Leander gondozás évtizedes tapasztalatai az olvasótól

Talán emlékszel még Pribelszki Mária gyönyörű kertjére, ahol a kerítés is leanderből van. Marikának nemcsak gyönyörű a kertje, de szívesen megosztja mind azt a tudást, amit évtizedek alatt a leander gondozás terén megtapasztalt. A teleltetésről, a locsolásról, tápanyag utánpótlásról, metszésről épp úgy  elmondja tapasztalatait, mint a kártevők elleni hatásos védekezésről is. 

Leander gondozás évtizedes tapasztalatai

Leander gondozás évtizedes tapasztalatai

“A múltkori találkozónk alkalmából kértél, hogy írjam le, hogy az én leandereim mitől olyan szépek, mi a titkuk. Előre bocsájtom, hogy minden amit leírok, az a saját 10 éves tapasztalatom. Nincs kőbe vésve, mert még most is tanulok, tanítanak a növényeim, hogy mit szeretnek és mit nem. Pl. melyik fajta szeret egyedül lenni és melyik fajta viseli el a sövényben való tartást, ez évekre visszanyúló folyamat, és adja magát a növény, hogy hol érzi jól magát és hol nem.

Leander teleltetése

Tavasszal kihozom őket a teleltetőből, kb. április eleje-vége, az időjárástól függően ez évente változik. Sosem kapkodom el, mert a leanderek a teleltetőben nálam +10 fokon telelnek, fűtök is rájuk, őrlángon megy a konvektor, és fény is kapnak, mert ablakos a teleltető.

Havonta egyszer locsolok, kivétel ez alól a Barcelona, a Massif, a Chopin és a Gyöngy, ami szomjasabb fajta. Őket előre teszem, hogy gyakrabban tudjam figyelni és igény szerint locsolni. Szóval mindaddig nem hozom ki őket, ameddig a kinti éjszakai hőmérséklet is el nem éri a bentit, nehogy sokkot kapjanak.

A teleltetőben leáll a növény keringése télre, alszanak, és ha korábban kiviszem őket, akkor alvó állapotban nem képesek védekezni sem a kinti hőingadozás, sem a kártevők ellen és tönkremennek. A leanderek tartásához türelem kell, nagyon sok türelem minden szakaszban. Én télen is naponta tartok szemlét és vetek rájuk egy-egy gyógypillantást, nehogy valami kártevő felüsse a fejét, és minden nap, ahogy a hőmérő a 0 fok fölé emelkedik szellőztetek. Ennyi növény berakva egy 40 m2-es helyiségbe iszonyú párát termel és ha nem szellőztetnék, begombásodnának.

Szabadba szoktatás

Amikor már kikerültek, akkor kb. 1 hónapot adok nekik akklimatizálódásra, ami azt jelenti, hogy sem átültetni, sem metszeni, sem gyökér metszeni, sem tápozni nem kezdem el. Ezeket a műveleteket kb. május elején, közepén végzem, de ha olyan az időjárás, mint pl. tavaly is volt, hogy április 19-én még hó esett és fagy volt, akkor az egész műveletet kihagyom, nem kapnak sem friss földet, sem tápot, sem semmit, csak vizet és fényt, és ridegtartás van. Mégis tavaly is volt virágom. Sosincs két egyforma szezon , minden év más, más igények, más kártevők és így tovább.

Leander gondozás évtizedes tapasztalatai

Tápoldatozás

Részemről mindig a Compó által gyártott Meditrrane Langedüngezeit hosszúhatású tápgolyót használom, melyet úgy teszek rájuk, hogy kb. 5 cm-re leszedem a felső földréteget, rászórom a megfelelő mennyiségű tápot – ez cserépmérettől függően változik – betakarom egy réteg friss földdel kb. 5 cm és onnantól kezdve csak vizet kapnak.

A növény kiszolgálja magát, egyenletesen. Átültetéskor is ezt a sémát követem, hogy az új cserépbe is kb. 5 cm mélyen a cserép szélétől teszem bele a tápot és rá friss 5 cm-es földréteg kerül.

Leander metszése

Nálam a 12 literes vödör a plafon, annál nagyobb cserepet nem kapnak, mert nem férnek el a kertben. Ami ezt meghaladja veszem a speciális eszközömet, melyet régen az édesapám csinált az anyukámnak húsok szeletelésére és azzal gyökérmetszem minden oldalát és az alját is. Sőt van, amikor még a felső részét is körbevágom. Vigyázni kell azonban, hogy nehogy túl sokat vágjunk le a gyökérből, arányosan kell, hogy a koronáját ellássa megfelelő tápanyaggal és vízzel, szóval ez is egyedi, minden növény mást kíván. Ezt szigorúan csak tavasszal végezzük!

10 éves növényeim vannak általában, 2-3 évenként olyan szinten felkopaszodnak, hogy már csak a tetejűkön van virág és 2,5-3 méteresek, be tudok alájuk állni. Akkor tarra vágom, ami azt jelenti, hogy a cserép szélétől felfelé kb. 10 cm-re mindent levágok, és akkor 100 db 10 cm-es botom lesz cserépben.

De azért úgy osztom be, hogy a fele állományt vágom csak tarra, és a következő évben a másik felét, hogy minden szezonban legyen virágom. Ezt általában virágzások után, augusztus 20-a körül végzem, így a teleltetőben is könnyebben elférnek. Ha tarra van vágva, nem kell annyit locsolni télen sem, de kiszáradni sem szabad hagyni, mert akkor tavasszal nem hajt ki.

Ha nem tarra vágunk, akkor 2/3-os metszést alkalmazunk, ami 1-1 ág visszavágását jelenti, de akkor még marad rajta olyan ág, ami tuti virágzik a következő évben. Bár nálam a Barcelonám és a Papa Gambettám az élő példa, hogy 10 hónappal a 2016-os tarra vágás után komplett koronát és virágot is hozott.

Locsolás

Nálam 4 éve már automata locsolórendszer van, hiszen ennyi virágot egy napra sem lehet itt hagyni víz nélkül és akkor ki sem tehetném a házból a lábamat miattuk egy napra sem. S hogyan mennék le a tanyára?

Az automata locsolórendszer azt jelenti, hogy be vannak csövezve a virágszigetek és minden cserépben van egy locsolótüske 132 db van letelepítve. Az automata agya rá van kapcsolva a kerti csapra (spórolós, nyári locsolási tarifára, külön vízórával) és reggel 9.00-kor és este 19.00-kor locsol 15-15 percet. Így itt lehet hagyni egy hétig is őket.

Minden cserép alatt tányér van, pont ezért, hogy a vizet tartalékolja a napnak olyan szakaszára is, amikor 30-40 fok van árnyékban, és a táljából szépen fel tudja szívni napközben is a vizet és így a két locsolás közötti időszakot simán átvészeli. Nem utolsó sorban a tányér megvédi a cserepet attól, hogy alulról a csigák és egyéb élősködők beköltözzenek a lyukakon a cserepekbe. Véd attól, hogy ne rágják a gyökeret, és főleg ne vigyük be télire a teleltetőbe a kártevőket, ahol aztán bepetéznek és a következő tavasszal kikel egy újabb generáció belőlük.

Sosem felejtem egyszer nem volt tányér alattuk még az elején, és a 160 db cserepet egyenként kellett ősszel megtisztítanom a lyukakon keresztül mindenféle bogártól, fülbemászótól és egyébtől. Szóval akkor megfogadtam, hogy soha többet tányér nélkül nem maradnak, az is egy plusz védelem. A cserepek egyébként mindenhol borostyánban vannak, ami védi őket a nyári forróságban a felmelegedéstől, és nem fő meg a gyökér a tűző napon.

Kártevők elleni védekezés, permetezés

Nálam mindig koktélt kapnak a leanderek, legyen az lemosó, vagy egy bizonyos kártevő elleni permetezés, ugyanis megelőzés gyanánt nem specifikus kártevőre permetezek csak, hanem minden másra is.

A koktél receptje:

Rovarölő (Mospilán, Karate, Decis, Actara – váltásban, mert immunisak lesznek ezek a dögök egy idő után, és a permetszereket is váltogatni kell, nehogy hozzászokjanak.

Gombaölő: Vegesol RS, Cuproxat

Atkaölő: Veritmec, Flumite 200, Nissouron

Ezeket 10 liter vízben az előírt mennyiségben összekeverem, és Apa permetezővel lenyomja őket. Mindig teszek bele Wuxalt levétrágyának, és Nonitot + háziszappant tapadásfokozónak.

Levélsárgulás, levélhullás

A leander örökzöld növény, de természetes levélhullása neki is van, mint amikor nekünk a hajunk hullik. Kb. 3 évente koronát vált, ez természetes. A tömeges sárgulást a rendszertelen locsolás, és a tápanyaghiány okozza.

Nagyon köszönjük Máriának a hasznos tanácsokat!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

kettő + tizenöt =