mindenre figyel, és mindent ért.
Ez az egy óra a nap fénypontja, ebből töltekezem fel az egész napi munkára. A virágaim nélkül fél ember lennék. A bársonyos szirmok, a szivárvány minden színében játszó árnyalatok, és az illatok szívemnek, lelkemnek balzsamos gyógyírt, örömöt adnak.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy nevelhetem őket kedvemre. Családtagok ők, akikkel mindent megbeszélek, a szeretettől a virágzásig. Az égi kertésszel is minden nap egyezkedem, hogy az égből segítsen ápolni a kertemet.”
Nagyon köszönöm a csodálatos fotókat és a történetet!
