Édenkert a betonrengetegben

Az olvasók közül szerintem többen megtapasztalták már, hogy legyen bármilyen nagy is a kertészkedésre használható földterület, egy idő után kicsinek tűnt. Így van ezzel Vadady Mária is, aki Budapest XIII. kerületében a saját terasza mellett zöldséges kertet is kialakított. Egyetlen kívánsága van: „Istenem, tavaszonként adj nekem mértékletességet!” Mária képpek is mesélt arról, milyen az édenkert a betonrengetegben.

Édenkert a betonrengetegben

Édenkert a betonrengetegben

„A reggel a legszebb a teraszon.

Édenkert a betonrengetegben

Budapest  XIII.kerületében,  Angyalföldön lakom, itt van a 20 nm-es terasz, ami persze elejétől kicsinek bizonyult, illetve ahhoz hogy a környéke is szép legyen, bizony tenni kellett. Sokat.

A XIII. kerületben még az átkosban is nyaranta megrendezték a kerületi kertversenyt, ahová a szomszédasszonnyal rendszeresen beneveztünk és mindig nyertünk is 1.-2. helyezést. A meglévő növényeim, szerszámaim közül több még abból az időből származik, mint nyeremény. Aztán jó pár évig nem volt verseny és 3 éve véletlenül megláttam, hogy ismét van. Kétszer beneveztem, kétszer megnyertem, aztán tavaly olyan korán írták ki, hogy lemaradtam róla.

Édenkert a betonrengetegben

A lakótelep szerencsés adottságú, azon belül a mi házunk különösen, mert gyakorlatilag ha kinézek a teraszon rengeteg zöldet látok, messze van a másik ház. Mivel a terasz mögött a játszóteret rég leszerelték, a nagy zöldekben hajléktalanok tárolták a szemetüket, sorra felnyírtuk, megszüntettük a dzsungeleket. Aztán ezek egyike helyén alakítottam ki a kis konyhakertemet is, mert rühelltem hogy nem lehet a piacon tisztességes paradicsomot kapni. Szerencsés vagyok, mert az önkormányzat zöldterületért felelős vezetőitől segítséget kaptam, hoztak az elején egy kis humuszt, felrotálták a kőkemény földet, kipótolták a sövényt, értékelik hogy itt egy mániákus zöldíti a körletet. Példamutatóan segítőkészek mindenben. Az igazsághoz tartozik hogy hál’ istennek mások is kertészkednek maguk előtt.

Négy emeletes a házunk, a földszinten lakások vannak, a lakásokhoz pedig a ház hátsó, a park felőli részén 20-20 nm-es terasz tartozik. Hivatalosan előkertnek hívják, de ennek semmi értelme, hisz hátul van és csak a lakásból közelíthető meg. A terasz közepét lekövezték, körben a kerítésen belül pedig vagy fél méter szélességben földsávot hagytak. Ebben tudnak nagyra nőni a bokrok, páfrányok, egyéb évelők.

Növények a betonrengetegben

Most a kertben ügyködöm a szabadidőmben a természetes módon való termesztést tanulgatva benne és időnként megpihenek a teraszon. Itt annak ellenére hogy a legnagyobb növényeim évelők tehát a keret adva van, azért minden évben másképp néz ki szinte minden. Tavasszal nagy bölcsen végiggondolom, hogy most aztán csak ezt veszek, meg azt, aztán a virágpiac aktuális választéka impulzusvásárlások sokaságával terheli meg gyenge akaratomat.

Csupa lila. A harangvirág vadon nőtt ki a játszótér egyik szemetese alatt. Gyanús volt, hogy nem gyom, de vagy 3 év eltelt mire megtudtam hogy mi az, mert a kertészek mindig lekaszálták. Most már a teraszon is vadon nő.


Bent is, kint is. Hat klemátiszt vettem, mire végre azt a lilát kaptam amibe eredetileg beleszerettem.

XXL méretű macska és begónia. Macskából elég egy is, de a begóniából jövőre kettőt veszek. Mármint abból a gyönyörű középsőből.

Emese ablaka alatt az illatozóak.

A mediterrán „lugaska”. Imádom.

Az én kis panelkertem.

Édenkert a betonrengetegben

A komposztból kikelt cukkini. Többet sose csinálok palántát.

Édenkert a betonrengetegben

Tavalyelőtt ellopták az utolsó, góliát méretűre nőtt karalábémat A beültetés „tudományosan” van megtervezve: körbe ültettem a koktélparadicsommal, ennek az állványzata „kerítést” ad, az apró paradicsom meg nagyon gyorsan érik, szinte kétszer szüretelek naponta, így nem hagyok túl sok érettet rajta. Ha valaki enni akar, vigyen! Belül vannak a nagy méretre növők, ezek színesek: noir, csudazöld, sárga, most ültettem azért pirosat is. Sokszor még én sem tudom hogy ezek mikor értek be. Egy helyen hagyok bejáratot, a teraszhoz legközelebb. Sokan vannak itthon a házból, rá szoktak szólni ha valaki nagyon szemlézik.”

Édenkert a betonrengetegben

Velem együtt gondolom most sokan megirigyelték ezt a csodás oázist Máriától. Tóth Erika olvasónk nagyon jól megfogalmazta a lényeget:

„Annyira odavagyok az ilyen „ősvadonért”. Egyszerűen imádom. Rendezett, szép és zegzugos… Igazi pihenőkert. El tudom képzelni, hogy a reggeli kávét itt iszom meg vagy kiülök egy jó könyvvel. Remek. Nekem nagyon bejön a stílusa. Az meg, hogy ez egy panelrengetegben van… le a kalappal. Példaértékű.”

Nagyon köszönjük Máriának a csodás fotókat!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük