Vesszőből font kerítés ejti ámulatba a turistákat

A vesszőből font kerítés igen hangulatos és olcsó megoldás a kert bekerítésére vagy egyes részeinek elválasztására. Olvasónk Budapestről Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe költözve valósította meg az álmát. A rekettyebokor és a gyalog akác vesszőiből font kerítésük rendre elbűvöli a turistákat.

vesszőből fon kerítés

Vesszőből font kerítés ejti ámulatba a turistákat

Oszkár És Ágnes mesélt arról, hogy a fővárosi lét után hogyan alakították ki a kertjüket saját kétkezi munkájukkal.

22 évvel ezelőtt leköltöztem Budapestről Szabolcsba. Megvettem a falu főutcájában egy hatalmas telket, ami üres volt és kb. 3 méteres gaz volt rajta. Ide építettem a házunkat.

Bizony most értünk el oda, hogy egy kicsit fel lélegezhetünk. Mert ég és föld a különbség a 22 évvel ezelőtti és a mostani állapot között. A föld, a természet, a virágok és az állatok szeretete nélkül ez nem ment volna. Mikor megpihenünk megkérdezzük, hogy ezt mind mi alkottuk?

Igen! Rengeteg munkával, kitartással és szeretettel végeztünk mindent, hogy a környezetünk minél szebb legyen és a családunk vagy akik betérnek hozzánk jól érezzék magukat ebben a környezetben.

Az én kertembe pl. a férjem készítette a kiülőt és később az én ötletemre körbefonta. A kerítésünket a férjem fonta vesszőből az egész utcai frontot.

A növényekből, ha nem tudok sokat venni, amelyiket lehet csak leszúrom és így lesz belőle több. Kevés pénzből élünk, de kreatívak vagyunk és ha van egy ügyes férjünk az egy: FŐNYEREMÉNY!😊🌼🌸🌺🌹

A kerítésekhez rekettye bokor és gyalog akác vesszőjét használja fonásra a párom. Szerintem nagyon mutatós. Turisták már többször lefotózták, aminek mi nagyon örültünk. Hiszen ez egy pozitív visszajelzés volt.😊

Nagyon köszönöm a beszámolót és a fotókat Oszkárnak És Ágnesnek!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük