Karácsonyi kaktusz virágoztatása szentestére

Október elején ideje a tettek mezejére lépni, ha azt szeretnénk, hogy a téli ünnepekre a karácsonyi kaktusz is csúcsformáját hozza. A szabadban nyaraltatott kaktuszoknak most már a lakásban a helyük és el kell kezdeni babusgatásukat a karácsonyi virágba borulásukhoz.

Karácsonyi kaktusz virágoztatása szentestére

Karácsonyi kaktusz virágoztatása szentestére

A karácsonyi kaktusznak a bőséges virágzáshoz legelőször is nyugalmi időszakra van szüksége, ilyenkor csak mérsékletesen, 8-10 naponta öntözzük. Az ideális hely 14-16 fokos, világos, de nem napos. Nem szereti a helyváltoztatást, ezért már érdemes rögtön a végleges helyére helyezni.

A bimbók előbújásához – csakúgy, mint a mikulásvirágnál – legalább napi 12 órás sötétség szükséges. Könnyebben virágzásra bírhatjuk, ha takarással, pl. egy kartondobozzal elvonjuk tőle a fényt. Ezt a trükköt csak akkor tanácsos bevetni, ha november közepéig sem jelentek meg a bimbók, mert egyébként túl hamar bimbóba borul és az ünnepekre már el is virágzik a kis kedvencünk.

Bár a karácsonyi kaktusz általában azt szereti, ha kicsit nyirkos a földje, alatta semmiképp ne álljon víz. A bimbók megjelenéséig ne tápoldatozzuk és ritkán locsoljuk. A lágy vizet szereti, így az esővízért vagy a felforralt, majd szűrt vízért igen hálás lesz.

Szereti a párás levegőt, ezért érdemes időnként megspriccelni. Kavicságyra is tehetjük, de a felesleges vizet mindig távolítsuk el.

Miután megjelentek a bimbók, már nem szabad mozgatni (még megfordítani sem!), mert megzavarja a növényt és ledobja a bimbókat. Ekkor megindulhat a tápoldatozás és gyakrabban locsoljuk is, de kerüljük a túlöntözést.

Ha minden tanácsot megfogadtál, jó esélyed van arra, hogy szentestére a Te karácsonyi kaktuszod is virágba boruljon és hetekig ontsa gyönyörű virágait.

Sok sikert kívánok!

Itt többet is megtudhatsz a karácsonyi kaktusz gondozásáról.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük