A szilvás gombóc a hagyományos magyar konyha egyik legkedveltebb étele. A lisztből és burgonyából készült tészta jól közrefogja az illatos fahéjjal töltött zamatos szilvát.
Szilvás gombóc repetje
A szilvás gombóc nekem épp olyan kedvencem, mint a bácskai mákos gombóc és a sárgabarackos gombóc.
Hozzávalói
- 50 dkg burgonya,
- a kávéskanál só,
- 10 dkg finomliszt,
- 1 tojás,
- 1 evőkanál búzadara,
- csöppnyi zsír vagy vaj a tésztába,
- zsemlemorzsa,
- zsír vagy olaj a pirításhoz,
- szilva.
- fahéj,
- cukor.
Szilvás gombóc elkészítése
- a burgonyát alaposan megmossuk, héjával együtt enyhén sózott vízben puhára főzzük,
- meghámozzuk, átpasszírozzuk, hagyjuk kihűlni,
- a kihűlt burgonyát a liszttel, a tojással, a búzadarával, 1 kávéskanál sóval és az olvasztott vajjal összedolgozzuk,
- a tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtjuk, és 4-5 centis kockákra vágjuk,
- minden egyes tésztakockába beleteszünk egy kimagozott szilvát, aminek a közepébe fahéjas cukrot teszünk,
- behajtjuk a négy sarkát, majd két kézzel gombócokat formázunk belőle,
- enyhén sózott, lobogva forró vízbe rakjuk,
- amíg főnek a gombócok, a zsírt vagy olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és egy kis sóval a megpirítjuk benne a zsemlemorzsát,
- amikor az összes gombóc feljött a víz tetejére, még 2-3 percig főzzük,
- a gombócokat megforgatjuk a morzsában,
- ízlés szerint porcukorral meghintjük.
Bátran ajánlom kezdő és gyakorlatlan háziasszonyoknak is. Elrontani túl sok liszttel vagy ki nem hűtött burgonyával lehet. Legjobb hozzá a régi burgonya, mert az jó „lisztes”.
+1 Tipp: A szóráshoz használt porcukrot is megbolondíthatjuk egy kis fahéjjal.
Jó étvágyat!
További gombóc receptek
A túrógombóccal sokáig sehogy sem boldogultam. Vagy szétfőtt, vagy túl kemény lett. Mióta rátaláltam az egyszerűen elkészíthető és könnyű túrógombóc receptre, azóta nincs selejtes túrógombóc, mindig nagyon jól sikerül. A tavaszi időszakban duplaepres eperöntetet adok hozzá.
Mák rajongóként nekem minden jöhet, ami mákos. A gyermekkori nagy kedvencek listáját azonban a mákos gombóc vezeti. Nem mákkal töltött gombóc, hanem az apró gombócokat kívülről borítja a jól olvadozó mák. Ebből is jó sok. Bácskai mákos gombócnak is hívják a kívül mákos, belül töltetlen apró gombócokat. Azt azért el kell ismerni, hogy nem egy fogyókúrás kaja és nem is egy látvány-bajnok, na de az íze! Már mutatom is kívül mákos mákos gombóc egyszerű receptjét.
A sárgabarack az egyik legfinomabb gyümölcsünk. A belőle készült lekvárnak, dzsemnek nincs párja. A vanília pudingos barackos csiga mellett a sárgabarackos gombóc a másik nyári kedvencünk, amit mindenképp szoktunk készíteni a zamatos sárgabarackból.