Csirkés rizses hús gazdagon

Csirkés rizses hús recepetet kaptunk Ujvári-Kordics Veronikától, ami gyorsan, egyszerűen elkészíthető és ráadásul finom is. Hozzávalók terén azért ne szimplán csak a csirkében és a rizsban gondolkodj. Ezzel sokkal tartalmasabb, ízgazdagabb étel. Mondhatjuk ez csirkés rizses hús gazdagon.

csirkés rizses hús gazdagon

„Nagyon egyszerű elkészíteni és az ízélmény valami egészen fantasztikus. Elkészítési idők kb.45 perc. – mondja Veronika.

Hozzávalók 8 főre

  • 40 dkg filézett felső csirkecomb vagy mell,
  • egy kevés olaj vagy zsír,
  • 1 evőkanál méz,
  • 1 db kaliforniai paprika,
  • 20 dkg gomba,
  • 25 dkg rizs,
  • 20 dkg zöldborsó,
  • 3-4 dl víz,
  • 1 fej nagy – vagy két kisebb – vöröshagyma,
  • 1 csapott evőkanál curry por,
  • 2 gerezd fokhagyma,
  • 2 evőkanál szójaszósz,
  • ízlés szerint só,
  • ízlés szerint frissen őrölt tarka bors,
  • ízlés szerint chili.

Csirkés rizses hús gazdagon elkészítése

  • a rizst a zöldborsóval megpárolom,
  • majd felöntöm a vízzel,
  • közben a csirkecombot vagy mellett vékony csíkokra vágom,
  • sózom, borsozom,
  • majd felforrósított serpenyőben, tetszőleges zsiradékon, a mézzel együtt aranysárgára pirítom és tányérra szedem,
  • a visszamaradt zsiradékra dobom a vékony félkarikára vágott hagymát,
  • fedő alatt megpárolom,
  • majd hozzáadom a felaprított paprikát, a szeletelt gombát,
  • megpirítom,
  • végül mehet bele a zúzott fokhagyma, a curry, a chili,
  • ezzel már csak összeforgatom és le is veszem a tűzhelyről,
  • a hagymás ragut összekeverem a párolt rizses zöldborsóval, a pirított csirkemellel, hozzáadom a szójaszószt, összeforgatom és forrón kínálom.

Nagyon köszönjük a kitűnő receptet Ujvári-Kordics Veronikának!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük