Fűszeres rizzsel töltött tökvirág

Fűszeres rizzsel töltött tökvirág említésekor egyáltalán nem zöldségeket beszélek. Ahogy a cukkininek, úgy a töknek is ehető, sőt kifejezetten finom a virága. Akár hússal, akár vegetáriánus módon készítjük, nem fogunk csalódást okozni vele a családnak.

Fűszeres rizzsel töltött tökvirág

Mint az egyre bővülő létszámú Kertemből tálalva – házias receptek Facebook csoportunkból kiderült egyre többen használják az ehető virágokat a konyhában. Ennek most nagy divatja van.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem minden növény virága és bogyója ehető. Vannak, amiknek egyszerűen csak nem kellemes az ízük, de bizony vannak olyanok is, amelyek komoly mérgezést okozhatnak. Mielőtt valamilyen újfajta növényt vagy növényi részt megennénk,  vagy feltálalnánk a családnak győződjünk meg róla, hogy valóban fogyasztható-e.

A fotón fűszeres rizzsel töltött tökvirág látható, amit Kovács Katalin készített és természetesen az elkészítés módja sem maradt titokban előttünk.

„Reggel leszedtem a virágokat, kivettem óvatosan a bibéjüket. Átöblítettem és félretettem a virágokat. Vízben kifőztem egy kevés rizst. Egy közepes hagymát megdinszteltem a rizshez kevertem. Majd még egy téliszalámis tömlős sajttal (persze használhatunk natúr is!), sóval, borssal ízesítettem. A fűszeres rizst óvatosan a virágba töltöttem. A végét behajtottam. Kevés vízben, kb. 15 perc alatt megpároltam és már kész is volt. Fokhagymás tejfölt és sült krumplit adtam mellé.”

Szeles Olga: „Én kirántom a tökvirágokat.”

Úry Erzsébet: „Jó fűszeres sörtésztában kirántva nagyon finom, mire én is ennék….már nincs!😩”

Nagyon köszönöm az ötleteket az olvasóknak!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük