Site icon Balkonada

A komposztálás és a tűzifagyártás titkos fegyvere: az ágaprító!

A kertünkbe néha olyan dolgok kerülnek, amik egyszerűen nem valóak oda. Ilyen lehet például egy utcáról befújt papírzsebkendő, nejlonzacskó vagy akár a járókelők által eldobott szemét is. Nem is gondolnánk azonban, hogy a mesterséges hulladék mellett a természetesen odahulló növényekkel is problémánk adódhat.

A diófa leveléről köztudott például, hogy ha a gyepre hullik, akkor komoly károkat képes okozni a szép, egybefüggő zöldfelületben.

Ám nemcsak a diófáét, hanem minden fa levelét érdemes felszedni az ősz beköszöntekor, hiszen ebben az időszakban akkora mennyiség lepi el a talajt, amely már teljes egészében eltakarhatja az alatta fekvő gyepet vagy növényeket. Emiatt azok nem jutnak elegendő napfényhez vagy oxigénhez, így jelentősen meggyengülnek, vagy akár el is száradhatnak.

Szerencsére, ahogy azt a legtöbb kerttulajdonos jól tudja, a leveleknek jó helyük van a komposztálóban, ezáltal az összeszedésükre szánt idő végül megtérül.

A levelek mellett a másik problémát az elszáradt, lehullott vagy lemetszett ágak szokták jelenti, amelyek — ha nagyobb mennyiségben hullanak a földre — ugyanolyan problémákat képesek okozni, mint a levelek.

Az ágak felhalmozódása sajnos légzáró réteget képezhet, ami alatt szinte minden élőlény kihal napfény és oxigén hiányában, legyen az bármilyen szívós is — ráadásul a levelekkel ellentétben itt esély sincs arra, hogy a viharosabb idő eltakarítja őket, a munka biztosan ránk fog maradni. Ilyenkor nem a szél, hanem egy (vagy több) szerszám lesz a segítségünkre.

Emellett tudnunk kell azt is, hogy még ha össze is tudnánk szedni a letöredezett, elszáradt ágakat, azokat biztosan tárolnunk kell majd valahol, hiszen sokkal több helyet foglalhatnak, mint a falevelek.

De mit lehet tenni ebben az esetben? A megoldás: ágaprító!

Ezek a modern gépek benzines és elektromos változatban is elérhetőek, ezáltal akár igen csendes módon is képesek működni.

A szerszám segítségével nem csak a takarítással kell kevesebbet vesződnünk, de a faágak tárolásával sem kell foglalkoznunk — a belőlük kapott anyagot felhasználhatjuk tüzelőként, illetve komposztként is.

Fontos azonban, hogy már a vásárlás előtt eldöntsük, vajon milyen méretű ágakat szeretnénk darálni:

Amennyiben tehát csak egy kisebb kerttel rendelkezünk, választhatjuk a csendes, bármikor használható, elérhetőbb árú ágaprítókat is — az erdészeteknek, tüzépeknek és fakitermeléssel foglalkozó cégeknek azonban nem szabad hezitálni: a nagyobb teljesítményű gépek mellett érdemes letenni a voksukat.

Utolsó lépésként már csak azt kell eldöntenünk, hogy késes vagy hengeres ágdarálót érdemes választanunk? A különbség a végtermékben van, ugyanis a késes ágdaráló jóval finomabb port fog előállítani, mint a hengeres változat — előbbit tehát inkább a levelesebb, vékonyabb zöldhulladékhoz érdemes használni, míg utóbbit az erőteljesebb, vaskosabb ágakhoz.

Az utolsó tanácsunk pedig az, hogy a vásárlás egy olyan webshopban történjen, amely széles választékkal rendelkezik a különféle ágaprítókból, így lehetőség lesz válogatni és kiválasztani a saját igényeinknek leginkább megfelelő ágdaráló gépet! A Zákány Szerszámház kínálatában számos ágdaráló megtalálható.

Képek forrása: 

Unsplash.com és Freepik.com

Hirdetés (X)

Exit mobile version