A kapucíner szelet az egyik személyes kedvencem. Az a nagyszerű ebben a süteményben, hogy nem csak mutatós, és isteni finom, de elkészítése is egyszerű. Nem túl édes, igazán kellemes ízvilágú, bármikor még kezdőknek is ajánlható. Itt a szuper kapucíner szelet receptje!

Tudom, hogy többféle kapucíner szelet létezik. Sokan azt mondják erre a receptre, hogy ez nem is viselheti a kapucíner nevet, mert nincs benne kávé. Ez igaz, ebben nincs kávé, ez a barna színe miatt kapta a kapucíner nevet.
A kapucíner szó kapucinus barátot jelent. Ennek a szerzetnek (a ferencesek egyik ágának) a tagjai sötétbarna csuhát viselnek. Barna ez a süti is, innen ered a neve. S ha már itt tartunk, a rend neve a köpenyük csuklyás fejrészére utal (olaszul capuccio = „csuklya”), innen ered a kapucsínó (capucinno) és a kapucni szavunknak is.
A receptet jó pár évvel ezelőtt egy kolléganőmtől kaptam, aki ezzel a névvel hozott nekünk egy kóstolót, így nálunk maradt ez a neve. Mindegy is, hogy hívjuk, hogy finom, az tagadhatatlan és ahhoz semmi kétség nem férhet.
Kapucíner szelet hozzávalói – közepes méretű tepsihez
Tésztához
- 4 tojás
- 4 evőkanál cukor
- 3 evőkanál liszt
- 1 csomag sütőpor
- 1 evőkanál kakaópor
- 3/4 dl olaj.
Krémhez
- 6 dl tej,
- egy csomag vanília puding,
- egy csomag csoki puding,
- 20 dkg margarin
- 15 dkg porcukor
Csokimázhoz
- 10 dkg étcsoki,
- 1 evőkanál étolaj
vagy
- 3 evőkanál kakaó,
- 3 evőkanál cukor,
- 4 evőkanál víz,
- 5 dkg vajat vagy margarin.
Elkészítése
Tészta
- 4 tojás fehérjét habbá verjük,
- 4 tojássárgáját a 4 kanál cukorral kikeverjük,
- a cukros tojássárgához hozzáadjuk a 3 kanál lisztet, amiben elkevertük sütőport,
- hozzáadjuk a kakaót és az olajat is,
- jól összedolgozzuk,
- 4 tojás felvert habját lazán hozzádolgozzuk,
- mint a piskótát sütjük.

Krém
- A pudingokat 3-3 dl tejben, cukor nélkül külön-külön megfőzzük, hagyjuk kihűlni,
- a 20 dkg margarinba elkeverjük a 15 dkg porcukrot, majd a hideg pudingokba vegyítjük,
- a kihűlt piskótára először a vaníliakrémet kenjük fel,
- majd ennek tetejére kerül a csokikrém,
- majd pedig erre tesszük fel a csokimázat.
Csokimáz
A kész csokiból készült csokimázhoz 10 dkg étcsokit olvasszunk fel egy kanál olajjal.
Főzhetjük is a csokimázat (mi ezt tettük): 3 evőkanál kakaót, 3 evőkanál cukorot és 4 evőkanál víz összefőzünk és 5 dkg vajat vagy margarint keverünk hozzá.
Nézd meg ezeket is!