Így lett a gazos pusztaságból álomkert saját kezűleg
Az álomkert mindenki számára mást jelent, egy szubjektív kategória. Igen nagy szerencse kell ahhoz egy ilyen az ember ölébe pottyanjon. Sőt nem elég álmodozni róla. Vannak akik nem is teszik, inkább erejükön felül is küzdenek azért, hogy megteremtsék maguknak. Aztán ennek nagyobb lesz az értéke is. A kevés pénzből, sok saját kézi munkával és verejtékkel kialakított kertben benne van az ott lakók szíve-lelke és ezt a külső szem is észreveszi. Pont egy ilyen olvasói kertet hoztam, megnézheted, hogy lett a gazos pusztaságból álomkert saját kezűleg.
Így lett a gazos pusztaságból álomkert saját kezűleg
Szórád K Éva olvasónk vallott a kétkezi munkával kialakított gyönyörű kertjükről.
Azért vagyok büszke a kertemre, mert egy gazos pusztaság volt 12 éve. A tervezéstől a földmunkák, ültetés, mind az én kreálmányom, pedig panelból költöztem ide, tapasztalat, gyakorlat nélkül.
Sok pénzből is lehet, sőt. Ezek szinte a legolcsóbb növények, ha kicsit depis voltam, vettem 1-2 növénykét, születésnapra, anyák napjára, stb is gyökerest kértem.
Nem olyan nagy a kert, próbáltam mozgalmasabbá tenni kis beugrókkal. Nem költöttem rá milliókat. Inkább rengeteg munka, na meg az idő.
A férjem készítette a fehér padot, madáretetőket. A követ én választottam, a lerakásnál segédkeztem.
A kerttervezést, ami végül is egy folyamat, a földmunka, ültetés füvesítés stb. volt az én feladatom.
Gratulálok Szórád K Évának és nagyon sok örömöt kívánok a csodás kerthez!