Ősszel érő mérgező bogyók – ezeket ne edd meg!

Az ősszel termő bogyókról már készítettem egy bejegyzést, amiben ősszel érő mérgező és nem mérgező bogyókat egyaránt mutattam. Most viszont úgy éreztem, hogy a mérgező bogyók megérdemelnek egy külön bejegyzést. Ősszel teremnek azok a bogyók is, amelyek ugyan nagyon hasonlítanak a gyógyító, egészséges változatokra, mégis tilos a fogyasztásuk, mert kisebb vagy nagyobb mértékben mérgezőek.

Magyal fényes zöld levelei és piros bogyói

Vigyázat, mérgező! Ősszel érő mérgező bogyók

Ősszel érő mérgező bogyókból is igen széles a választék. Fontos megjegyezni, hogy ezek a bogyók csak akkor mérgezőeak, ha elfogyasztjuk őket. Félni nem kell tőlük, hisz ha csak a kertünkben állnak és nem eszünk belőlük, akkor semmiféle veszélyt nem jelentenek. Tehát semmiféle veszélyt nem jelentenek, nyugodtan ültethetjük ezeket is kertbe és garantáltan szép, színes színfoltjai leszenek az őszi kertnek.

Tűztövis

Hasonlít a homoktövishez, levelei azonban kerekdedebbek annál és nem olyan szürkék. Tele vannak vele az utcák, parkok, gyönyörűen sárgálik vagy vörösödik. Sövénynek is remek, mert nagyon sűrű, de ciántartalmú bogyói veszélyesek.

Sövénykerítés növényei

Magyal (Ilex)

Élénk színű bogyói a karácsonyi dekorációk kedvelt összetevőik, de enni nem szabad belőlük. Könnyű felismerni őket: levelei tojásdad alakúak, fényesek, az oldalukon tüskékkel.

Magyal fényes zöld levelei és piros bogyói

Fagyal

Kék bogyói a fekete bodzához hasonlóak, de vele szemben ezek főzve sem fogyaszthatóak, mert mérgezőek. Hegyes végű, ovális levelei egész évben sötétzöldek és fényesek maradnak.

ősszel érő mérgező bogyók: fagyal

Tiszafa

Mind a fenyőéhez hasonlító, de puha tapintású tűlevelei, mind piros termése, benne a fekete maggal rendkívül látványos, ám erősen mérgező.

tiszafa

Madárbirs

Levelei tojásdad vagy lándzsa alakúak. Bogyói aprók, pirosak vagy rózsaszínűek. Súlyos teüneteket okoz, ha sokat eszünk belelő. Ahogy a neve mutatja, a madarak igen is szeretik és számukra nem mérgező.

ősszel érő mérgező bogyók: madárbirs

Nadragulya

A nadragulya kék bogyói halálos mérget tartalmaznak. Tojás alakú, szürkészöld, körülbelül 15 cm hosszú, szőrös leveleiről és finoman szőrős száráról isemrhető fel.

ősszel érő mérgező bogyók: nadragulya

Narancseper

A zöld narancsra hasonlító narancsepernek ugyan az illata kellemes, de az íze egyáltalán nem az, még az állatok sem nagyon fogyasztják. Ráadásul erősen mérgező.

őszi termések, köztük narancseper

Szerintem az a legjobb, ha nem kísérletezel ismeretlen bogyókkal, mert akármilyen csalogatóak is, bizony azok lehetnek mérgezőek is. Csakis olyan boygókat egyél, amelyekről biztosan tudod, hogy fogyaszhatóak.

A gyerekeket pedig már kis korban meg kell tanítani arra, hogy semmilyen bogyót nem szabad a szájukba venni.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük