Ahogy hűvösödik az idő, egyre gyakrabban előtérbe kerül a növények teleltetésének kérdése. hisz fel kell készülni arra, hogy biztonságba helyezzük azokat a kertlakókat, amelyek nem élnék túl a zord telet. A balkonnövények teleltetésének kezdete azonban nem köthető egy fix dátumhoz. Azon túl, hogy az egyes növényfajták hidegtűrő képessége is eltérő, az időjárás is nagyban különbözhet két egymás utáni évben. A túl korai teleltetést megsínylik a növények, túl sokáig kint tartva pedig a hideg károsíthatja az érzékeny szépségeket. Elmondom, mi a tapasztalatom, mikor érdemes teleltető helyre menekíteni a balkonnövényeiket.
Mikor van a balkonnövények teleltetésének kezdete?
Az ősz egyik legmacerásabb feladata a teleltetés. Nem érdemes azonban elkapkodni a növények telelő helyre cipelését. Az utóbbi években nem ritkaság, hogy egyes mediterrán növények november végéig a szabadban maradhatnak.
A hidegre érzényebb növényeket, mint például a hibiszkusz, már a plusz tíz fok alá eső hőmérséklet is károsíthatja. A növények többsége – így például a leander is – azonban elviseli az enyhe, a mínusz 1-3 fokos fagyokat, sőt jót is tesz nekik, ha a hűvösebb idő kint éri őket.
A városokban és a balkonokon mindig 2-3 fokkal enyhébb a levegő, mint az átlagos, ezért érdemes minél tovább a szabadban hagyni a növényeket. Hosszú évek tapasztalata segíthet bennünket abban, hogy tudjuk, mikor menekítsük be az utolsó növényeket is melegebb helyre.
A balkonnövények teleltetése témában írtam már egy másik bejegyzést is, amit a linkre kattintva olvashatsz.
Kerti növények felkészítése a télre
A tipikus balkonnövényeken túl, ki kell ásni a földből többek között a kardvirág, a dália, az amarillisz gumóját és a kánna rizómáját a földből, mert a fagyok elmúltával elpusztulnának. A hagymások számára a hűvös, száraz, de fagymentes garázs vagy pince a megfelelő hely. Amikor megszárad a gyökérzetük és a felületük, morzsoljuk tisztára őket, így számos betegséget megelőzhetünk. Szárazon, papírba csomagolva tarthatjuk őket.
Egy-két kertbe kiültetett növénynek is szüksége van egy kis takarásra. Ilyen például a selyemmirtusz, a télálló pálma, a banán, valamint a fiatal fás bazsarózsa. Ezeknek a növényeknek a tövére a lehullott faleveleket érdemes kupacolni, minél magasabban. Így, ha esetleg túl erős a hideg, és a növény lomb feletti része elfagy, töről újra ki fog hajtani.
Mikor vigyük be a kertből a trópusi növényeket?
A trópusi származású növényeket viszonylag korán be kell menekíteni a szabdból. 10 fok alatt nem igazán szeret kint lenni a citrusok jelentős része, a cikászok, a hibiszkuszok és a trópusi gyümölcstermők közül például a mangó, banán, csillaggyümölcs. Ha a hőmérséklet elég magas is, az esővel együtt már fáznak, stresszhatás éri őket, és ha kint maradnak eldobálhatják a lombjukat, terméseiket.
Érdemes időben lépni és bevinni őket a téli szállásukra. Fontos, hogy előtte még a szabadban permetezzük le őket, nehogy valamilyen hivatlan vendég is bejusson a lombbal együtt a teleltetőbe vagy a lakásba.
Néhány saját tapasztalatom a balkonnövények teleltetéséről
A problémamentes teleltetés egyik feltétele a jól megválasztott időzítés, a másik pedig, hogy a tápanyag utánpótlást idejében abbahagyjuk. Erre már az augusztusi balkon teendők között felhívtam a figyelmet, remélem ezzel az olvasók többségének nem mondtam újat. Télen hagyjunk pihenő időt a virágoknak, ne tápoldatozzunk.
Mindenkinek csak azt tanácsoltam, hogy a hűvösebb idő közeledtévelcsupán egy kicsit védettebb helyre menekítse a növényeket, de amíg lehet maradjanak még a balkonon. Számítva a nagyobb szélre és viharokra, a csüngő, a korláton kifelé forduló virágokat ilyenkor célszerű befelé fordítani, a szélnek kitett nagyobb növényeket, mint pl. a leander ágait kicsit összekötni.
Minél tovább maradnak kint a növények a szabadban, annál ellenállóbbak lesznek és annál sikeresebben áttelelnek. A hideg időben, enyhe fagyokban a növények nem károsodnak, a kártevők viszont elpusztulnak.
A dézsás növények többségének is bent a helye télen. Nem tűrik például a fagyot a citrusfélék, a cikászok, az encián, és a leander. Mivel ezek a növények nem lombhullatók, ahhoz, hoyg ne dobják le a leveleiket, fényre van szükségük. A 12-16 oC ideális a számukra, ekkor nem fagynak meg, de a növekedésük sem indul meg.
A fagyérzékeny kaktuszokat 5-8 oC-os, nagyon világos helyen, akár öntözés nélkül kell tartanunk ahhoz, hogy a következő évben virágozzanak.
A trópusi növények, mint pl. a hibiszkusz, az orchidea kevésbé hidegtűrőek, azokat már akkor be kellett vinni a szobába, amikor plusz 10 fok alá esett a hőmérséklet.
A mediterrán növények részére a télikert a legideálsiabb. Ha ez nincs, jó szolgálatot tehet a pince, a garázs vagy a folyosó. A legtöbb növénynek a világos, fagymentes, 10-15 fok körüli hőmérséklet az ideális. A trópusi növények télen is nagyobb hőmérsékletet igényelnek, nekik megfelelő a szoba 22-25 fokos melege, de ablak közelébe, világos helyre kerüljenek.
Beköltöztetés előtti teendők
Beköltözés előtt az elszáradt virágokat, leveleket el kell távolítani, metszeni azonban ilyenkor nem kell a virágokat. Érdemes a virágokat lezuhanyoztatni, ezzel a növényeket a portól és az esetleges kártevőktől is letisztítjuk.
Csak a teljesen egészséges növények teleltethetők át. A gombafertőzéses, kártevőktől hemzsegő növényektől szabaduljunk meg. A melegben a kártevők még jobban elszaporodnak és a többi növényt is veszélyeztetik. Ha csak kevés kártevő van egy növényen, akkor az érintett növényrészeket érdemes levágni, esetleg letörölni, vagy egysezrűen lemosni a kártevőket.
Figyelem!: Rovarirtó szert mindenképp csak a szabadban használj, a növényeket csak a permetezés után 24 órával vidd be a lakásba.
Teendők a teleltetés során
Az egyik leggyakoribb teleltetési hiba a túlöntözés. Tartsuk szem előtt, hogy a fény és a hőmennyiség egyenes arányban áll a vízzel. Minél sötétebb, és hidegebb helyen teleltetünk, annál kevesebb öntözésre van szükség. Csak annyira öntözzük a növényeket, hogy a gyökérlabda ne száradjon ki teljesen. A sötét helyen teleltetett növényeket tartsuk csaknem teljesen szárazon. A muskátli teleltetése ráadásul helytakarékosan is megoldható. A leander teleltetés prakatikáiról is oskat olvashatsz a blogon.
A teleltetési kiskokosban minden megtudhatsz a növények téli gondozásáról.
A balkonláda téli élete
A tél beköszöntével a balkonnövények egyrészétől meg kell válnunk, másik részüket fagymentes helyre kell menekítni, de az évelők tovább díszíthetnek. Télire a balkonládákba ültethetünk hangaféléket, díszkáposztát vagy árvácskákat, így télen is lesz miben gyönyörködnünk, ha kinézünk az ablakon.