Karácsony és a feng shui (fengsuj) kapcsolata

A feng shui (fengsuj) ősi kínai hagyomány, mely az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával segít az ember és a természet közötti összhang megvalósításában. A karácsony és a feng shui kapcsolatát ismerve az ünnep napjai is harmonikusabbá válhatnak. A cikkben arra is választ találsz, hova kerüljön a karácsonyfa ahhoz, hogy a számodra legfontosabb életterületet erősíthetsd az ünnepek alatt.

Karácsony és a fengsuj

Karácsony és a feng shui (fengsuj) kapcsolata

A színek emberi életre gyakorolt hatását már régóta ismerik. Bizonyított tény, hogy a színek befolyásolják fizikai, érzelmi és lelki állapotunkat. A természetes gyógymódok kedvelői körében is egyre népszerűbb a színterápia. A több mint ötezer éves térrendezési tudomány, a feng shui is kiemelt szerepet tulajdonít a színeknek.

A zöld a nyugalom és a harmónia színe, a vörös színnek pedig agresszió növelő hatása is van. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a vörös nem használható. Sok zöld alkalmazásával a vörös szín feszültsége csillapítható, a fehér és a szürke pedig tovább árnyalhatja a helyzetet.

A jól megválasztott, összeillő színek harmonikus összhatást keltenek. Nem mindegy azonban, hogy milyen környezetbe helyezzük el a karácsonyfát. Más stílusú és szín összeállítású fa illik egy ódon kastélyba, egy régi parasztházba, egy modern, minimál stílusú lakásba és megint más egy rózsaszínű gyermekszobába.

Karácsonyfa elhelyezése a feng shui elvei alapján

A fengsuj elveinek követése lehetőséget ad arra is, hogy az élet egyes területeit is erősítsük vagy épp gyengítsük. A karácsonyfa helyének és színének megválasztásával más-más célt érhetünk el.

Először is döntsd el, hogy az élet melyik területét szeretnéd erősíteni és annak megfelelően válaszd meg a karácsonyfa helyét. Mutatom is az egyes területeket.

Hírnév

A lakás déli része a hírnév területe. Színei a piros, a bordó, a sárga és az arany. Az ide helyezett karácsonyfa az újrakezdést, a kitűzött célok elérését, az elismeréseket segíti. Jól illik ide egy hagyományos stílusú karácsonyfa.

Szerelem, párkapcsolat

A dél-nyugatra állított piros és aranyszínekben pompázó karácsonyfa a szerelmi életet, a házasságot, a párkapcsolat minőségjavítását hivatott elősegíteni.

Egészség, család

A lakás keleti részén a kék és világos zöld színű karácsonyfa jó hatással van az egészség megőrzésére, a családtagokkal való kapcsolatok minőségi javítására.

Gazdagság

Dél-keletre kell állítani a fát, ha gazdagságot szeretnél bevonzani. A feng shuiban gazdagság alatt nem csak az anyagiakat, a pénzt értjük, van ennél egy sokkal fontosabb: a lelki gazdagság. Ennek színei szintén a kék és a zöld.

Segítők terület

Az egész éves segítségek, ajándékok megköszönéséhez és a következő évi támogatások és utazások elősegítéséhez a észak-nyugatra helyezett fémszínek, az arany, az ezüst és a fehér segíthetnek.

Alkotókészség, gyerekek

A gyermekekhez való viszony és a kreativitás  javítható a nyugatra helyezett karácsonyfával. A tökéletes hatás érdekében a fa legyen minél színesebb és minél több, a gyerekekkel közösen készített dísz kerüljön rá.

Karácsonykor is fontos, hogy azonosulni tudjunk a kialakított élettérrel, visszatükrözze, azt, amit képviselni, üzenni szeretnénk. A színek megválasztása, megfelelő kombinálása nagyban hozzájárul, ahhoz hogy szépnek, harmonikusnak lássuk a környezetet és jól érezzük magunk benne.

Bármilyen színt is válassz, ne feledd az ünnep lényegét. A karácsony nem a csillogásról, a magamutogatásról, a drága ajándékokról, a nagy zabálásokról szól.

Egy kis gyermeknek sem drága, a legtrendibb ajándékokra van szüksége. Sokkal inkább igaz szeretetre, odafigyelésre, biztonságra. Arra, hogy érezze a szülők feltétlen szeretetét, átélje a közösen eltöltött órák örömét. Megtapasztalja, hogy ez a nap valóban róla és neki szól.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük