Tartalmas, finom és friss saláták nyárra

A nagy nyári melegekben egyre inkább vágyunk a könnyebb ételekre, a friss zöldségekre, gyümölcsökre. Hogy elkerüljük az evést követő nehéz has érzést, válasszunk inkább a saláták közül. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak köretnek vagy köret mellé fogyaszthatunk salátákat, hanem főétkezésként is, hiszen készíthetünk olyan salátát, ami tartalmas és az elfogyasztása után nem maradunk éhesek. A következőkben mutatunk pár tippet, hogy ne legyenek unalmasak a saláták!

friss nyári saláta tálban sok gyümölccsel

Mi kerüljön bele?

Gyakorlatilag bármi, a lényeg az ízek harmóniája és egysége. Ha szeretnénk valóban jóllakni, akkor tegyünk bele húst, halat, vagy főtt tojást. Elég egy kis pirított csirkemell vagy lazac, akár tonhal és máris adtunk egy kis fehérjét az ételünkhöz. Aki éppen szénhidrátot kíván, nyugodtan tegyen bele tésztát, bulgurt vagy burgonyát, de remek megoldás lehet a csicseriborsó és a lencse is. A saláta alapját képező zöldségek tekintetében is széles a választék. A jégsaláta, madársaláta jó alapok, de például bébispenót vagy káposzta is képezheti a saláta alapját. Ezekre persze mehet az uborka, paradicsom, retek, de akár a párolt brokkoli vagy a kelbimbó is jó választás.

És persze nemcsak zöldségeket tehetünk a salátába, hanem gyümölcsöket is. Az alma például rendkívül finom és jól passzol a zellerhez, de a körte is kiváló ízt adhat a saláta alapnak valamilyen különleges sajttal. Manapság például nagyon felkapott és ízletes megoldás az eper rukkolával, vagy párolt spárgával társítva.

A salátánkat feldobhatjuk különféle magvakkal, dióval, tökmaggal, lenmaggal, chia maggal. Ezek mind-mind egészséges, vitaminban, ásványi anyagban gazdag hozzávalók lehetnek.

De valójában a saláta sava-borsa maga az öntet, amely kiemeli az ízeket és létrehozza azok harmóniáját. Lássuk, milyen önteteket készíthetünk gyorsan és egyszerűen!

Salátaöntetek

A leginkább ismert olivaolaj, só, bors és esetleg egy kis citromlé keveréke kiváló hűsítő és könnyed öntet a salátákra. Ma már balzsamecet is többféle ízben kapható, az eprestől egészen a füge ízesítésűig, de az almaecet is egy kellemesen pikáns megoldás, ami nem utolsó sorban az emésztésünkre is jótékonyan hat. És persze ott vannak még az ugyan nem túl egészséges, de annál finomabb majonéz alapú öntetek is. Diéta esetén a majonézt helyettesíthetjük joghurttal. Ha szeretnénk a vendégeinket elkápráztatni, akkor készítsünk epres salátát, mákos öntettel – ez a variáció mind összetételében, mind pedig ízvilágában páratlan élményt nyújt!

Népszerű saláták, amikkel nem lőhetünk mellé!

Végezetül jöjjön két klasszikus, ám öntet és összetétel szempontjából is különleges saláta, amely minden alkalomra megállja a helyét.

A Waldorf saláta

A híres New York-i Waldorf Astoria Hotelben dolgozó Oscar Tchirky főpincér által először készített saláta a 19. század vége óta kétségtelenül nagyon kedvelt előétel, de a nyári szezonban sokan választják főételként is. A pikáns Waldorf salátában sokféle íz és textúra találkozik. Alapvető összetevői az alma, a zeller és a dió, amit majonézzel összekeverve kínálnak. A saláta sokféle változatban ismert, hiszen az összetevőket is sokféle módon variálhatják az éttermek. Az alma fajtája, íze, savassága befolyásolhatja a végeredményt, ugyanígy az is fontos szempont, hogy zellerszárból vagy zellergumóból készül-e a saláta, esetleg a kettő ötvözete teremt kellemes egyensúlyt. A saláta fontos elemét, a diót is sokféleképp adhatják az ételhez, lehet natúr, pirított vagy esetleg mézzel és fűszerekkel pirított dió is. Egyes szakácsok még különféle aszalványokat – leggyakrabban mazsolát – adnak hozzá, a majonézt pedig többnyire kis citromlével és kevés őrölt feketeborssal ízesítik.

waldorf saláta tányéron

A Cézár saláta

Sok ismert ember kedvenc étele a Cézár saláta, amelyet a legenda szerint az 1924-ben született Cardini testvéreknek köszönhetünk. A történet szerint tijuanai éttermükbe hatalmas vendégsereg érkezett és a konyhai készletek majdnem kifogytak, így a még fellelhető alapanyagokból készítették el az azóta híressé vált salátát. Bárhogy is történt, Caesare Cardini rájött arra, hogy a hidegen tálalt roppanós saláta, a szintén ropogós kruton, vagyis kenyérkocka, a gazdag aromájú parmezán és a savanykás, krémes szósz együtt kitűnő összhangra képes.

A klasszikus – eredeti állapotában kevés helyen fellelhető – Cézár saláta alapja a római saláta, amit pirított kenyérkockákkal és reszelt parmezánnal kevernek, ehhez gyengéden főtt tojás és egy könnyed öntet társul. Az eredeti öntetben csupán fokhagymás olívaolaj és lime-lé szerepel, de manapság már mustár, némi ecet vagy citromlé és Worcestershire szósz is található benne. A salátához gyakorta kínálnak pirított csirkehúst vagy garnélát. 

friss saláták egyik legkedveltebbje a cézár saláta tányéron

(X) A cikk megjelenését a groby.hu portál támogatta. Köszönöm a megkeresést és az együttműködést!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük