Juhász Gyula: Karácsony felé vígszínházi videóval

Juhász Gyula Karácsony felé című verse mindig is közel állt a szívemhez. Eddig még sosem hallottam megzenésítve. A Vígszínház művészei most rendkívüli videót készítettek belőle. A zenekar az üres nézőtér előtt játszott, a színészek pedig otthonról, online énekelték fel a dalt. Szívfacsaró, ugyanakkor felemelő a végeredmény.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Karácsony felé a Vígszínház művészeinek előadásában

“Juhász Gyula megzenésített versével kíván a Vígszínház békés, boldog karácsonyi ünnepeket mindenkinek! A vers megzenésítéséért Mester Dávid felelt, a videóban 43 színművész mellett egy 33 fős zenekar is szerepel, melynek tagjai a Vígszínház előadásaiban közreműködő zenészek.
Videós stáb:

Huszti Adrienn

Fábián Krisztián

Orovecz István

Huszti Gábor

Paczolay Béla” – olvasható a Vígszínház Facebook oldalán. 

A Millennium évében, 1896. május 1-én tartotta első előadását Magyarország első magánszínháza és legnagyobb kőszínháza, a Vígszínház. Az osztrák Fellner és Helmer cég által tervezett neobarokk épület egy év alatt készült el.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük