Blog és hírlevél olvasók visszajelzései

Ismét összegyűlt egy csokorra való a Balkonada olvasók erőd adó visszajelzéseiből. Van köztük olyan, amit a Balkonada találkozó után és van, amit születésnapomra kaptam.

petúnia gondozása

Némelyik írás túlzásokat is tartalmaz a személyemre vonatkozó. Az olvasók nem ismernek engem, csak az írásaimon keresztül alakul ki egy kép rólam, ami sokkal színesebb, mint a valóság. Persze ez érthető is, hisz nem írok a minden napi nyűgeimről, bánataimról, szenvedéseimről. 

Általában pozítv dolgokat hozok szóba, hisz épp ez a célom, hogy szórakozatassak, adjak valamit, ami könnyít a mindennapokon. Ezekből mindig kimardanak a hibáim, gyengeségeim, szóval az ebből kialakított kép csak a valóság szebbik felét mutatja.

Ennek megfelelően megpróbálom én is helyén kezelni a blogra és a hírlevélre vonatkozó visszajelzéseket és nem hagyom, hogy elborítson a színes köd.

Blog és hírlevél olvasók visszajelzései

“Köszönöm, sok érdekes téma vár rám, nagyon ügyes vagy, örülök, hogy Rád találtam!    Üdv. Klárika”

“Kedves Jucó!
Fantasztikus Ember, Szakember, Barátnő, stb vagy, aki nem tud meglenni adás nélkül.
Adni, adni, – s tán néha köszönet, visszajelzés, viszont-öröm – ezek tesznek boldoggá.”
 
“Köszönöm és hálás vagyok Neked az önzetlenségedért, a sok-sok, hasznos,
szép és jó váratlanságok-ért, amikkel gyakorta megleped a Hozzád valahogyan kap-
csolódókat: virágokkal, tanácsokkal, fotókkal, ételreceptekkel, versekkel, – az Élettel.”
 
“Születésed napja adja az apropót, hogy csatlakozzam a köszöntőidhez: még nagyon
hosszú éveken át maradj ilyen csupaszív, aktív, tervekkel, tettekkel, és örömökkel is teli,
inspiráló, fáradhatatlan, igazi Nagyjucó, – sokunk örömére is.
Isten éltessen gazdag életedben nagyon sokáig!
Köszönettel, Molnárné Piroska”

“Nagyon jók a receptek és a tanácsok! Köszönöm!”

“Kedves Jucó! Én is sajnálom hogy nem tudunk személyesen találkozni. De minden hírt elolvasok és a virágokban is gyönyörködöm. A sok-sok recept is nagyon jó lehet sokat tanulni. Még egyszer köszönöm a fáradságot hogy megkapom. Nagyon jó egészséget és kellemes hétvégét kivánok!  ERZSI.”
 
“Kedves Jucó!
 
Isten éltessen még nagyon-nagyon sokáig, legyen egészséged és kedved továbbra is kényeztetni bennünket a honlapjaiddal!
Mindig örömmel olvasom és sokat tanulok is belőle!
Még egyszer sok boldogságot kívánok!
Borsosné Magdi.”

“Dehogy iratkozom le! nagyon élvezem…… Zsuzsanna”

“Köszönöm, nagyon hasznos tanácsokat kaptam….sok- sok köszönet”

“Szia, Te semmikor nem vagy sok!!:))) Inkább nagyszerű, kretaív, tehetséges, szeretetteljes………Puszi, Klára”

“Nagy Tünde: Kedves Jucó! Örömmel és szívesen iratkoztam fel a Youtoube csatornádra! Érdekes, tartalmas olvasnivalókat, tudnivalókat találok mindig írásaid között! Sőt, megosztom Facebook idővonalamon, és felhívom ismerőseim figyelmét is rá!”

“Illésné Nagy Mária: Örömmel iratkoztam fel a Youtube csatornádra, kedves Jucó! Kíváncsian várom az újdonságokat, mindig van igény a tartalmas, igényes információkra. Köszönöm… 😍”

Kedves Jucó!
Köszönöm a hírlevelet és a benne foglaltakat! Annyira aranyos ez az adventi kalendárium! Örömmel fogom nyitogatni. Mint egy gyerek! 🙂
Legyen szép napod!
Üdv:
Judit

Nagyon köszönöm a visszajelzéseket!

Itt tudsz feliratkozni a hírlevélre!

Köszönöm a megosztásokat!
  •  
  • 3
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 3
  •  

Nézd meg ezeket is!

Szívesen megosztanád te is kedvenc receptedet? Küldd el egy jó minőségű fénykép kíséretében a nagyjuco@balkonada.hu email címre vagy töltsd fel Kertemből tálalva Facebook csoportunkba és hamarosan megjelenítem itt a blogon.
Csatlakozz a Burjánzó balkonok és kertek Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos növénygondozási információról, érdekességről és feltehesd a kérdéseidet!

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy a növénygondozási információk és a receptek eljussanak hozzád!

Ne felejts el feliratkozni a videó csatornámra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük