Balkonada hírlevél feliratkozók véleménye

Balkonada hírlevél feliratkozók véleménye csak úgy, mint minden olvasói vélemény nagyon fontos számomra. Tudom, hogy ezekből nem lehet messzemenő következtetést levonni, de valamit még is jeleznek. A balkonada hírlevelekre érkezett olvasói köszönetekből válogattam a teljesség igénye nélkül.

 

Balkonada hírlevél feliratkozók véleménye

 

Tudom, hogy nem mindenki ír, aki elégedett, akinek tetszenek a hírlevelek. Ahogy azok sem, akik másra számítottak. Ez utóbbiak gondolom egyszerűen megnyomják a leiratkozom gombot, bár ilyen elég kevés van. Legfeljebb feliratkozva maradnak, mert szeretnek rendszeresen bosszankodni. Ők tudják!

Na de lássuk mit írtatok!

Balkonada hírlevél feliratkozók véleménye

“Kedves Jucó !
Köszönöm a sok szép és értékes küldeményedet. Sajnos a fák levelei nem csak sárgulnak, de hullanak is. A Budai hegyekben túrázgatva több fánál észrevettem, hogy alatta egész szőnyegszerűen terülnek szét a levelek, mintha már nagyon ősz lenne. Vannak fák, amelyeken már egész ritka a lombozat, persze a nagy hőség és a szárazság a ludas.  Az én balkonom délnyugati fekvésű és ráadásul loggia is, tehát elég zárt, ezért délutánra, mint egy forró katlan. Sajnos a virágaim is megszenvedik, pedig tetettem fel árnyékoló ponyvát is. Bízom benne, hogy jön végre egy kis enyhülés és ők is fellélegeznek.
Nagyon tisztelem a törődésedet és további sok sikert kívánva üdvözöllek, Eszter”

“Köszi, mindig felüdítők a cikkeid és csodádlatos képeid. A tanácsokról nem is beszélve, minden sorát elolvasom. Bocs, de nem mindig jelzek vissza, de ez nem azt jelenti, hogy átfutok rajta. Köszönöm még egyszer is.

Üdv.: Edit”
“Köszönöm az ötleteket és a szép képeket! Sokat meg is osztok közülük! – Tiborné”
“Köszönöm Jucó, szeretlek! Sok jó hasznos tanács, szép fotók ,történetek.

Én sajnos 1,5 éve vak lettem 61 évesen, így már egyedül nem tudok elmenni még a Füvészkertbe sem, pedig itt lakom. Foltokat, színeket látok. Azért van kb.100 cserép virágom az egy szobás lakásban, meg egy 10 éves bengáli cicám.  – Éva”

“Köszönöm az újdonságokat, élek egyik másikkal, jó ötletek. Bármikor nyugodtan zavarjál. Köszönöm – Erzsébet”

“Kedves Jucó!

Nagyon jó levél. Látszik az egész munkásságod. Köszi, brne Erzsike”

“Kedves Jucó!

Engem nem zavart, hogy kaptam hírlevelet az utazásról, azt is elolvastam:)
Ne is törődj vele, csak az hibázik aki dolgozik, tartja a mondás.
További szép napot: Gabi”
“Kedves Jucó! Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást. És én továbbra is örülök a hírlevélnek, mert jó tanácsok ötletek és gyönyörű virágok vannak benne. Sok olvasni való, sajnos én csak olvasgatom és gyönyörködöm a virágokban. Mert, csinálni már nem tudom az egészségem miatt. Kívánok sok kitartást sikert és nagyon jó egészséget. További szép hét végét és jó pihenést! Üdv. Elekné  ERZSI.”

Játék nyertes véleménye

“Jó reggelt kívánok! Köszönöm szépen a lehetőséget!😃 Nagyon boldog vagyok…nekünk vidékieknek különösen hatalmas élmény részt venni egy ilyen eseményen, programon. Az ember mint ha a paradicsomba menne. Olyan feltöltődést kap az ember, leírhatatlan. 2 évvel ezelőtt voltunk ott először, azóta minden évben várjuk eme színvonalas kiállítást.☺ Virághagymákat is vettünk ott, meg szukulenseket, szobanövényeket,thillandsiakat… Idehaza akárhányszor ránézek ezekre a növényekre, nem csak a virágok szépsége nyűgöz le, hanem eszembe jut maga a kiállítás is minden szépségével. Nem tudja az, aki nem megy el egy ilyenre, hogy mit veszít. Még egyszer nagyon köszönöm! Jó munkát,jó egészséget kívánok ! Üdvözlettel : Varga Péter

Verset is kaptam

“Drága JUCÓ!!!!
MINDENT NÉKED, MI JÓ!!! (ugyan kevés a borravaló)
JÓ a BALKOHNJOBB
De minket a “zseniséged hoz
Formában, mit is tegyünk sorjába?
Köszönöm a versedet!
Köszönöm az egyéniségedet!
Köszünöm, hogy LÉTEZEL!
S ezzel búcsúzom…
Na nem a zumba, hanem a “balkon együttes zúzda”
s mi a mix! ami előre visz???
Az öröm, amit Te tálalsz,
S a könny amit az élet…
Tibi”
Nagyon köszönöm a sok erőt adó véleményt és elnézést azoktól, akik kimaradtak a válogatásból!
Kedvet kaptál Te is a hírlevél feliratozáshoz?  Itt megteheted!
Balkonada hírlevél – növényekről képekkel, receptekke
Közel és távol – utazási hírlevél
  • 19
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 19
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nézd meg ezeket is!

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy minden fontos kertészkedős, virágos hír eljusson hozzád!

Balkonada hírlevél-feliratkozás
Az adatok megadásával kinyilvánítod, hogy kéred a Balkonada hírleveleket. A hírlevél feliratkozás két lépéses, úgynevezett Opt-in rendszerben történik, az első emailben küldött linkre kattintással válik véglegessé.
*= kötelező mező
A feliratkozáskor megadott emailt bizalmasan kezelem, azt csak is a Balkonada hírlevelek küldésére használom. A címeket nem adom át harmadik félnek. További információkat az Adatkezelési tájékoztatóban találsz.

Nagy Jucó

Nagy Jucó (Nagy Judit e.v.) vagyok virágos és utazós blogger, a virágosok marketinges jobb keze és a virágkultúra népszerűsítésének utazó nagykövete.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

13 − tíz =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás