Site icon Balkonada

Királyok lepénye (galette des rois)

A királyok lepénye a franciák hagyományos süteménye Vízkeresztre, vagyis a Három királyok napjára. Olvasónk minden évben megsüti, most nekünk is elhozta a receptet és a sütemény történetét.

Vízkeresztkor (Epiphanie) a franciák asztalára a királyok lepénye (galette des rois) kerül, ami egy leveles tészta mandulakrémmel (frangipane) töltve. Minden évben én is megsütöm. – írta Antonia Balassy

Királyok lepényének története

A királyok lepényének története az ókori Rómáig nyúlik vissza. Szaturnusz isten tiszteletére rendezett ünnepségre készítették a téli napéjegyenlőség idején. A legenda szerint egy rabszolgát egy nap erejéig királyi kénylemben részesítettek, azt kérhetett enni, amit csak kívánt.

A tradíció szerint a kerek kenyérbe egy arany vagy ezüst figurát, a szegényebbek babszemet rejtettek, aki megtalálta, az lehetett a nap királya. A 12-13. században a katolikus egyház Vízkereszt napjára, január 6-ra tette a szokást. A szertartás megmaradt, viszont az idők során a kenyérből briós tésztájú lepény lett és a kezdeti babszem helyett először Jézus majd más figura lett.

Belgiumban, Hollandiában és Észak-Franciaországban január 6-án a gyerekek házról házra járnak, énekelnek, és cserébe édességeket, gyümölcsöt kapnak a háziaktól. Mandulatöltelékes levelestésztás süteményt készítenek, tetejére színes papírkoronát helyeznek, és a belsejében elrejtenek egy kis Jézust ábrázoló apró figurát, vagy más apró „kincset”. Aki megtalálja, az lesz a napkeleti király, és aznap ő hordhatja a koronát.

Na de ennyi bevezető után nézzük a receptet!

Királyok lepénye (galette des rois) receptje

Hozzávalók

A tésztához:

A mandulakrémhez:

Főzött vaníliakrémhez:

Elkészítése

A vaníliakrém elkészítése

A mandulakrém elkészítése

Sütés

Nagyon köszönjük a receptet Antonia Balassynak!

Exit mobile version