Lilaakác (Wisteria sinensis) gondozása – olvasói tanácsok a sok virágért

A lilaakác (Wisteria sinensis) gondozása roppant egyszerű, ahhoz azonban, hogy dúsan virágozzoon nem árt tisztában lenni egy egyszerű trükkel. Olvasónk most beavat abba a praktikába, amivel csodálatosan virágzó lilaakácát évek óta ápolja.

Lilaakác gondozása

A pillangósvirágúak családjába tartozó fásszárú, lombhullató lilaakác az egyik legnépszerűbb kerti kúszónövény. Dús és illatos virágzata már áprilisban megjelenik. Jól formálható, akár fává is alakítható, de általában csavarodó törzzsel és leomló virágágakkal ismerjük.

A Kínában őshonos lilaakác (Wisteria sinensis) nem kíván sok törődést, de dús virágú lombbal hálálja meg, ha évente pár órát rászánva babusgatjuk és a metszést sem hagyjuk ki.

Vadady Mária olvasónk elárulta, mitől olyan csodálatos az Ő lilaakáca.

Idén hihetetlen mennyiségű a virága a lilaakácunknak, de nem véletlenül! A Kertész kertjének egyik epizódjában Monty Don mutatta hogyan kell ezt szakszerűen csinálni, ezt követtem és lám!…🙂

Az elvirágzás után csinálom a radikális az alakító metszést. Most sok vastag ágat is le fogok fűrészelni, mert agyonnyomja a kerítést és az ez előtt levő madárbirs matuzsálemet.

Nemcsak tavasszal, hanem egész nyáron át virágzásra ösztönzöm az előtörő friss indákat. Ahogy nőnek, erősödnek, folyamatosan visszametszem, mindet 2-3 szemre. Így ezekből a szemekből virágfürtök lesznek időről-időre egész nyáron. Ez már nem olyan dús, hosszú fürtű virágzat, mint a tavaszi, de illatos, lila és szívet melengető.

Az utolsó metszés kb. szeptember, októberben van, a növekedési időszak vége előtt. Ezután már nem metszem, csak akkor vágok le róla indát ha valami rossz helyen nőtt, de ilyenkor már a tavaszi virágzásra készítem a drágát.

Kora tavasszal sem bántom, csak lesem, hogy mikor rügyezik. Figyelem, az előtörő rügyekből hogy növekednek a fürtök, aztán pedig élvezem az illatát, a látványt, nézem a körülötte szorgoskodó, repkedő gyűjtögetőket. Ilyenkor kap egy vödör Wuxalos vizet is, de egyébként mivel a gyökérzete fölött élő növényeket folyamatosan tápozom, így a lilaakác sem éhezik, szomjazik sosem.

Mindenki megáll előtte. A múltkor két agyprofesszor is, az egyik kérdi, b…meg mi ez, jó szaga van. A másik: b…meg mi volna, bodza!… Felröhögtem a bozót mögött. 🙂

Belül a sarokba van ültetve és onnan ágazik jobbra és balra. Ami kilóg lugasszerűen, az nem támaszkodik semmire. Gyakorlatilag ha az ágak megvastagodnak, nagyjából megtartják önmagukat. Amíg vékony az inda és esetleg „nem tudja”, hogy merre van az arra, addig lehet akár irányítani.