Ecetes rántott hal, ahogy a Szigetközben készül

Az ecetes rántott hal a Szigetköz jellegzetes étele. A fűszeres, ecetes, vöröshagymás lében úszkáló pontypatkóknak jót tesz az idő. Legalább egy nap kell ahhoz, hogy a lé alaposan átjárja a halhúst és a legjobb élvezeti élményt nyújtsa. Ha több napig áll a lében, akkor a benne lévő nagyon vékony szálkák is „eltűnnek”.

Ecetes rántott hal pontyból

Ecetes rántott hal receptje

Az ecetes hal friss, házi kenyérrel a legfinomabb, de adhatunk mellé krumplipürét vagy burgonya salátát is. Hagyományosan pontyból készül, bármilyen más keményhúsú folyami hal használható hozzá.

Hozzávalók

Rántott halhoz:

  • 2 kg ponty,
  • 30 dkg liszt,
  • 4 db tojás,
  • 30 dkg zsemlemorzsa,
  • 5 dl étolaj.

Salátaléhez:

  • 6 evőkanál 20%-os ételecet,
  • 6 evőkanál cukor,
  • 1 liter víz,
  • szegfűbors ízlés szerint,
  • 3 db babérlevél,
  • 1 evőkanál só,
  • 4 nagy fej vöröshagyma

Ecetes rántott hal elkészítése

  • A felszeletelt pontypatkókat besózzuk, pár percig állni hagyjuk,
  • a halszeleteket bepanírozzuk (lisztbe, tojásba, majd a zsemlemorzsába forgatjuk,
  • bő olajban kisütjük a halszerteket,
  • a hagymákatt felkarikázzuk,
  • egy nagy jénai tálba rétegezve berakjuk a rántott halakat és hagymakarikákat,
  • a lé hozzávalóiból ecetes-sós-cukros salátalevet készítünk, belerakjuk a szegfűborsot és babérleveleket is, majd felforraljuk,
  • a halat leöntjük a forró lével,
  • lefedve legalább egy napig érleljük, hogy jól átjárja a halat.

Tipp: az ecetes hal több napig eláll, ha több napig áll a lében, akkor a nagyon vékony szálkák”eltűnnek”.

Nagyon köszönjük a szuper receptet Bedi Istvánnénak!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük