Darálós keksz – retro sütemény a javából

A darálós keksz gyakori sütemény volt nálunk olyan ünnepekre, amikor nagy vendégség volt. A krémes süteményekkel ellentétben ez már napokkal előtt elkészülhetett és ha az ünnep alatt nem fogyott el, akkor sem volt gond, hisz sokáig elállt. Olvasónk most daráló nélkül is elkészítette és egyáltalán nem csalódott a speciális módszerrel készült süteményben.

darálós keksz

Darálós keksz recept

Hozzávalók

  • 15 dkg vaj,
  • 50 dkg finomliszt,
  • 20 dkg kristály cukor,
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna egy teáskanál citromlében elkeverve,
  • 1 citrom reszelt héja,
  • 2 evőkanál tejföl,
  • 1 egész tojás,
  • 2 evőkanál olaj.

Elkészítése

  • a hozzávalókat egy nagy robotgépben összedolgozzuk, kemény, törős tészta lesz belőle,
  • ez egy alap tészta, amit tetszés szerint ízesíthetünk, tehetünk bele például darált diót, kókuszt, kakaóport, őrölt mandulát,
  • annyi részre osztjuk, ahány féleképpen ízesíteni akarjuk,
  • mindenegyik részt a kívánt módon beízesítünk,
  • másnapig hűtőben pihentetjük,
  • a húsdaráló kekszfeltétjén ledaráljuk,
  • légkeveréses sütőben 175 fokon 13 perc alatt megsül,
  • a képen látható kekszeket olvasztott csokiba, majd mandulalisztbe mártottam.
  • Ebból 4 nagy gáztepsi lett.

Tipp: Ha többfélét készítesz, akkor a citromosból tegyél félre nyersen 4-5 darabot, és mikor a többit sütöd, minden tepsire tegyél egy darabot a világosból, akkor látod, hogy mikor jó.

Darálós keksz készítése húsdaráló nélkül

Márta Wolfnak nincs húsdarálója, így más módszert talált az elkészítéséhez. “Megcsináltam daráló nélkül. Vékony villával becsíkoztam sűrűn, és keresztbe is, hogy legyenek rajta kis rögök. Citromhéj helyett pedig apró kandírozott narancshéj van benne (nincs megbízható héjú citromom). Nagyon finom lett. Pont olyan ízű, mint amit már megszoktam. Fogok még csinálni, kakaósat is.”

darálós keksz

Nagyon köszönjük a receptet Farkas Ancsának és a kiegészítést Wolf Mártának!

Nézd meg ezeket is!

Szívesen megosztanád te is kedvenc receptedet? Küldd el egy jó minőségű fénykép kíséretében a nagyjuco@balkonada.hu email címre vagy töltsd fel Kertemből tálalva Facebook csoportunkba és hamarosan megjelenítem itt a blogon.
Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek eljussanak hozzád!

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Nagy Jucó

Nagy Jucó (Nagy Judit e.v.) vagyok virágos és utazós blogger, a virágosok marketinges jobb keze és a virágkultúra népszerűsítésének utazó nagykövete.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 4 =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás