Így óvd a méheket a kertben

A szorgos méhek a kertben is szívesen látott vendégek, hisz jórészt nekik köszönhetjük a zöldségeket és a gyümölcsöket. Sokan azonban puszta jóindulatból túlzásba viszik a dédelgetésüket és ezzel épp a pusztulásukhoz járulnak hozzá. Boros Tibor méhrajbefogó elmondja, mit és miért tegyünk, illetve miért káros a méhek cukros vízzel etetése.

méhek a kertben

Méhek a kertben – ezt tedd és ettől óvakodj

Nézzük Boros Tibor méhrajbefogó szakértő tanácsait mit tegyünk, hogy legyek méhek a kertben!

Egyre több helyen látom megosztásokban, hogy ha valaki talál a kertjében elfáradtnak tűnő méhecskét, azt azonnal etesse meg cukros vízzel. Hisz a méhészek is szirupoztatják őket. Kanálba kell tenni a kutyulékot, és ezzel megetetni a fullánkost.

Aki ettől erőre kap, és minden happy lesz. 😞 A helyzet viszont sajnos nem ilyen egyszerű. Először is ami fontos, az az, hogy a kristálycukor nem virág cukor! A méhész kizárólag ősszel, és kora tavasszal szirupoztat, steril körülmények között, megfelelő hőmérsékletű vízzel vegyített cukorral. Külön zárva a méh családokat, hogy véletlenül sem érintkezhessen egyik család méhecskéje a másikkal. Mivel minden családnak más az illata, így az egyik illatú leöli a másikat, mivel idegen betolakodónak tekinti.

Miért ne adjunk cukros vizet a méheknek?

Ezek után nézzük meg, mi fog történni a mi kihelyezett edénykénkben amibe szirupot teszünk ki az udvarunkra.

– Az édes vizű tálat megrohamozza mindenféle, fajta, illatú méh, akik egytől egyig sajátjuknak tekintik a talált kaját.

– Mivel sajátjuknak tekintik, elindul a harc, rengeteg méh elhullik.

– Mivel ennél a tálnál nem csak egy méhészet méhei röffennek össze, hanem 6 km-en belül megtalálható méhészek méhei is – mivel 6-km en belül gyűjtögetnek méhéjék -, így benne van az, hogy súlyos betegségeket adnak át egymásnak a nagy tolongás közepette. Amit a megkapott méh haza hurcol a kb 60-70 ezer társának, amitől ők is megbetegedhetnek.

– Ha enyhe betegséget hord haza, akkor a méhész a megfelelő gyógyszer segítségével meg tud gyógyítani.

– Ha mondjuk a méhek között egyre inkább elhatalmasodó költésrothadást viszi haza, akkor hivatalos körülmények között, (állatorvos, helyi jegyző) a komplett családot le kell kénezni, és elégetni szőröstől bőröstől, mivel fertőző. Családonként kb 50.000 Ft kár keletkezik, illetve az eszmei érték ami felbecsülhetetlen.

– A méhésztől a kipergetett mézet az átvevő bevizsgálja a helyszínen, megfelelő-e a méz víztartalma, kimutatható-e a mézben idegen anyag, pl kristálycukor. Ha igen, a méhésznek ugrott az egész évi munkája, mivel a mézet nem veszi át tőle senki.

Nagyon szépen megkérek minden kedves és nem kedves jó akarót, ne csináljatok még nagyobb bajt, mind ami jelenleg a földünkön élő méheket sújtja.

Bele értve minket méhészeket is, akik szintén vért izzadunk a vegyszerek miatt, a szemét okozta betegségek miatt, stb.

Mit tegyünk? Hogyan óvhatjuk a méheket a kertben?

Ami viszont szuper lenne, és segíteni tudnátok vele, az a minél több illatos virág ültetése, amiben megtalálják az ő kincsüket a nektárt.

Amitől a család szaporodhat, hisz minél több nektárt hordanak be a dolgozók, a királynő annál többet petézik.

Ha nincs nektár hordás, a petézés megáll, nem fejlődik a család.Rengeteget segíthettek a tiszta edényben kihelyezett tiszta vízzel. A vízen nincs tolongás, harc, mivel nem édes.

Ilyenkor rengeteg vízre van szükségük a méheknek. Az edénybe kavicsokat tesztek, amire rá tud szállni a méh, felöntitek vízzel, úgy hogy ne fulladjon bele.

Röviden ennyi a kérésem, de reggelig lehetne erről beszélni.

Ha megérdemel az irományom annyit hogy megoszd, minél kevesebb ember szirupoztasson, kérlek egy kattintással segítsd a méheket, és a méhészeket!

Ha esetleg méhraj jelenne meg, vagy darazsak lepnék el az othonotokat, 06707079811-es mobilszámon elértek. Szép napot nektek!

Nagyon köszönjük a hasznos tanácsokat Boros Tibornak!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük